Pannon Filharmonikusok
nyitókoncert a MÜPÁ-ban
2017 szeptember 29

A harmadik évadot kezdjük a pécsi zenekarral, mert tetszett az előző kettő is.
A közönség létszáma fájóan nem közelítette meg az ideálisat, jó ha bő kétharmad ház volt.
Kabalevszkij igencsak szellemes és sokszínű  Colas Breugnon nyitányával kezdődött és zárult a koncert, ugyanis ezt kaptuk ráadásnak is.

benjamin_schmid_11_smaller.jpgCsajkovszkij Hegedűversenye következett Benjamin Schmid szólójával, ami maga volt a csalódás. A sokszor díjnyertes sztárnak és a zene professzorának bemutatott osztrák hegedűs arcokat csinálni tudott, minden sor végén úgy rántotta föl a vonót a Stradivarijáról, mintha az utolsó hangot játszotta volna (ezzel kicsit meg is tévesztve a közönséget, mert az első tétel is hatalmas tapsot kapott) - ám mindezzel együtt annyi fals hang jött a pódiumról, hogy az már zavaró volt, a zene meg kevés híján élvezhetetlen.

Nem örültünk, amikor a szünet után visszajött, de nem volt mit tenni, meghallgattuk a második produkcióját. Dvorák f-moll románcát. Mintha nem ugyanaz húzta volna a vonót, mint a Csajkovszkij alatt, ez élvezhetőre sikerült. A fentebb említett ráadás előtt újabb Csajkovszkij zárta a programot, a Francesca da Rimini. Végül lelkes tapssal köszöntük meg Bogányi Tibornak és csapatának, hogy ismét eljöttek hozzánk és még néhányszor találkozhatunk velük.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr7113015888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása