Szeder duo X Terrace Summer Session
2017 július 26.
Akvárium Klub
Volt Lokál
azaz Gödör

szeder-2.jpgNemrég jártunk Mádon és ott találkoztunk egy elbűvölő kisleánnyal, aki egy szál tangóharmonika kíséretével bő egy órára odaragasztott egy teremnyi embert, akik tátott szájjal hallgatták.
Szeder Szabó Krisztina igen aktív, a fészbúkos oldalán követhető, mikor merre - és milyen formációval - bukkan föl, így kerültünk az Engels téri buszpályaudvarra, ami volt kezdődő Nemzeti Színház, aztán egy szimpla gödör, később egy nem is akármilyen Gödör, most Akvárium Klub és Volt Lokál.

Este fél nyolckor kábé negyvenen voltunk a hangulatosan berendezett és megvilágított, föld alatti teremben, odakinn őszies eső, benn semmi levegő és egy másik teremből átszűrődő tuctucc. A bárpultnál erős forgalom, jól fogynak a limonádék, de enni is lehet.

Pár perccel nyolc előtt különösebb sztáros allűrök nélkül megjelenik Szeder, bikavadítóan piros ruhában és gitárral. Még csak tapsolni sem tapsol senki. Francia sanzonnal indul a műsor, egy szál hegedű kíséretében, ami azért érdekes, mert Mádon a közönség átlag életkora 60 körül lehetett, itt mi késő ötvenesek ketten képviseltük a vén kriplik korosztályát, a nagy többség jó ha 30 felé járt, ennek ellenére vevők voltak a bevezető sanzonra. A második szám a Tündérdisznó, még jobban tetszett. Kicsi művésznőnk megkérdezte az ő folyamatosan bővülő közönségét, hogy ki van először Szeder koncerten és a legnagyobb meglepetésemre az egybegyűltek háromnegyede felemelte a kacsóját. Ez azért volt érdekes, mert a szépreményű énekesnő egy néhány napja készült interjúban elmondta, hogy bárhova mennek, a rajongói bázisát mindenütt felismeri - itt és most voltak néhányan, akik az összes dalt együtt énekelték vele.

Fertályórával a kezdés után a Volt Lokál úgy megtelt, hogy a földön is ültek mindenfelé, a közönség nagyobb része együtt élt a műsorral, a kisebbség - ahogy kell - a telefonjába temetkezett, mert frissiben meg kellett nézni, hányan lájkolták, hogy feljöttek a Deák téri mozgólépcsőn. Akadt telefon, amelyik megszólalt, de a legzavaróbb tényezőnek egy sűrűn recsegő walkie-talkie bizonyult. Hogy valami biztonsági őr kuksolt közöttünk titokban, vagy a bárpult mögött hallgatták a fontos eseményeket, az nem derült ki. akkor sem, amikor megjelent két 15 év forma fiú, akik úgy néztek ki, mint aki most szökött állami gondozásból. Először a színpadtól távolabb kezdtek beszólogatni, majd odaültek Szeder elé a földre, és onnan folytatták, ám Szeder valami lenyűgöző kedvességgel fogadta az "urak" valamennyi megnyilvánulását, így azok abba is hagyták, kicsit később már tátott szájjal hallgatták  a dalokat ők is.

szeder-3.jpg

Elhangzott a Reggeli dal,  a Piaci sanzon és persze nem maradhatott el a Feri feneke a közönség bevonásával, ami úgy gondolom a leginkább palyabeás szám a repertoárból. Szeder kiválóan alkalmazkodott ehhez a közönséghez is, interatívvá tett a műsort, kiprovokálva néhány szellemes beszólást pl egy mókás ifjútól, aki volt képes azt mondani, hogy ő csak kéregetni jött be :-) Az utolsó szám első hangjaira egy pár megindult kifelé (addig csak érkeztek a résztvevők, nem ment el senki), mire Szeder csalódást mímelő hangon kérdezte, hogy pont a vége előtt? A közönségből hamarabb reagáltak, hogy biztos megy a vonatuk, mire a pár bevallotta, hogy ők vidékiek és ha haza akarnak érni, akkor menniük kell.

Aki ma este úgy ült be, hogy nem Szeder rajongó, az biztosan megváltozott, mi meg sietünk megnézni, legközelebb mikor és hol.

 

 szeder1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr2112693683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása