Steve Savanya és Pomázi Zoltán estje 
Bonyai étterem, 2017 július 19.

savanya-1.jpg

a Parnasszus:
hegység Görögországban, a múzsák lakhelye, az esztétikum és a költészet otthona, kiemelkedő és mindenképpen egyfajta magasságot jelent

Szaniszló Ferenc:
Kádár János idején moszkvai tudósító, majd a tévé külpolitikai magazinműsorának munkatársa, az elmúlt években pedig az elmebaj határait ostromló tévéműsoraival és sajátos kijelentéseivel szerzett hírnevet (íme egy "the best of" válogatás tőle), az előző szócikk ellenpontjaként az ő neve inkább a mélységgel hozható szoros összefüggésbe

Bonyai Sándor:
megszállott vendéglős, aki másfél évtizede igyekszik összefűzni a jóízű és megfizethető vacsorákat az élőzenével, először a Hollán Ernő utcai Békebíróban, az utóbbi években a Filatorigátnál lévő, a saját nevét viselő és fogalommá vált étteremben várja azokat, akik jó étvággyal burkolnak be egy kéttenyérnyi, juhtúróval töltött és kirántott pulykamellet élő muzsikusok karnyújtásnyi közelségében és végén jóval kevesebbet fizetnek azoknál, akik egy marék punnyadt sültkrumplihoz kapnak egy konfitált vagy szuvidált húsdarabkát, közben meg nézhetik a nótatévét, vagy hallgathatják Tucctucc FM mindent betöltő műsorát.

Nemzetközi Countrytalálkozó
Magyarországon 1981-ben reneszánszát élte a country és a western muzsika. Emlékeim szerint a hetvenes évek közepén a Szörényi-Bródy féle Fonográf együttes volt az első fecske, igaz ők nem countryzenekarként működtek, csak voltak country-rock számaik (mint ez a szám, vagy ez a lemez) utánuk sorban jött a 100 folk Celsius, a Bojtorján vagy az Interfolk - és számtalan olyan zenekar, akik munka mellett muzsikáltak, a szegedi The Bluegrass Pilgrims, a szolnoki Rodeo, vagy épp a budapesti Western Panoráma.
Valakinek eszébe jutott, hogy a sok hazai formációt össze lehet rántani egy fesztivál erejéig, ami máris nemzetközi, ha meghívunk külföldről is valakit. 30.000 ember volt kíváncsi az azóta nyomtalanul eltűnt Asztalos János Ifjúsági Parkban megrendezett programra (részletes beszámoló olvasható itt)

Pomázi Zoltán
énekes, gitáros, a Bojtorján együttes egykori frontembere

Steve Savanya savanya-2.jpg
Kanadában élő angoltanár, költő és muzsikus, a néhai The Bluegrass Pilgrims együttes frontembere

A hosszú bevezető után a lényeg: ők ketten adtak egy felejthetetlen estét a Bonyaiban, de legalább most már mindent tetszenek tudni az előzményekről.
Ugye én nem kritikus vagyok, csak egy zenefogyasztó, aki megírja a szubjektív élményeit, mások meg a személyes megosztásokat elnézve elolvassák.
Egy személyes megosztás: nagyon vártam a találkozást Steve Savanyával, akivel az utóbbi időben a fészbúkon tartottuk a kapcsolatot és már tavaly jelezte, hogy áprilisban hazajön, hogy itthon is muzsikáljon.
A Bonyaiban a bojtorjános Pomázi Zolival lépett föl.
A műsor első blokkjában amerikai népzenét adott elő, Zoli gitáron kísérte, olykor vokálozott. Finom, kulturált zene volt ez, afféle igazi kellemes nyáresti kikapcsolódás. A második blokkban Steve megzenésített versei következtek, végén 1-2 Bojtorján sláger.
Két embert láthattam és hallhattam.
Mindkettő kitűnő zenész.
Az egyik elégedett az életével, a másik végtelenül keserű - és ennek sajnos minduntalan hangot is ad.
Mily véletlen, hogy a külföldre távozott a kellemes ember, az itthon maradt az, akinek baja van mindenkivel.
Vajon egy zenés vacsora nyilvánosságát fel kell használni vélt és valós sérelmek felemlegetésére? Hogy melyik sztár hogy beszél angolul? Hogy a gyatra énektudása ellenére mégis tízezrek ünneplik. Hogy 30 éve ki lopta el a szerzői jogdíjat.

A műsor az elején nagyon hangulatos volt, ám ahogy Pomázi Zoli egyre többet beszélt, úgy lett a dolog egyre kínosabb. Amikor eljutottunk oda, hogy meghívta Kossuth Lajost, de az nem ér rá, mert iszappakoláson van, mi vendégek még csak értetlenül néztünk egymásra, ám elérkeztünk a szaniszlói mélységekbe is: a jobb sorsra érdemes zenész kifejtette, hogy Kertész Imre Nobel díjas Sorstalanságát a sokadik kísérletre sem tudta "kiolvasni" (!), de ami ennél is borzasztóbb: Magyarország eredetileg F-16-os amerikai harci gépeket akart venni, ám végül azért lettek Gripenjeink, hogy  a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Kertésznek adja a rangos kitüntetést...

Bő egy hete már annak, hogy az az orbitális ökörség elhangzott, de még mindig nem akarom elhinni, hogy így volt.
Pedig de.
Sajnos.

Gyorsan körülnéztem, a közönségből senki nem nézett furcsán. Inkább együtt énekelték a következő számot:

A bejegyzés trackback címe:

http://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr6912676765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.