barati_kristof.jpgBaráti Kristóf jótékonysági hangversenye
Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom
2017 szeptember 17. vasárnap

 

Cremona, 1703. Antonio Stradivari (59) hangszerkészítő mester egy új hegedű építésébe kezd, miközben Magyarországon a 17 éve kiűzött törökök helyére lépő Habsburg elnyomás ellen erősödik a szervezkedés.

Budapest, 1877. A négy éve három település egyesítéséből született városban futótűzként terjed a hír: Gellért-hegy lábánál lévő téglagyár agyagbányájába betört a víz - és kialakult egy kis tó, amit később Feneketlen-tónak neveztek el.

Budapest, 1936 Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás a tó partján leteszi a Szent Imre templom alapkövét, ami két év alatt egy iskolával együtt meg is épül.

Budapest, 1979. Megszületik Baráti Kristóf, akiből röpke néhány év alatt nemzetközi hírű hegedűművész lesz és ma a 140 éves tó partján álló 79 éves templomban a 314 éves Stradivarin ad hangversenyt.

Szkaliczki Csaba Örs plébános bevezetőül elmondta, hogy a kárpátaljai magyarság kettős kisebbségben létezik, egyrészt mint magyarok, másrészt mint katolikusok és minden segítségre szükségük van, ezért a ma este teljes bevétele az övék lesz.

Ezután érkezett Baráti Kristóf és Bach zenéje. 

Nem tudom, mennyi ideig muzsikált, mert megszűnt minden, tér és idő egyszerre, csak a mindent betöltő és elfedő muzsika létezett. Ilyen az, amikor egy művésznek köszönhetően nem csak percekre, hanem időtlen időre szakadunk el a valóságtól és jutunk el valahova nagyon messzire, ami földi mértékkel nem meghatározható. Lehet hogy nem is volt senki más a templomban, csak én, de ez nagyon nem valószínű, hiszen a hegedűs megjelenése előtt a helyiség zsúfolásig megtelt. Az a sok ember egy pisszenés nélkül hallgatta a mennyei muzsikát.

Frenetikus élmény volt. Gyakran hallani, különösen légikatasztrófák esetén, hogy több tényező szerencsétlen együtt-előfordulása vezetett a bajhoz. Itt épp az ellenkezője történt: egy páratlan tehetségű művész egy különleges hangszeren a legnagyobb barokk zeneszerző műveit adja elő, jó adottságú teremben, nemes célért és avatott emberek előtt. A végén a hatalmas taps közben a hárommal mellettem helyet foglaló bácsi előredőlt, az arcába temette a kezét és hangtalanul zokogott. Meg tudtam érteni.

Nem hiszek az örök világosságban, de ha egyszer fényeskedik majd nekem, azt szeretném, ha közben Baráti Kristóf játszana.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr5112883090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.