Hátborzongató élmény Mahler utolsó szimfóniája.
Egy az ötvenes évei elején járó emberrel közlik: a szíve már nem bírja sokáig, készüljön az elmúlásra, ő pedig fogja magát és megzenésíti az utolsó pillanatban lepergő filmet, élete nagyfilmjét.
Egytől egyig felidéz mindent, ami valaha fontos volt a számára, hogy ezeket megénekelve búcsút vegyen tőlük.
A legfájdalmasabb talán az a rész, ami megidézi a sramlizenés falusi bulikat és amitől úgy tűnik, a szerzőnek a legnehezebb elszakadnia, hiszen újra és újra visszatér a melódia, egyre halványabban.
Fischer Iván előadása átrendezett bennem valami fontosat.
Eddig nem tudtam eldönteni, melyik zene ábrázolja megindítóbban az élet kihunyását: Grieg Peer Gyntjéből az Aase halála vagy Csajkovszkij VI, Patetikus szimfóniájának záróhangjai?
A kérdés eldőlt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr85629528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.