zemplenfeszt.jpg1992-ben Sárospatakon a Liszt Ferenc Kamarazenekar indította ezt az azóta egy tájegység kihagyhatatlan kulturális eseményévé növekedett  eseményt. Patak akkor egyetlen komoly szállodáját, a Hotel Bodrogot a zenekar elfoglalta, így ottani barátok befogadó szeretetének köszönhetően tudtunk jelen lenni a Rákóczi vár udvarán rendezett hangversenyeken és jártunk lelkesen néhány évig.

Egy születésnapi köszöntés kapcsán keveredünk ide hosszabb kihagyás után.

1. Bor, mámor, Bénye
Erdőbénye. Apró falu a Zemplén lankái között. Évek óta kiveszi a részét a Zemplénfesztből, nem is akármilyen programokkal. Megnézhetjük a katolikus és a református templomot, lelkes helyiektől megtudjuk, hogy az országépítő IV. Béla által betelepített olaszoknak köszönhetjük a környék szőlőkultúráját, amit Bodrogolaszi, Olaszliszka települések neve és  az olaszrizling hagyományai őriznek, a falu utcáin sétálunk, amikor egy nagyon öreg ház kis ablakán kedves nő néz ki és mosolyogva invitál bennünket, aminek nem lehet ellenállni. Ő Oszlánczy Erika keramikus művész, aki megmutatja nekünk a tájházat, ami valóságos időutazás, a XXI. század embere megtudhatja, hogyan éltek itt 100-200-300 évvel ezelőtt.
Egy helyi portáról ínycsiklandó illatokat hoz a forró nyári szél, odabenn alkalmi konyha és lakodalmas sátorok várják a vendéget, ám a kapuban ülő fiúcska jelzi, hogy csak karszalaggal mehetünk be. Megtorpanunk, mert sokan vagyunk és bizony nem szívesen adnánk ki 16.000 Ft-ot csak azért, hogy megnézzünk egy lacikonyhát. Tenyeres-talpas-lármás asszonyság jön elénk, kötényben, fakanállal és:

- Tessenek bátran beljebb kerülni!
- Nincs karszalagunk.
- Nem baj, nem érdekes, szeretettel látjuk magunkat akkor is!
- Az úr azt mondja, csak belépővel lehet bemenni.
- Ne tessék vele törődni, ez a gyerek idegen!
- De beszél magyarul!
- Ne foglalkozzanak vele, jöjjenek!

A asszonyság elkapja a társaságunk rangidős tagjának a karját és cibálja befelé, mi követjük, a fiúcska meg elnéz másfelé, így belépő nélkül kóstolhattuk meg a bényei babgulyást, hegyes-erős paprikával, foszlós bélű kenyérrel és jófajta helyi borral. A két sofőr valódi, műanyag poharas, 25 literes ballonból nyomott szódával készített málnával vigasztalódhatott.

2. Szent Efrém Férfikar, Szerencs, görög katolikus templom
2008-ban, a Fischer Iván és a MÜPA kezdeményezésére létrehozott Csajkovszkij maratonon találkoztam velük először, ahol is Aranyszájú Szent János Liturgiáját adták elő. Ez volt a meglátni és megszeretni tipikus esete, azóta az összes elérhető koncertjükön ott voltam, de itt Szerencsen mégis sok újat tudtam meg róluk. Bubnó Tamás nagyapja ebben a templomban volt pap és itt oltotta be az unokáját az egyházi zene iránti rajongással. A parányi templomban egy gonbostűt nem lehetett volna leejteni, nagyon sokan szorongtunk a kényelmetlen padokban, ám a zenei élmény feledtetni tudta, hogy egy idő után a levegő is elfogyott. Egy kicsit a mennyország költözött akkor Szerencsre.

3. Liszt Ferenc Kamarazenekar, Sárospatak, Rákóczi Vár
A fesztivál záróhangversenyén a hagyományok szerinti helyszínen és szereplővel hallgathattuk. Mozart g-moll szimfóniáját hallgatva nem voltam egyedül azzal a véleménnyel, hogy talán elkelt volna egy karmester, aki irányítja a zenekart. Igaz, hogy akkor nem hangzik el, hogy hangversenymester: Rolla János, de jóval összeszedettebb a produkció. A második szám: Haydn: D-dúr zongoraversenye páratlan zenei esemény, muzsika kamarazenekarra, zongorára, rigó- és Jenőfüttyre. A Rákóczi vár udvarát - zárókoncert ide vagy oda - betöltötte egy nyugovóra térő feketerigó esti dala, de Jandó Jenő is önfeledt fütyörészéssel díszítette a saját zongoramuzsikáját. A rigó kicsit kilógott a pentatóniából, de az egésznek volt valami ritka bája, ezt szívesen meghallgatnám mégegyszer, ahogy volt.
A koncert második felében Schubert: 5. szimfóniája szólt, méltó lezárásaképp a fesztiválnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr957766558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása