Margitszigeti Operagála
2017 július 16.

Fellép a gyönyörű Ailyn Pérez amerikai szoprán, aki nemcsak a tiszta és „mézes tónusú” lírai hangjáról, hanem drámai alakításairól is ismert, valamint az olasz bariton, Gabriele Viviani először lépnek fel Magyarországon, a sármos koszovói tenor, Ramé Lahaj pedig új oldaláról mutatkozik be a hazai közönségnek.
Így szólt a beharangozó.
Bevallom, eddig egyikükkel sem találkoztam, de a műsor és a hölgykoszorú lelkesedése a koszovói tenor iránt mindenképpen ígéretessé tette az estét.

A Margitszigetet a szokásos nyáresti forgalmon kívül az operagála mellett a vizes vébé is terhelte, nyilván ebből az alkalomból állítottak ki egy TEK feliratú kétéltű harci járművet, benne egy állig felfegyverzett, szúrós tekintetű alakkal, amilyet csak Rambo vagy Indiana Jones filmekben látni, ott is csak rövid ideig.
El is kezdtem magam azonnal biztonságban érezni.

A 3900-12.000 Ft-os jegyárak ellenére teljes teltház van, érdekes közönséggel: sokan pikniknek gondolják az operagálát, pereccel, sörrel, hazaival vonulnak a nézőtérre, akár az ária közepén is felállítják a sort, hogy kimenjenek utánpótlásért és nagyon sokan csevegéssel, illetve a világsztárral való együtténekléssel teszik élvezetessé az életüket. Nemrég olvastam a régi idők operaközönségéről, lehet hogy újra eljönnek azok az idők?

lahaj.jpgA lányok Ramé Lahajról úgy áradoztak mint egy görög istenről, ami ugye elsősorban a külcsínt illeti, hiszen nem sok feljegyzés maradt arról, hogy Zeusz vagy Poszeidón csodás hangon énekeltek volna. Ahogy a koszovói tenor bejött, engem inkább egy vicces kedvű szobafestőre emlékeztetett, de amikor meghallottam a hangját, megértettem mindent. Valahol José Cura legszebb évei és Jonas Kaufmann között helyezkedik el, sokféle árnyalattal, csodás magasságokkal és remek hangerő kezeléssel, messze túl a libabőr kategórián.

Az olasz bariton, Gabriele Viviani a fiatal Sólyom Nagy Sándort juttatta az eszembe, a Don Carlos szabadság kettőse pedig az operajátszás emelkedettebb pillanatait.

Az amerikai szoprán, a "gyönyörű" Ailyn Pérez alakítását nemigen tudom a két úréhoz hasonlítani, mert régen rossz, ha egy operaénekesről a szépség az első, amit leszögeznek. Mögöttem két idős, beszélgetős hölgy többször elájult a díva külsejétől. Be kell valljam, engem a műhaj-műszempilla-túlhangsúlyozott szilikonmell trió az opera világán kívül sem hoz túlzottan lázba és ez biztosan nem a vén kecskeség felé közelítő életkorom számlájára írható. Szóval a néni látványnak messziről elmegy, de sajnos énekel is és ez nem mindig van rendben. Akkor különösen nem, amikor Violettaként megzavarja, hogy hanghiba miatt a színfalak mögött éneklő Alfrédot csak sejtjük, mint halljuk, ezután intonációs problémák sora és a veszélyes magasságok lespórolása következik. Becsületére legyen mondva, Dvorák Ruszalkáját az operasztárokra jellemző manír nélkül, a szerepnek megfelelő hangulatban adta elő.

Remek programot állítottak össze, benne az operairodalom legnagyobb slágerei

Verdi: A végzet hatalma - nyitány
Verdi: A végzet hatalma - Urna Fatale…
Cilea: Az arles-i lány - Il lamento di Federico
Verdi: Traviata - Sempre libera
Puccini: A nyugat lánya - Minnie dalla mia casa sono partito
Verdi: Ernani - Sorta é la notte
Verdi: Aida - Ballabile
Verdi: Don Carlos - Dio, che nell’alma infondere
Puccini: Bohémélet - O soave fanciulla 

Bizet: Carmen - Torreádor dal
Gounod: Faust- Salut! Demeure chaste et pure
Gounod: Rómeó és Júlia - Je veux vivre
Gounod: Faust - Nuit de Walpurgis
Puccini: Tosca - Recondita armonia
Giordano: Andrea Chenier - Nemico della patria
Dvořák: Rusalka - Mesicku na nebi
Verdi: Rigoletto - La donna é mobile
Verdi: A trubadúr - Duetto Leonora e Conte di Luna
Verdi: Rigoletto - kvartett

A kvartett negyedik tagja Kálnay Zsófia volt, aki a sztárokhoz méltó színvonalon énekelte Maddalénát.

halasz-peter.jpgA vége felé valami általános lazulás következett, az operát felváltotta az operett, a sztárok bohóckodtak egy kicsit, a közönség nagyobb része biztos lett abban, hogy eljött a nagy szabadosság ideje, mert ütemes tapssal kísérték a zenét, megnehezítve szegény Halász Péter dolgát, aki finomabb ritmusváltásokat is mutatott a pálcájával. Őt nemrég egy Nabuccó dirigálása közben tanultam meg nagyra értékelni, a mai estét is remekül kézben tartotta.

A zene és az ének remek minőségben szólt, a Ferihegyi légiforgalom is csak ritkán zavart be, ám kérdés, hogy igazi élőzene-e, amit hangfalakon keresztül hallok?
Az óriás kivetítő is tökéletes volt technikailag, ám a legjobb kezelőik nyilván a vizes vébén dolgoztak, mert aki az operagálát közvetítette, nem mindig tudta, mit is kellene mutatni.
Olykor kiírták azt is, hogy mi a következő szám, de ez sem volt mindig így, vagy inkább főleg nem.

A gálát tovább színesítette, hogy a szünetben találkoztunk a leglazább matektanárral, a ma estére szupermennek öltözött Bene Koppány művészúrral (korábban a debreceni férfikórus tagja) aki ott a széksorok között beéneklés és előkrákogás nélkül elénekelte nekünk Sarastro híres áriáját, benne probléma nélkül a három alsó f.  A színpadon zajló eseményeket épp kipihenő közönség - úgy tűnt - nagyra értékelte az alkalmi produkciót.

kozonsges.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr2612678147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.