Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya
2013-2014-2015 augusztus

Kedves ismerősnek köszönhetem, hogy legyűrve a fesztiválok tömegjeleneteivel szembeni averziómat belekóstoltam Dinyés Dániel operabeavatóiba, és szerelmese lettem az előadásainak, meg az egyhetes rendezvénynek.
Valamennyi beavatón Kolonits Klára énekelt szopránt, Szolnoki Apollónia mezzót, az elsőn és a harmadikon Horváth István tenort és Cseh Antal baritont, a második Varga Donát tenort és Gábor Géza basszust.

Egy beavató három előadásból áll, Dinyés Dániel zeneszerző és karmester a zongoránál ül és beszél, olykor szóló játékkal illusztrálja az elmondottakat, másszor pedig kíséri a négy énekest, a közönség pedig sír és nevet, olykor pedig gurul a röhögéstől, miközben megismeri az operák világának titkait.

Aki azt hiszi, mindent tud egy ismert operáról csak azért, mert huszonhétszer látta és mindent elolvasott róla, az is tátott szájjal hallgatja Dinyés Dánielt, mert a zene és szöveg, a szöveg és előadás, az előadás és a történelmi háttér, a történelem és zenei ábrázolás összefüggései számtalan elméleti és gyakorlati titkot tartogatnak.

A közönség a három előadást két vagy három nap alatt, három helyszínen hallgathatja meg, a kisharsányi, a nagyharsányi és az érdekes megjelenésű, ám  borzalmas akusztikájú palkonyai református templomban.

Az első alkalommal majdnem teltház volt, de aki közben érkezett, még az is helyet tudott foglalni. Szerencsém volt Kolonits Klárát karnyújtásnyi közelségből látni-hallani, az alábbi videón mindketten látszunk.
Egy évvel később már a földön is ültek emberek, harmadszorra már a csilláron is lógtak, mi például bár 20 perccel a kezdés előtt érkeztünk, csak az emeleti ablakmélyedés porába tudtuk bepakolni a hátsóinkat.

Nem véletlenül.
Ízelítő az ideiből.

 

és a tavalyelőttiből (2013).

Egy nagy, egyoldalú  szerelem kezdődött ezen a napon, beleestem az Operabeavatókba, az Ördögkatlan Fesztiválba és a környékbe. Utóbbit 1978 óta szerettem, az elmúlt évtizedben sűrűbben látogattam, de innentől sokkal több lett a számomra, mint egy csodás táj remek borokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr457767706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.