Ha egyszer Magyarország jobban teljesít, akkor az átlagpolgár egy Újév alkalmából két koncertet is élvezhet.
Nekem korábban is kettő volt, mert ki nem hagytam a bécsi egyenes közvetítést, de este a ZDF-en is megnéztük, felvételről.
Ma Zubin Mehta ötödször dirigálta a Bécsi Filharmonikusokat (eddig 1990, 1995, 1998 és 2007) ám este nem az ismétlést akartuk, hanem a Művészetek Palotájában Hayd Teremtés oratóriumát, a Fischer Ádám irányította Osztrák-Magyar Haydn Zenekar és a Purcell Kórus előadásában. Szólót énekelt Annette Dasch szoprán,  Eric Stoklossa tenor, Daniel Schmutzhard bariton és Sebestyén Miklós basszus.
Sikerült teljesen belefeledkeznünk a zenébe, az előadók messzire repítettek minket, teljes volt a kikapcsolódás, nem is értjük hogy válhatott az az egykor tökéletes világ mára ilyenné. 
Arra sem emlékszem, mikor láttam karmestert ilyen földöntúli boldogságban: Fischer Ádám fejből tudott mindent és munka közben még a kórussal is együtt tudott énekelni.
Páratlan élmény, méltó évkezdés volt.
Az meg nem kis meglepetés, hogy a koncert után, amikor a közönség nagyja már elment, egyszer csak megjelent a miniszterelnök és a försztlédi, különösebb kíséret nélkül.
Másnap az újságban is benne volt, tehát nem álmodtunk :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr818169048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása