Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar
MÜPA, 2016 május 24.

Bő fél éve készültünk erre a koncertre, nagyjából attól a pillanattól kezdve, amikor a meghirdetést követő félórában sikerült jegyet szereznünk, igaz hogy már csak a második emeletre és azt is aranyárban.

Az első csalódás a helyszínen, a műsorfüzet áttanulmányozásakor ért: a kiváló zenekart nem az alapító Pletnyov, hanem Alekszandr Szladkovszkij,  a Tatár Nemzeti Szimfonikusok főzeneigazgatója vezényli

A második akkor, amikor az irányításával megszólalt a zenekar. Nem a muzsikosukkal volt baj, hanem az irányítással. Schumann Manfréd-nyitánya lassacskán és fantáziátlanul szólt. Akkor vettem észre, hogy tulajdonképpen unatkozom, amikor felfedeztem, hogy Fáy Miklós belelapoz a műsorfüzetbe, nyilván őt sem kötötte le a zene.

Schumann a-moll hegedűversenye eredetileg csellóra készült, maga a Mester készített átiratot hegedűre is, amit ma este a világ egyik legnagyobb hegedűse, Gidon Kremer adott elő. A Szladkovszkij diktálta lagymatag tempó itt is sajátos keretbe foglalta a zeneművet, de Kremer kihasznált minden lehetőséget és ritka finomságokat mutatott be a hangszerén. A közönség jogosan lelkes ünneplését egy fura darabbal köszönte meg, amit ő maga konferált föl, elhallgatva a Sosztakovics közeli barátjának mondott szerző nevét. Valahogy nagyon kilógott a Schumann darabok közül a rövidke mű, amit főleg romos zsinagógákat bemutató dokumentumfilm kísérőzenéjének tudok elképzelni.

A szünet után következett a zeneirodalom egyik legtöbbet játszott zongoradarabja, Schumann a-moll zongoraversenye. Mihail Pletnyov és Alekszandr Szladkovszkij beszélgetve jött be a színpadra, mint akik épp azt tárgyalják ki, hogy az a fekete ottan egy zongora, ez a sok ember meg azért üldögél itt, mert játszani kék nekik valamit rajta. És elkezdődött valami iszonyatos szenvedés. Pletnyov amolyan húdenagysztárvagyok arccal adta elő magát, a zene meg csigalassúsággal szólt. Fájdalmasan, bosszantóan, idegesítően lassan, a romantikus emócióáradás minimális jele nélkül. Komolyan gondolkodtam azon, hogy felállok és otthagyom az egészet. A nyitányt csak untam, itt már szenvedtem.
Szívesen beszóltam volna, hogy "Ne vágj pofákat, Misi, nem azért csapkodtál mellé, mert a nemzetközi helyzet fokozódik, hanem mert nem a kezedet nézted, helyette unott képpel a semmibe bámultál". - de inkább fegyelmeztem magam, mert talán másoknak tetszett és őket nem akartam zavarni.

Végül visszajött Gidon Kremer, elnézést kért, hogy elfelejtette elmondani a ráadás szerzőjének nevét (Mieczysław Weinberg) és előadtak egy Schumann szonátát, ő hegedült, Pletnyov zongorázott. Az jól szólt.

Vigasztalásul álljon itt két JÓ felvétel.
Az elsőn az a-moll hegedűverseny, szólista Gidon Kremer, vezényel Mihail Akkormégszerényebbevics Pletnyov. A másodikon az a-moll zongoraverseny, az imádott Fischer Annieval.

utóirat:
Újból el kell mondjam, hogy a zenekar kiváló, fegyelmezett, azt pedig nem tudom magamban tartani, hogy a szerény teljesítménye mellett kifejezetten irritált a karmester bohóckodása. Leonard Bernsteinnek jól állt, amikor riszálta magát és a vállával intett be egy szólamnak, Szladkovszkijnál a pózolás inkább a zenével kifejezhető érzések hiányát hivatott elfedni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.