Vas Zoli.
1982-ben volt szerencsém részt venni a X. Fiatal Dalosok Találkozóján, Székesfehérváron, ahol megismertem kiváló zenészeket és értékes embereket, szerencsés esetben a kettőt egyben. Vas Zoltán volt az egyik, aki akkor a Városi Blues Művek névre hallgató egyszemélyes zenekarban rombolt, izgalmas gitárjátékkal, figyelemre méltó, érdekes énekhanggal és sajátos, fanyar humorral. Néhány jellegzetes, szállóigévé vált sorát a mai napig ismételgetem. Ő valamikor az MTI-nél külpolitikai szerkesztőként dolgozott, hogy aztán az MTVA-tól menjen nyugdíjba és amikor kevésnek találja a bagoly- és gitárfotók fészbúkos megosztásában manifesztálódó önkifejezést, akkor odaül a közönség elé és elmondja, hogy az élet tényleg szar,  mi viszont mégsem akarjuk azonnal a sárga földig leinni, vagy felkötni magunkat, mint egy Viszockij-est után, hanem valami halovány reménnyel álljunk a pulthoz a következő sörért. Aki még csak könyvben olvasott a szarkazmusról, az Vaszoli közelében megtapasztalhatja az említett stílus kvintesszenciáját és irodalom szakos diákoknak kötelezővé tenném, hátha jobb belátásra térnek! :-)

Zöld Macska Diákpince
Sajátos hangulatú hely az Üllői úton, egy temetkezési iroda és egy foghíjtelek között, afféle igazi diáktörzshely, agyonnyúzott, de kényelmes bútorokkal, széthugyozott budival, megfizethető kézműves sörökkel, palacsintákkal, szenyóval - és egy a kocsmától teljesen szeparált színházteremmel. Mondjuk az hogy terem, az túlzás, a feketére pingált falú egykori szenespince fekete függönyökkel és levegő nélkül önmagában azoknak ajánlott, akik rettegnek az elmúlástól: ha nincs ott semmi program, nagyszerűen lehet gyúrni a koporsóban való hosszabb tartózkodásra, az örök világosság fényeskedését kínai reflektorokkal lehet imitálni.
Ehelyt szoknak lenni mindenféle prózai és zenés programok, évente többször látni és hallani itt az előző bekezdésben emlegetett Vaszolit, aki egyszer szólóban, másszor a címben említett urakkal, harmadszor Halper Lászlóval, negyedszer másokkal ül a nagyérdemű elé.

Özséb és Baffia.
Amikor először találkoztam a nagy trióval, Vaszolival, Bakos Özsébbel és Baffia Tamással, azt gondoltam, hogy a Mester segítségül hívott két ifjat, hogy kísérőként színesítsék a programot.
Hát nem.
Zoli mesélte el, hogy véletlenül tévedt a Zöld Macskába és hallotta meg Özsébet, aki akkor egyedül, egy szál gitárral vidította a közönségét és annyira megtetszett neki a világlátása, hogy muszáj lett közösen is fellépni. Baffia Tamás pedig pedagógus, egészen pontosan általános iskolai tanár,  aki több hangszeren játszik kiválóan, és szívesen zenél szólóban, de másokkal közösen is.
Triójuk fellépése mindig meghatározó élmény, amolyan igazi öngyilkosság előtti dalokat játszanak, mégis tudunk nevetni magunkon és a katarzis sem marad el. Tanúsíthatom, ez utóbbiban a kézműves söröknek semmi szerepe, autós megjelenés miatt többször is zéró alkoholt fogyasztottam és a dolog működött úgy is.

Azt hiszem, létezik valami nézői művészi felelőssége, abban mindenképp, hogy milyen produkcióknak szavaz bizalmat és ezekből mit fogad be. Van úgy, hogy vaskos pénzekből, hatalmas csinnadrattával, ezer ember előtt folyik valami vérszegény erőlködés, amit már a parkolóban elfelejtünk, az igazi művészet viszont olykor egy szakadt pincében, húsz ember előtt szerénykedik, de úgy, hogy hónapokig él a közönségben - aki maga tehet arról, hogy hova vált jegyet.

Az alábbi galéria a júniusi évadzárón készült.
Többen kérdezték, hogy a vajon medve mit csinált a háttérben?
Megfigyelt minket, de nem tudtam szóra bírni!

A bejegyzés trackback címe:

http://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr227767716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.