Anyám tyúkja
Örkény Színház
2018 február 3.

Sajnos már akkor is látatlanban ítélkezem, amikor eldöntöm, melyik színielőadásra ülök be és melyikre nem. Eszembe nem jutott volna jegyet váltani egy olyan előadásra, ahol színészek két órán keresztül verseket szavalnak, ráadásul főleg a középiskolai memoritereket. Kedves ismerős meghívására egy havas szombat este parkolóhelyet találtam a bulinegyedben és nagyon nem szomjas turistákat kerülgetve, cigarettafüsttől  fuldokolva majd a szűk előtérben szorongva az Örkény Színház nézőterén pihegtem ki magam.

Egy parasztház tornácán tizennyolc színész adott elő hatvannyolc (!) költeményt, mely szám most, a performansz másnapján lep meg. Végigültem majdnem hetven, egymás után elmondott verset, ráadásul úgy hogy élveztem is?
Igen!
Parádés volt a szereposztás is, itt nem sorolok fel mindenkit, íme a névsor. közülük is nagyon örültem Pogány Judit, Gálffi László és Epres Attila, közreműködésének.

További meglepetések sora a kétrészes előadás alatt és után.
Sosem gondoltam, hogy Petőfi Sándor Szeptember végén, Arany János Fülemiléjén vagy József Attila Altatóján egyszer nevetni fogok, nem kicsit, hanem nagyon (köszönöm Für Anikó, Kerekes Éva és Ficza István), de azt sem sejtettem, hogy Vörösmarty Szózata egyszer könnyekig hat, ráadásul Csuja Imre előadásában.

Mit üzen, vagy inkább mire tanít ez az est?
Hogy a jól ismert magyar verseket nem árt akkor is elővenni, ha azt hiszem, tudom és ismerem őket, hogy ezeknek látszik az eddigieknél napra készebb, korszerűbb olvasata, hogy más előadásban és más korban egészen mást mondanak és ha a tévedéseimről tanúskodó meglepetésekre gondolok, ez a legfontosabb: szerényedni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.