Puccini: Bohémélet
Magyar Állami Operaház
2015 január 11.

Van valami sajátos bája a vasárnapi matinéműsoroknak és ugyancsak bájos tud lenni az Operaház III. emelete. Utóbbira külön út vezet, ne keveredjen az aljanép a finom urakkal, akiknek márványlépcső, kristálycsillár, vörös szőnyeg és sok egyéb csicsa jár a pénzéért, a filléres jegyek tulajdonosai meg haladjanak szépen a puritán cselédlépcsőn fölfelé. Ezek a népek azután előadás közben sem bírnak magukkal, beszélgetnek, járkálnak, böstörködnek, helyet változtatnak, lepisszegik egymást és kikérik maguknak, kész élmény közöttük ülni az amúgy többségükben szűk, kényelmetlen zsöllyékben.

Ilyen körülmények között mégis élvezhető volt Puccini örökbecsű operája Nádasdy Kálmán közel nyolcvanéves látványosan pazar, meseszerű rendezésében, remek szereplőgárdával. Külön örültem Hábetler Andrásnak, akit manapság műsorvezetőként gyakrabban látok, mint kosztümben a színpadon. Mimi: Pasztircsák Polina, számomra első nagy találkozás, bár mintha egyszer a Fesztiválzenekarral már fellépett volna, de akkor csak szimplán tetszett, most viszont bekövetkezett a meglátni és...
Partnere, Fekete Attila hozta a tőle megszokott formát, az opera elején túlharsog mindent, a végére meg elfogy a levegő és a lendület. Tenorhiány van.
Musetta Váradi Zita, remek hang, jó megjelenés, kiváló alakítás. Kesselyák Gergely vezényelt, a zenekar kiválóan szólt, a mese hatott és nem voltunk meglepődve, hogy az Andrássy úton is szomorkás, esős kép fogadott, alkalmazkodva az odabenn történtekhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.