Mágnás Miska
Fővárosi Operettszínház
2017 január 7.

 

Kétszer jártam életemben az Operettszínházban, először 1989-ben egy amerikai mormon egyetemista csapat adott elő valami fergeteges folkműsort, másodszor pedig az első magyar klezmeroperetten, a Menyasszonytánc címűn.  Mindkettő életre szóló élmény volt, ám az operettrajongókat esedezve kérem, ne haragudjanak rám, ha nem szeretem a kedvenc műfajukat.

Ajándékba kaptunk két jegyet a Mágnás Miskára, ráadásul az első sorba. Ezért is volt nagyon kellemetlen, amikor fertályórával a függöny első felgördülése után a párom határozottan oldalba vágott.
- Mi baj? - kérdeztem riadtan, mert bár élősúlyban a felét nyomja mint én, azért félek tőle, mint a tűztől! :-)
- Ne horkolj!!!! - sziszegte!
- Nem is aludtam! - lett volna az ilyenkor szokásos válasz, de nem volt, mert igen, bealudtam.
Kegyetlenül untam az előadást, próbáltam csukott szemmel élvezni a zenét, aztán úgy maradtam.
Rossz nyelvek szerint az az énekes megy az operettbe, aki a képességei alapján az operába nem fér be és az ül a nézőtérre, akinek az opera túl magas és a igényei szerényebbek.
Jómagam soha nem tudok egyetérteni az ilyen ostobi általánosításokkal, viszont az is tény, hogy az elmúlt 40 évben ha túl sokszor hallottam kellemetlen hangot, az mind operetténekesé volt.
Itt és most kellemetlen hang nem szólt, viszont egy kicsit sem kötött le, ami a színpadon folyt.
Egészen addig, amíg meg nem jelent Peller Anna.
Aztán jött Peller Károly is.
peller-anna2.jpgA két Peller - utánanéztem, rokonok, de ez számukra is később derült ki - elvitte, sőt élvezhetővé tette az egész előadást. Van hangjuk, tudnak mozogni és játszani, az alakításuk pedig teljesen hiteles.

Az előadás címszereplője ugyan Miska, de Miskánál sokkal többet van színpadon Marcsa, a mosogatólány, akiről le nem tudtam venni a szemem. Nem azért, mert csodaszép, hanem mert minden porcikájával alakít, ő maga a szerep.

A youtube-nak köszönhetően megnézhettem, mások hogyan bújnak Marcsa bőrébe, és máris megtudtam, miért kerülöm én az operettet. Túljátszás, ripacskodás, bohóckodás, gyenge hang, intonációs problémák - utóbbi kettőt a közönség talán nem is észleli, hiszen operettes szokásnak megfelelően folyamatos tapssal kíséri az előadást - ám Peller Anna gyöngyszem és nem csak ebben a mezőnyben.

Operett primadonnának lenni nagy felelősség és a folyamatosan örvendező közönség miatt nehéz is, mert valami hallatlan tehetségre és önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne essen túlzásokba és csak annyit tegyen bele a szerepbe, amennyit kell.

Peller Anna ezt az arányt művészien találja el az első perctől az utolsóig és épp ez az alakítása az ékes bizonyítéka annak, hogy kisebb kvalitást igénylő feladatokat is meg lehet oldani művészi szinten.
Ami még megmaradt az előadásból: a női karmester.
Általában nem szeretek olyan buszon vagy repülőn ülni, amit nő vezet (érdekes, a villamossal soha nem volt ilyen problémám) - de azzal talán nem volna bajom, ha a karmester szakma is elnőiesedne.
Szabó Mónika kiválóan kézben tartotta a produkciót, de a legjobb az volt, amikor a végén a színpadról dirigálta a ráadásokat, amiben ő maga is részt vett, énekkel és tánccal.

Délutáni előadáson jártam, a közönség főleg nyugdíjas néniből állt, akik a szünetben a helyükről föl sem állva a retikülből kezdtek táplálkozni és az előadás poénjaival azonos értékű volt a pillanat, amikor váratlanul megjelent a nézőtéren egy jegyszedő, mire a pillanat törtrésze alatt tűnt el félig rágott szendvics, kekszes zacskó, kávéstermosz, üdítős palack, utoljára akkor láttam ilyet, amikor egy délutáni tóparti idillt zavart meg egy átsuhanó ragadozómadár és ami állat csak mozgott törtmásodperc alatt elbújt a víz alá vagy a susnyákosba.
Hiába no, az életünkről van szó!
:-)

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr8212739680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása