Ott töltöttem a napot és bár az idén nem volt kedvem megírni az eseményt, közben megjött.
Megkezdem az élmények megörökítését.
Idén először a Bartók Rádió egyenesben adta a Schubert maratont, aki szeretné, a hangtárból meghallgathatja.
  

első benyomások:

Ez volt a negyedik maraton.
A közönség - talán a drágább jegyek miatt? - nagyon sokat javult.
Elmaradtak a tételek közötti beletapsolások, a viselkedni nem tudó emberek bosszantó megnyilvánulásai és az is sokat elmond a rendezvény beéréséről, hogy a kamarakoncertekre jóelőre elfogyott az összes jegy.
 

Ugyanakkor láttam valami olyat, amit eddig még csak vicces videókon: egy drágajó embernek a koncert alatt nem csak megszólalt a mobilja, de fel is vette és le is beszélte.
Arra sem volt még példa, hogy a zene közben elkezd pittyegni egy telefon, amit a karmester először rosszaló fejcsóválással, majd hangos megjegyzéssel kommentál. Most megtörtént.

Idén is sokan feltették a kezüket, amikor a végén Fischer Iván megkérdezte, ki ülte végig mind a 11 koncertet? Most hogy válogattunk és nem rohantuk végig a napot, így is olyan tömény volt, hogy eltart egy darabig a feldolgozása és a sűrű programban kimarad néhány olyan momentum, ami emlékezetes élmény lehetne, ha volna rá befogadó kapacitás.
Mire lecsengene odabenn valami, máris itt a következő élmény.

Franz Schubert  mindössze 31 évig élt, de e rövidke idő alatt nagyobbat és maradandóbbat alkotott, mint sok "nagy" zeneszerző együttvéve. Nem lehetett nehéz a az életművéből egy színvonalas, egész napos programot összeállítani, az viszont meglepett, hogy míg az ő művein szinte csak Beethoven hatását éreztem, az általa papírra vetett dallamok sok későbbi zeneműben, klasszikusban, örökzöldben és filmzenében is megjelennek. Nemegyszer csalt mosolyt az arcomra a felfedezés: jé, hát ezt is Schubert írta?

Az első olyan maraton volt, amikor csúszott a program.
Eddig sikerült tartani a kezdési és befejezési időpontokat, most nem, a délutáni koncerteket már nem lehetett időben kezdeni, mert nem ért át a közönség egyik helyről a másikra.

Idén egyáltalán nem volt gyenge produkció, semmi olyan, ami nagyon kilógott volna a sorból, fantasztikus élvezetet nyújtó viszont annál több.
Nagyon örültem, hogy újra hallhattam a tavaly hiányolt Budapesti Vonósokat, gyönyörűen játszották Schubert-Mahler: A halál és a lányka – a d-moll vonósnégyes vonószenekari átiratát - de pechünkre akkor nagyon hátul ültünk, messze a zenekartól , messze a zenétől és a rengeteg élmény hatására már egy kicsit fásultan.

Akarnak még Schubertet hallani?
A Fesztiválzenekar minden koncertjén történik valami izgalmas, valami új. Vannak, akik mindig keresik a miérteket, én nem tartozom közéjük, elfogadom ha valami más, mint általában. Megkérdezhetném, az egyik őszi koncerten miért állva játszta a zenekar az első számot, de nem kérdezem.
A IX. szimfóniát a "nagy" mellékneve ellenére csökkentett létszámmal adták elő (remélem ez nem a költségvetésük megkurtítása miatt volt így, de akár igen, akár nem, a 170 millió elvonása miatt hadd ne írjam ide, hogy kinek mit hova!) - továbbá Fischer Iván a fúvósokkal vette körül magát és úgy láttam (no meg sajnos olykor hallottam is) hogy némelyik rezes a korabeli hangszeren játszik, amiből sokkal nehezebb a tiszta hangokat kihozni.
Az alcímben szereplő kérdést Fischer Iván tette fel a maraton végén többször is és a közönség lelkes igenlése hatására három német tánccal fejeződött be a negyedik ilyen zenei esemény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.