Japán-magyar barátságkoncert
MÜPA, 2016 június 29.
A japán földrengéskárosultak megsegítésére rendezett esemény, ami a jótékonyságon túl vonzó benne: Beethoven IX szimfóniája három kórus részvételével és Palerdi Andrással, nomeg egy valódi japán zeneszerző-karmesterrel, Hiramitsu Tamotsuval - akiről még az életben nem hallottam és a net sincs tele a munkásságával.
Otto Nicolai A windsori víg nők nyitánya amolyan rutindarab, aki ismer klasszikus zenéket és jó karmestereket, az különösebb erőfeszítés nélkül el tudna játszadozni vele, van benne sokféle hangulat, izgalom, fezsültség, móka, hangerő. tempó, szín, satöbbi. Hatalmas csalódás volt a japán mester, mert ezeket mind kihagyta belőle, szürkén, unalmasan eldarálta, a többit képzeljük hozzá mi, nézők. Olyan távol ültem a színpadtól, hogy a MÁV Szimfonikusok zenészeinek arcát nem tudtam megfigyelni, de ők sem lehettek túl vidámak ettől az előadástól.
Nem lettem boldogabb a Mester két szerzeményétől sem, az elsőt, a földrengés áldozatainak emlékére írt Szülőföldem címűt kifejezetten nehezemre esett végigülni, a második, az Álomsétány egész jól szólt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna.
A szünet után következett Beethoven IX szimfóniája. Palerdi András és Fekete Attila, meg a két kórus  szépen énekelt, de a zenekar nem játszott szépen, az irányítás meg végképp csapnivaló volt. Szvjatoszlav Richter klasszikussá vált mondata jutott eszembe, amikor egy próbán összeszólalkozott Otto Klempererrel: "Ggye Beethoven?"  (ifjabbak kedvéért: ggye  magyarul annyi, mint hol van?)
Szóval rajtunk, nézőkön kívül a Jóisten segítse meg a földrengés áldozatait, de ez a koncert bizony gáz volt az elejétől a végéig!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.