Azt gondolom, mind a zeneszerzők, mind a műveiket tolmácsoló zenészek megérdemlik, hogy megtiszteljük őket a nevük helyes kiejtésével.
Akkor is, ha egyes világnyelvek nagy ívben tesznek a külföldi nevek eredeti kiejtésére, hallottam a MEZZO tv-n, hogy zsohan szébastyjan bás (Bach) és majdnem összerezzentem a mi Kodály Zoltánunk nevének külföldi interpretálásától és azért csak majdnem, mert arra büszke voltam, hogy emlegetik, tudnak róla.

Nem vagyok túl vidám, amikor az elektronikus médiában olyan emberek lazáskodnak az idegen nevekkel, akik nézők és hallgatók százezreit vezetik félre, amikor rosszul ejtik egy közismert zeneszerző, vagy épp ma is fungáló világsztár nevét, sok ember ugyanis még mindig hisz a tévének és a rádiónak és ha egy zenetörténész a Bartókon a koreai szopránt szumi dzsóként konferálja föl, akkor azt hiszi, hogy azt tényleg úgy kell kimondani.

Soha nem venném magamnak a bátorságot, hogy kéretlenül kijavítsak egy másik embert, ugyanakkor szívesen megkérnék néhány tévést és rádióst, hogy ha már mikrofon előtt mondanak ki egy-egy idegen nevet, a Jóisten áldja meg őket, nézzenek utána, hogy kell helyesen kiejteni.
Sportriporterek mondták a napokban, hogy külföldi kollégák serege kérdezte tőlük az labdarúgó európa bajnokságon, hogy kell kimondani azt hogy Dzsudzsák, Lovrencsics vagy éppen Böde - és ez szerintem így helyénvaló.

A Magyar Rádió és televíziók néhány munkatársa is lehetne ennyire igényes és ha épp nincs a közelben egy vendég francia tudósító, akkor nézze meg a forvo.com weblapot és egy vagy több valódi francia hajjakend előadásában hallgassa meg mondjuk Camille Saint-Saëns nevének helyes kiejtését, mielőtt automatikusan leszenszanozza. Vagy szegény Ernesto de Curtist körtiszként jelenti be.

Külön szeretném elismerni a Bartók rádió két műsorvezetőjét, név szerint Becze Szilviát és Bolla Milánt, akik autentikusnak számítanak az idegen nevek helyes kiejtésében.
Végül tisztelettel üdvözlök mindenkit, aki soha nem javítja ki felebarátait, amikor azok rosszul ejtenek egy-egy nevet. Meghívhatnám őket egy sörre is, mert sajnos nincsenek túl sokan :)

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr4712097577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása