cosifantutte.jpgMozart: Cosi fan tutte 
Katona József Színház Kamra
2016 június 23.

A Dinyés Dániel-féle operabeavatók gyökeresen megváltoztatták a viszonyomat az operához: ha lehet most még jobban szeretem, de már nem veszem annyira komolyan és egy kicsit mögé is tudok nézni, ha van lehetőségem felkészülni belőle.
A Kisharsány-Nagyharsány-Palkonya református templomaiban megismert speciális műfaj hála a Jóistennek megjelent a Katonában is és be kellett iratkoznom támogatónak, hogy jegyhez jussak, akkora volt az érdeklődés. Nem voltam meglepve, a tavalyi Ördögkatlanon a templomokra nyugodtan ki lehetett akasztani a MEGTELT táblát, olyan sokan voltak kíváncsiak a performanszra.
Most egy évadon át tartó próbasorozatra lehetett beülni és végignézni, ahogy az előadás összeáll. Megjelent Göttinger Pál rendező, aki legalább olyan humorosan és lebilincselően tud a munkájáról beszélni, mint Dinyés Dániel és ketten szórakoztatták a nagyérdeműt, miközben komoly tudást adtak át Mozart koráról és az opera világáról.
Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia és Cseh Antal a nyári sorozat rendszeres szereplői, egyszer Varga Donáttal is találkoztunk ott, ám az operaénekesek két színészt fogadtak maguk közé, Kulka Jánost, aki tudott úgy énekelni mint ők, és Pálmai Annát, aki szép és aranyos és nagyon igyekezett.
Kulka János váratlan okok miatt kiesett, helyére Kálid Artúr ugrott be és ő nagyon nem operaénekes, mégis el tudta magát fogadtatni abban a szerepben.

Sajnos az összes próba-előadásra nem sikerült jegyet kapni, amire igen, azt nagyon élveztem és ugyanígy voltam a sajátos bemutatóval. Dinyés Dániel egy szál pianínón volt a zenekar, egyszer Göttingerrel ketten voltak a kórus, az eredeti sztorit kicsit korszerűsítve száz százalékban megkaptuk, közben többször a szereplőkkel együtt könnyesre röhögtük magukat és azzal a végszóval mentünk haza, hogy ha ezt a darabot legközelebb valami rendes helyen megnézzük, legalább fel vagyunk vértezve.
Mint az igazi beavatottak!

 

 

801145

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr3313420745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása