Benke Péter 2018.03.27. 22:23

Az utolsó oldal

Egyszer minden véget ér. hattyudal.jpg
A blogok is.
Szerettem írni, most mégis leteszem a ceruzát.
Ez itt az utolsó oldal.
Mindenkinek köszönöm a figyelmet.

Puccini: Tosca
Erkel Színház
2018 február 15.

Harminc éves a mostani rendezés, nem egy nagy dobás, de vállalható, nincs benne semmi idiótaság, pedig lehetne. A ma divatos rendezői önmegvalósítás elvihetné a sztorit Rómából a mai sarkvidékre, aholis Scarpia egy kövér jegesmedve, egyedül ural egy hatalmas jégtáblát és csak az sodródhat vele, aki kedves hozzá. Cavaradossi rokonszenves fóka, a rozmárok elől menekülő lazacfiút elbújtatja a jégtábla félreeső zugában, ezért büntetésből a jegesmedve meg akarja enni Toscát, a fókalányt, aki egy jégcsappal leszúrja Scarpiát, majd szégyenében a jeges vízbe veti magát.

Ez a Tosca még nem ilyen, de mutatott érdekességeket.puccini-tosca-btf-original-45102.jpg
Kesselyák Gergely vezényelt, ami azért különleges, mert az előzőleg látott Toscát épp ő rendezte. - és az egy nagyon jól kitalált, korszerű előadás volt.

Fekete Attila korrekt módon végigcsinálta a szerepét, akinek nincs a fülében és a szívében a kép- és a levélária a nagy sztárokkal, mint mondjuk Jonas Kaufmann, annak biztosan nem volt hiányérzete. Kesselyák a levéláriát megtapsolni sem engedte.
Fokanov Anatolijt egész teret uraló, zengő baritonját ebben az évadban ma hallhattuk utoljára.  Sajnos. :-(
Haramza László hosszú ideje állandó Spoletta és egyre jobb. Sok énekelni valója nincs, de a játéka egyre bátrabb.
Örültem, hogy ismét láthattam és hallhattam Cseh Antalt, aki a Kesselyák rendezésben Scarpia is volt, itt csak Angelotti rövid szerepe jutott neki.
Hábetler András a játékával életre keltette a sekrestyést, eddig ezt a szereplőt szinte észre sem vettem.

A csúcs azonban a címszereplőt alakító Boross Csilla volt.
Nem emlékszem, mikor hallottam ilyen gyönyörű hangot ebben a Puccini operában, arra pedig végképp nem, hogy találkoztam volna vele bármelyik hazai színpadon. Elnézve a weboldalát, főleg külföldön szerepel és milyen nívós helyeken! Ő is olyan világjáró művészünk, mint Ulbrich Andrea vagy Budai Lívia, akik élvonalbeli színpadokon öregbítik a magyar zenei élet hírnevét - és itthon nem nagyon hallani a sikereikről.
Boross Csilla Toscája is új: hisztérikusan féltékeny, abajgós tyúkból válik öntudatos, kemény nővé, aki a halálba küld egy rettegett figurát és a holtteste fölött még gúnyolódik is: ettől reszketett egész Róma?

 

 

a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertje 
km: Cser Krisztián, vez Cser Ádám
2018 február 11.

A hagyományoknak megfelelően Hollerung Gábor vezeti be az estét, megnevetteti a közönséget, amikor bevallja, hogy a Walkür bonyolult történetét ő sem érti, meg szerinte senki más, költői kérdést tesz föl, hogy az est karmestere, az ifjú Cser Ádám eddig 5 szimfóniát írt, vajh még mennyit fog? (miért, ez olyan rossz lesz?) - megemlíti, hogy a szimfónia egyik tételét a szerző a nemrég elhunyt operaénekes nagymamája, a másikat egy amerikai dzsessz zongorista emlékére írta - de a nevüket titkolja, majd alaposan meglep amikor kijelenti, hogy Csajkovszkij VI. szimfóniájának a végén gongütés jelzi a halált, ugyanis a kedvenc zeneművemet megszűnő szívdobogás zárja, gong nélkül, de sebaj. Megjegyzem én Cser Krisztián Wotanja miatt jöttem ma ide, a helyszínen értesültem a műsor harmadik pontjáról és az első gondolatom az volt, hogy a Patétikus szimfónia, talán túl nagy falat egy ifjú karmesternek, de ne döntsünk el előre semmit.

Wagner, Wotan és Cser Krisztián.
Csodás, lenyűgöző, felemelő, csak a zenekar kissé elnyomja az énekest és nem azért, mintha a basszusnak nem lenne hangja, hanem mert a zenekar bántóan hangosan játszik! Ejnye, karmester úr!

cseradam.jpgCser Ádám V. szimfóniája olyan hangokkal indul, amiket a turulmadárról a Dunába ugró ember hallhat. Másodszor amikor a Rákóczi híd pillérének vágja a sodrás, harmadszor amikor találkozik egy román uszállyal - és ettől az öngyilkos fílingtől a zenemű végéig nem tudok elszakadni. A Dunán lefelé sodródás közben megcsodálom Promontor lankáit, a Csepel-szigeti parton izzadt homlokú futókat látok, testem ellebeg a százhalombattai olajfinomító mellett, aztán amikor Bartók, Sosztákovics és Bruckner dallamait vélem fölfedezni, akkor nyilván a híres dunaújvárosi zeneiskola közelében visz az ár. Az  Adagietto tudom, hogy kerül a műbe, hiszen az elhunyt nagymama híres Mahler énekes volt. Aztán lehúz az örvény és megsemmisülök.

A szünet után egy olyan szimfónia jön, amit minden nagy karmesterrel meghallgattam, a legjobban Solti és Fischer Iván előadása tetszett, a legkevésbé Zubin Mehtáé, bár az ő értelmezésében is fölfedeztem sok finomságot. Ezzel szemben Cser Ádám olyan, mint nem is az elefánt, hanem egy lánctalpas traktor a porcelánboltban.
Az irtózatos hangerők már az elején felvetettek két kérdést:
1. ez most akkor hova és hogyan fog fokozódni?
2. Patétikus vagy Harsány szimfóniát hallgatunk?
Papíron az első, a gyakorlatban a második, ráadásul nélkülözve mindben olyan finom érzést, szláv melankóliát, hangulatváltásokat, színeket, amik Csajkovszkij művészetét egyedivé teszik.
Amikor a harmadik tétel után felcsattan a taps, az bizony nem csak a közönség hibája, márpedig itt ezt a részt a nézőtér nagyobb része megünnepelte, a pulpitus meg engedte.
Kínos.
A negyedik tétel komoly vívódásaiból, élet és halál nagy kérdéseiből, az életigenlés és feladás kontrasztjaiból semmi, de semmi nem jön át, mindent elnyom a harsogás.
Talán a hajdúsámsoni tűzoltózenekar a falunapon több érzéssel adja elő.

Valaki a közelemben azzal áll föl, hogy sajnálja azt a 4000 Ft-ot, amit a jegyért kifizetett.
Én nem sajnálom.
Wotanért érdemes volt idejönni, a Cser szimfónia sem volt rossz, hogy a Csajkovszkij igen, az meg néha belefér.

 

Benke Péter 2018.02.08. 13:17

John Williams 86

williams-345x290.jpg1932 február 8-án Long Islanden született John Williams zeneszerző, aki Steven Spielberg filmjei mellett kísérőzenét írt többek között a Csillagok Háborúja sorozathoz és a Harry Potter filmekhez, a Pokoli toronyhoz, begyűjtött 5 Oscart, 4 Golden Globe-ot, 20 Grammyt hogy csak néhányat említsek.

Sok népszerű slágerről nem is tudjuk, hogy ezt is ő írta.
Erről biztosan - és olyat is ritkán látni, amikor több zenészt is könnyekig hat, amit játszik.

 

Nőből is megárt
Bethlen téri Színház
2018 január 27

Pataki Éva Nőből is megárt a nagymama című regényét olvasva Tordai Terinek eszébe jutott, hogy milyen jól mutatna ez színpadon és sikerült elérnie, hogy láthassuk.
2017 december 8-án az Óbudai Kulturális Központban beszélgetésen vehettünk részt, hogy megismerjük a művésznőt és a lányát, pályafutások aktuális szakaszát és ezt a darabot.
Tordai Teri nevét akkor írtam le, amikor úgy 10 éve először láttam színpadon a lányát, Horváth Lilit és elaléltam. Az ifjú színésznő akkorát alakított, hogy sokáig szólni sem tudtam, amikor meg igen, akkor az volt az első gondolatom, hogy hogy tudja az alma ennyire túlszárnyalni a fáját?
Bevallom, Tordai Terit filmekben és a színpadon sokkal szebbnek találtam, mint amilyen színésznőnek, szinte mindig úgy éreztem, hogy kilóg a sorból és míg a többiek alakítanak, addig ő szöveget mond (fel).
Ott a beszélgetésen láttam meg, hogy tud ő mást is.
Nagyjából háromszor annyit beszélt, mint a lánya, de mondott érdekes dolgokat is, például hogy amikor Alföldi Róberttel dolgozott, a rendező öreg zsiráfnak hívta őt, hmmm, milyen kedves! :-)
Előadtak két részletet a darabból, akkor döntöttünk úgy, hogy megnézzük.

sok1.jpg

Érdekes színház lett az egykori Bethlen moziból ott a Csikágó közepén.
Szűk, nagyon szűk, a nézőtér valami eszkábált emelvény, a székek ugyan kényelmesek, de az első gondolatom az volt, amikor felmentünk a legfelső sorba, hogy remélem, nem kerülünk be a hírekbe, mert a tákolmány bizony mindenfelé kilengett, ahogy a nézők a helyeiket keresték.

Aztán megelevenedett a történet.
Anya és leánya, közöttük az összes simogatás és feszültség, ami egy ilyen relációban elfordulhat.
Tegye föl a kezét, aki nem ismer olykor magára, még ha pasiból van is.
Jó, le lehet tenni, hogy írhassam tovább.
Olyan jelenetek követik egymást, mint ha filmet néznénk.
Utóbb tudom meg, hogy a kezdő rendezőt (Cseh Judit) maga Mészáros Márta instruálta.
A két nő olykor három, vagy négy, hiszen Horváth Lili több szerepet is alakít és csak azért tudom, hogy ő az, mert a színlapon két név szerepel.
Nagyon nagy öniróniára volt szükség ennek a regénynek a megírásához és semmivel sem kevesebbre az anya szerepének eljátszásához.
Horváth Lilit eddig is csodáltam, szerettem, most már az édesanyját is.

anyam-tyukja_1.jpgAnyám tyúkja
Örkény Színház
2018 február 3.

Sajnos már akkor is látatlanban ítélkezem, amikor eldöntöm, melyik színielőadásra ülök be és melyikre nem. Eszembe nem jutott volna jegyet váltani egy olyan előadásra, ahol színészek két órán keresztül verseket szavalnak, ráadásul főleg a középiskolai memoritereket. Kedves ismerős meghívására egy havas szombat este parkolóhelyet találtam a bulinegyedben és nagyon nem szomjas turistákat kerülgetve, cigarettafüsttől  fuldokolva majd a szűk előtérben szorongva az Örkény Színház nézőterén pihegtem ki magam.

Egy parasztház tornácán tizennyolc színész adott elő hatvannyolc (!) költeményt, mely szám most, a performansz másnapján lep meg. Végigültem majdnem hetven, egymás után elmondott verset, ráadásul úgy hogy élveztem is?
Igen!
Parádés volt a szereposztás is, itt nem sorolok fel mindenkit, íme a névsor. közülük is nagyon örültem Pogány Judit, Gálffi László és Epres Attila, közreműködésének.

További meglepetések sora a kétrészes előadás alatt és után.
Sosem gondoltam, hogy Petőfi Sándor Szeptember végén, Arany János Fülemiléjén vagy József Attila Altatóján egyszer nevetni fogok, nem kicsit, hanem nagyon (köszönöm Für Anikó, Kerekes Éva és Ficza István), de azt sem sejtettem, hogy Vörösmarty Szózata egyszer könnyekig hat, ráadásul Csuja Imre előadásában.

Mit üzen, vagy inkább mire tanít ez az est?
Hogy a jól ismert magyar verseket nem árt akkor is elővenni, ha azt hiszem, tudom és ismerem őket, hogy ezeknek látszik az eddigieknél napra készebb, korszerűbb olvasata, hogy más előadásban és más korban egészen mást mondanak és ha a tévedéseimről tanúskodó meglepetésekre gondolok, ez a legfontosabb: szerényedni!

Umberto Giordano: Andrea Chénier
Anna Netrebko vendégszereplésével
Erkel Színház
2017 december 29

Szeptember közepén vettük meg a jegyet, onnantól akár lázban égésről is beszélhetnék, annyian kérdezték, hogy megyünk/jövünk-e a Netrebkóra? Igen, persze hogy megyünk, de most még nem vagyunk elájulva és lehet hogy nem is leszünk, ezt majd mindenképp tessenek nekünk megbocsátani.

Aztán eljött a nagy nap és befértünk mi is az Erkel nézőterére. Teljes teltház.
Annyit nem ér a dolog, hogy a slágvortoknál jobban részletezzem, csak a lényeg.
Giordano operája csodás, kár hogy nem játsszák túl gyakran. Igaz tavaly februárban ment néhányszor az Operában, de előtte ki tudja mikor?
Ha már idejön egy világsztár, Maddalena de Coigny szerepénél énekelhetne valami nagyobbat és ha már ilyen kis szereppel áll a budapesti rajongói elé, akkor jobban is megcsillogtathatná  a hangját. Biztos vagyok abban, hogy a gázsijából nem adott kedvezményt, mert Ókovács Szilveszter olyan szépen mosolygott rá és abban is biztos vagyok, hogy a magyar közönség semmivel nem ér kevesebbet, mint a Met vagy Scala népe - tehát beleadhatott volna egy kicsit többet, énekelhetett volna ugyanúgy, ahogy a ronggyá hallgatott felvételein.
Végig úgy éreztem, hogy spórol a hangjával.
Persze lehet hogy ha kiengedi, akkor a partnerei még harmatosabbnak tűnnek az árnyékában.

Yusif Eyvazov Netrebko férje és elmaradhatatlan partnere, szerintem Annácska nélküle drágább, vele meg kötelező. Bevallom, kellemes csalódásféle volt az ő megjelenése, ugyanis a híre és az eddig hallott felvételei alapján sokkal rosszabbra számítottam. Nos rossznak tényleg rossz, nagyon kellemetlen a hangja, mint egy ráspoly, de volt egy-két igen jó pillanata.
Nem így a Gérard szerepét éneklő  Elchin Azizovnak
Őt hallgatva néha felmerült bennem a kérdés, hogy ezt vajon komolyan tetszenek gondolni?
Biztos komolyan gondolták, mert ott volt és énekelt és én a magam érdekében örültem neki, mert ha nem örülök, akkor is hallgatnom kellett volna őtet a sötétben drága pénzé'.
Az opera koncertszerű előadásban nemigen elevenedett meg, annyi jött át, hogy a kórus szépen fel van öltöztetve és gyönyörűen énekel, a szólisták ki-be járkálnak, a díva meg hol sárga, hol zöld ruhakölteményben spórol a hangjával.
Az Opera Ének- és Zenekarát Jader Bignamini vezényelte.
Ők nagyon jók voltak és mint megtudtam, nem először adták elő ezt a operát, mert nemrég Berlinben igen sikeres előadásokat éltek meg együtt.
Hatalmas siker volt persze, már bontották a színpadot, de egy lelkesen tapsoló csoport kedvéért sokadszor is visszajött a három vendégművész.
Megvolt ez is, kipipáltuk Netrebko budapesti fellépését, aznap este kicsit sem voltunk elájulva, de másnap, sőt most egy hónappal utána sem.
A távolság majd megszépíti ezt is - ha megérjük.

 

netrebko.jpg

Mozart: Figaró házassága
a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági sorozata
MÜPA Fesztiválszínház
2018 január 14.

Leonard Bernstein Hangverseny fiataloknak című sorozatán nőttem föl és rendszeresen jártam Lukin László tanár úr előadásaira, hogy minél többet megtudjak a zenéről - kiszínezendő a fehér foltokat, amiket alakuló személyiségemben az állami zeneoktatás hagyott.
Később jött Fenyő Gábor sorozata a MÁV Szimfonikusokkal, ahova a lányomat hordtam - és én legalább annyira élveztem az előadásokat, mint a gyerekek, akiknek szánták, aztán sokat lendített a zeneértésemen Fischer Iván munkássága, végül lelkes rajongója lettem Dinyés Dániel operabeavatóinak. Már nem emlékszem, hogy kerültünk a mostani sorozat első előadására, de akkor őszintén sajnáltam, hogy a délutánira nem volt jegyünk. Bőségesen kompenzálni szándékoztam magunkat, amikor bevásároltunk a további előadásokra, a Jézuska is ezt hozta szeretteink egy részének, így kisebb kommandó élén ültünk be a vasárnapi matinéra.

Az mindjárt feltűnt, hogy a decemberi teltházzal szemben a nézőtér most kissé foghíjas. Meg az is, hogy kevesebb a gyerek, több a felnőtt. Bevonul a zenekar, civilben, mint ha próbára érkeznének és nem hangolnak, majd érkezik Dinyés Dániel, Kolonits Klára, a számunkra eleddig ismeretlen Bordás Barbara, csőfarmerben és bakancsban Kálnay Zsófia, akit tavaly ebben és ebben a produkcióban azonnal a szívünkbe zártunk - végül a mi szeretett Cseh Antalunk, akit szerencsére mind sűrűbben látunk és hallunk.

Egy új információ: Mozart operája Rossini Sevillai borbélyának folytatása, jé, többször láttuk mindkét operát (utoljára a Mozart itt és a Rossini itt) és ez a lényeges apróság eddig nem tűnt föl. Az viszont igen, hogy a mai performansz főleg arra épül, hogy Kálnay Zsófia (csinos és kellemes hangú mezzo hölgy) ma fiút fog alakítani. A matiné első része nagyjából ezzel ment el és bár volt benne bajuszfestés, meg nyeglén szétdobált végtagok, valahogy nem volt túl szórakoztató. Jobban tetszett minden, ami a zenéről szólt, de sajnos a zenének jutott a kevesebb szerep. Két évaddal ezelőtt végignéztem vagy inkább végigélveztem a Dinyés-Göttinger páros által vitt opera-macera.jpgCosi fan tutte sorozatot, aminek talán legfőbb erénye a lendületes, vidám pergés mellett az egészséges mértéktartás és a zene-rendezés tökéletes aránya volt, ez sajnos mára teljesen felborult, Göttinger szétrendezte a műsort, sokkal többet beszélt, mint kellett volna és amit mutatott, az többször nem volt érdekes, mint ahányszor de.

Az opera talán legnépszerűbb áriája (Vége már a szép időnek) közben az volt az instrukció, hogy Figaro olykor érintse meg Cherubinót, ő pedig reagálja túl és essen hanyatt. Ez egyszer-kétszer még elment volna, de ezzel tönkrevágni egy közel négyperces áriát az először még csak unalmas, a második perc végétől már kínos. Cseh Antal éneklés közben meg-megérintette Kálnay Zsófiát, ő pedig idétlen rajzfilm-jelenetek ugrabugra mozdulatait idézve végighemperegte a színpadot - és valahogy nem nevetett senki, még az ifjúság is látványosan unatkozott, pedig mindez ugye nekik szólt volna. Mint ahogy a zenét magyarázó, olykor erősen tankönyvízű, idegen kifejezéseket felvonultató mondatok is, aminek egy részét a laikus felnőtt sem érti.
A szünetben sokan hazamentek.
Ők lemaradtak arról, hogy volt azért egy szép trió, Bordás Barbara megmutatta, hogy a hangja alapján ott a helye Kolonits Klára mellett, utóbbi pedig talán a show kedvéért ásványvízzel nyakon öntötte szegény Cseh Antalt, amire feltámadt a közönség maradék része. Épp elkezdődött volna valami önfeledt játék, de sajnos pont vége lett az előadásnak.

A második részt Dinyés Dániel azzal kezdte, hogy rákérdezett: kik voltak itt délelőtt is? Meglepően kevesen.
A műsor szinte ugyanúgy indult, ahogy az első részben, talán az volt nagyon helyénvaló, ahogy Dinyés rászólt a fiataluras alakítást ismét eltúlzó Kálnayra, hogy ez a hányaveti mozgás inkább emlékezteti egy gorillára, mint egy fiúra - és ezzel el is mondtam mindent, amit érdemes. Jobban unatkoztunk, mint délelőtt, ráadásul a második részben Kolonits Klára egy hangot sem énekelt, csak statisztaként mosolygott a színpadon. Az improvizációnak nem volt eleje, közepe és vége, karmester és rendező között nem látszott semmilyen összhang, előbbi még folytatta volna, utóbbi közölte, hogy vége. Az előadást nem befejezték, hanem félbehagyták.
Mellettünk apuka egy 11 és 12 éves csemetével, akik szép csendben belepusztultak az unalomba:
- Nem baj, gyerekek, ez még mindig kisebb macera, mint amikor a Nagyival mentek templomba.
Többszörös hiányérzettel jöttünk el a Művészetek Palotájából és elnézést kellett kérnünk azoktól, akik karácsonyra kapták tőlünk a jegyet. A műsor nem hozta meg a kedvüket az operához, hanem azt a keveset is elvette, ami volt. Szerencsére elhitték nekünk, hogy máskor ez százszor - ezerszer jobb volt.
Van jegyünk a májusi Don Pasqualékra,
Talán majd elajándékozzuk őket.
Valakiknek, akiket nem nagyon szeretünk...

 

Makk Zsuzsanna, a mezei néző blogban ugyanerről itt

a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ
Kecskemét 
2017 december 11.

Én még Erdei Ferenc Művelődési Központnak ismertem Kecskemét cityben azt a modern épületet, ahova kifejezetten azért mentünk el mi hárman zenebarátok, mert hírét vettük, hogy Cser Krisztián Bach kantátát énekel. Cser Krisztián, aki egy nappal korábban a Wagner Társaság estjén kápráztatta el a nagyérdeműt és aki szépen lassan betölti az űrt, ami Polgár László távozásával keletkezett.

Izgatott közönség zsong a négyszáz fős teremben - amit onnan tudok, hogy 27 éve ennyi ember előtt beszéltem ugyanitt másfél órán keresztül - és ma olyan szűk kétharmad ház lehet. Az átlag életkort sok fiatal néző javítja, Kecskeméten, Kodály Zoltán városában ugyanis hírös zeneiskola működik, talán ezért. A zenekarban is sok a fiatal.
Taps fogadja őket.
Szikár hölgy jő, aki szokásos tiszteletkörök után ismerteti a műsort és felsorolja Erdei Péter karmester érdemeit.
Szép lista.
A nyitó zeneszám nincs ilyen szép.
Bach: d-moll csembalóversenye,  közreműködik Papp Rita.
Zavaróan sok a pontatlanság a zenekar és a szólista részéről is és az összhang sem makulátlan.
Nézem a karmestert, nehéz lehet az irányítása alatt muzsikálni, különösen egy zeneiskolai növendék kevés tapasztalatával.
Határozottan beint a sor elején, majd előre mutat a pálcával és hosszú ütemeken keresztül nem mozdul. A sor végére már nagyon nincs együtt a zenekar. A koncertmester is ifjú hölgy, rá sem nagyon lehet építeni, de ahogy elnézem a többieket, senki nem keresi a szemével, megy minden a maga útján, helyenként még jól is, de összességében nem.
Udvarias taps.

img_20171211_194431.jpg

Zenekar ki, színpadot átrendezik, zenekar vissza, kórus be.
És a szólisták.
Szabóki Tünde szoprán, Schöck Atala alt, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus.
Maestro Erdei vissza, felemeli a pálcáját - és mintha nem ugyanaz a csapat lenne a színpadon, mint akik az első számot játszották. Kecskeméti Énekes Kör - 2*12 ember, gyönyörű hangok és tökéletes összhatás.
És a szólisták.
Az énekhang elfed minden egyéb hiányosságot, libabőrhöz közelítő hatás.
Bach: Ein feste Burg-kantáta. Nyilván a reformáció 500. évfordulója alkalmából került műsorra a címében az evangélikusok köszönését (Erős vár a mi Istenünk)  megörökítő mű.
Egyszerűen pompás, kár hogy olyan rövid.
A szünet után Mendelssohn V. Reformáció szimfóniája teszi egyértelművé a mai koncert apropóját és ismét megmutatkozott az énekesek hiánya, ami a kantáta alatt elfedte az egyéb hiányosságokat. Immáron civilben a közelünkben foglalt helyet Szabóki Tünde, akit egy nemrégi alakítása óta még jobban szeretünk. Mellette ült a fia, aki sokak szerint a jövő baritonja. Egy-egy bántóbb hangzás hatását kerestem az arcukra sandítva: rezzenéstelenül ülték végig a műsort, amit a kecskeméti közönség végül vastapssal nyugtázott.

Már kabátban beszélgettünk az előtérben, amikor az egyik zenész rámköszönt, hogy szervusz. Aztán a másik is, még barátságosabban, mint az előző. A harmadikhoz odamentem és megkérdeztem: tessék mondani, kire hasonlítok? Jaj, elnézést, ne haragudjon. azt hittem, Kuna Lajos, pont úgy tetszik kinézni. Kun Alajos? Nem, Kuna Lajos! Zenetanár és a városi fúvószenekar vezetője. Semmi baj, akkor nagyon örülök a hasonlóságnak.
Itthon kikerestem.
Tényleg hasonló a fizimiskánk.

 

 

 

Benke Péter 2017.12.12. 17:50

Adventi meglepetés

a Wagner Társaság adventi koncertje
Marczibányi téri Művelődési Központ
2017 december 10.

Nagyon nehezen indultunk el a jó meleg szobából, elfújtuk a koszorún a két gyertyát és kiléptünk a hideg szélbe, mert a kedves meghívásra nem lehetett nemet mondani.Advent második vasárnapján három órakor a fenyőfa piaccal épp körbekerítés alatt álló objektumban volt jelenésünk, amikor más épp a bronzvasárnapi taposómalomban szenved, vagy ebéd után könyvvel az ölében a füles fotelban bóbiskol. 

Wagner Társaság.
Sokat hallottam róluk, a nyáron volt szerencsém rövid interjút készíteni az egyik neves tagjával, Dr. Király Lászlóval, ám egészen másképpen képzeltem a dolgot. Valahogy úgy, hogy összejönnek tudós emberek meg néhány sznob is és rendszeresen kitárgyalják, hogy Wagner mennyire közelítette illetve távolította a végtelen dallam kvintesszenciájának furiozitását és hogy az egyes operákban ciklikusan visszatérő motívumok szervesen vagy szervetlenül kapcsolódnak a vezérmotívumhoz, továbbá hogy a fontosabb áriák szimmetrikusak-e avagy inkább a variábilis diszpozíció volumene felé konvergálnak. Ezek mellett évente legalább egyszer leszögezik, hogy a Verdi rajongók és Fásy Ádám között csupán annyi a különbség, hogy az előbbiek többen vannak.

A képzeletem megint becsapott, talán jobb lett volna korábban tájékozódni.
A kellemes program, a nyitott és barátságos résztvevők hatására kértünk két belépési nyilatkozatot és a társaság tagjai lettünk.

cser-krisztian.jpg

Verdi Macbethjéből Banquo áriáját Cser Krisztián adta elő, zongorán kísérte Köteles Géza.
Wagner Tannhäuseréből a Csarnok áriát Haris Nadin énekelte.
Wagner A Rajna kincséből Wotant ismét Cser Krisztián idézte meg, akit mindjárt meg is ünnepeltünk a születésnapja alkalmából.
Puccini Toscájából a Levélária következett, előadta Balczó Péter. Nagyon érdekes volt közelről látni, ahogy a korrepetítor súgta neki a belépéseket.
Verdi Simon Boccanegrájából Fiesco áriáját Pataki Bence énekelte. Még egy basszus és milyen! Hozzá nemrég édesanyja oldalán a Világjáró Művészeink sorozatban volt szerencsénk.
Giordano: Andrea Chenier-éből Maddaléna áriáját hallottuk, Haris Nadint ünnepeltük.
A szünet után Wagner A nürnbergi mesterdalnokok c. operájából a Versenydalt - újabb meglepetés - a régen hallott Bándi János adta elő.
Rossini A sevillai borbélyából a rágalomária következett, Pataki Bence előadásában.
Puccini Manon Lescaut: Manon halála, Haris Nadin
Gerschwin Porgy és Bess bemutatására készül az Operaház, ebből kaptunk ízelítőt Balczó Pétertől, végül
Giordano Andrea Chenier zárókettősét Rálik Szilvia és Bándi János énekelte. Rálik Szilviának nagyon örültem, Miskolc óta nem hallottam ilyen szépen, mindent beleadva énekelni.

Voltak a teremben gyerekek is, akik nagyon jól viselkedtek, egy pisszenés nélkül ülték végig az áriákat, ám lerítt róluk, hogy mennyire unják az egészet. Nagymama, anyuka, apuka vajon nem mesélte el nekik előre, hogy mi lesz? Nyilván nem, mert a műsort előre senki nem tudta, csak az volt publikus, hogy az Opera művészei jönnek. Ennek ellenére azt mondom, hogy ha már a hivatalos zeneoktatás olyan, amilyen (sajnos már az én ifjúkoromban, a hatvanas években is ölég harmatos volt) azért a család sokat tehet a jövő nemzedékéért, és felkészíthetné őket egy olyan dalestre, ahol nyilván nem a Kispál és a Borz lép föl. Nekem ilyen korú gyerekem már rég nincs, unokám meg még nincs, mégis fel tudnám kelteni egy 8-12 éves gyerek figyelmét, ha alapvető dolgokat elmondok neki, például hogy mi az a tenor, mi a basszus és mi a szoprán,  aztán visszakérdezek, hogy no melyik volt most éppen? Vagy hogy találja ki az a csemete, hogy a bácsi/néni vajh miről énekelhet? Figyelje a dallamot (elmagyarázva a dúr és a moll hangulati különbségeit), az énekes testtartását és arckifejezését, utána meg tessék elmondani a Nagyinak és ha talált, akkor holnap megnézheti a mi Foxi Maxinknak megfelelő mai cuccot a tévében. A gyerek azért van, hogy foglalkozzunk vele, ahogy velem foglalkoztak a szüleim, meg ahogy én foglalkoztam a sajátommal és ez nem merült ki abban, hogy leszel szíves befogni az arcodat és szépen végigülni, amíg a színpadon heppening van.

Lukin tanár úr már 13 éve az igazak álmát alussza, Dinyés Dánielből csak egy van, egy operai társaság meg felvehetné a nemes céljai közé, hogy közreműködjön az opera közönségének utánpótlásában. Szívesen segítenék benne.

Visszatérve a színvonalas estre: köszönettel tartozunk a fellépő művészeknek, akik baráti szívességből áldozták ránk a pihenőidejüket - végülis ők is vásárolhattak vagy a füles fotelben ejtőzhettek volna - és a társaság szervezőinek, akik működtetik ezt a fontos intézményt.