Be kell valljam, igazából nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt évig az évadnyitó koncertjeit Mahler-ünnepnek nevezte és most e poszt miatt kerestem volna valami anyagot, de sem a BFZ honlapra belinkelt Fidelio-cikkek, sem a Magyar Gustav Mahler Társaság honlapja nem járult hozzá az okosodásomhoz, így békében vettem tudomásul, hogy a tavaly szeptemberi Brahms szimfóniák után az idén megint Mahlerrel kezd a kedvenc zenekarom. Sokat köszönhetek nekik, ugyanis Fischer Iván és ők vittek végig azon úton, ami Mahler megismerését, elfogadását és megszeretését eredményezte, enélkül pedig szegényebb lennék.

Az öt évtizedes koncertközönségi múltam legrövidebb, mindössze 18 perces első felvonásban Roman Trekel német bariton énekelt öt Hugo Wolf dalt. Innen is tudhattam, hogy ez már nem a Mahler-ünnep, hiszen ott a szokásos Mahler alkotás mellett egy vagy két kortárs mű szerepelt a műsoron, Hugo Wolf (1860-1903) nem a mi kortársunk, hanem Mahleré, pályájuk együtt indult, de Wolfé egy merő kudarc volt, még fiatalabban halt meg, mint a pályatársa.
Dalai borongósak, elégikusak, ennyi elég is volt belőlük. Négy évvel ezelőtt egy másik bariton, Wolfgang Holzmair énekelte őket, nekem  Roman Trekel meggyőzőbb volt, emlékezetes marad, Holzmair szereplését az alábbi felvétel segített felidézni:

 

Mint a felvételen látható, A hárfás című dalhoz négy éve Polónyi Ágnes hárfás bekerült középre, idén a bariton ment ki hozzá jobbszélre, ez is sokkal jobban szólt így. Annak is örültem, hogy a dalok szövegei németül és nyersfordításban is követhetőek voltak a műsorfüzetben, így pontosan tudhatta, akit érdekelt, hogy miről szól a zene.

Nagyon vártam Mahler VII. szimfóniáját, mert élőben először találkoztam vele. Azt tudtam, hogy a szerző sokkal többre értékelte, mint a közönség és az utókor, azt is tudtam, hogy egy békés evezés ihlette a bevezetőt - ám hogy rövid pár perc alatt mivé fokozódott az az idilli hangulat, az annak ellenére meglepett, hogy két karmester felvételét is hallottam már: Abbadóét és Rattle-ét.
A mi Fischer Ivánunk rajtuk is túltett, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan fizikai problémákkal küszködött, ülve vezényelt és nagyon lassan lépkedett, ám az a lelkes és önfeledt JÁTÉK, ami az öt tétel alatt a színpadon folyt, meghazudtolta és elfeledtette mindezt, remélhetőleg vele is.
Többször kaptam magam azon, hogy tele szájjal vigyorgok.
Amikor a fúvósok felelgettek egymásnak, akkor egy alpesi legelőn sétáltam, egyáltalán nem lepett meg, hogy egyszer csak tehenek kolompoltak a közelben és Herboly László ütős két vesszőnyalábbal zörgette a nagydob corpusát.
Jók voltak a zenei kitekintések, Berlioz Fantasztikus szimfóniája, Wagner, Lehár és Mozart is megjelent egy-egy taktus vagy sor erejéig, ismerős hangok köszöntek vissza az I. szimfóniából, de fel-felcsendültek németes, olaszos és klezmeres táncok is.
A mű kissé hosszúra sikeredett, pár perccel a befejezés előtt úgy éreztem, kész, vége, többet képtelen vagyok befogadni, most már csak fizikailag vagyok jelen, ám a záróhangok újból magukkal ragadtak. Szegény bőgősök, mit kellett kiállniuk a fülüktől fél méternyire kongó harangoktól!
A siker kirobbanó volt, az évad igen jól indult, ráadást nem kaptunk, de egy ekkora előadás után talán nem is hiányzott.
Két álló napig nem kapcsoltam be semmit, Mahler VII szimfóniája élt bennem, hallottam akkor is, amikor nem akartam, de szerencsére inkább akartam!

Úgy tudom, a három előadást követően lemezfelvétel készül, alig várom a megjelenését, addig álljon itt ez a csodás zene Claudio Abbadoval.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr927787428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2015.09.19. 13:17:25

Valóban remek volt a Mahler 7. Nekem a 3. tétel helyenként kissé gyorsra sikerült. Abbado belinkelt előadása jó, bár nekem a kedvencem Solti lemeze.

Lemez is készül belőle, én jelen lehettem a keddi felvételen délelőtt, ahol az utolsó tételt kétszer is feljátszotta egyben a zenekar, míg én ott voltam. Fischer Iván hosszasan magyarázta a zenészeknek, hogy mit hogyan szeretne.
süti beállítások módosítása