Verdi: Stiffelio
Erkel Színház
2017 október 30.

Egyszer egy nagyon okos ember azt mondta, hogy nem kell mindent megérteni, elég csak megélni úgy ahogy van. Oké, akkor nem akarom megérteni, hogy miért állítanak színpadra egy kevéssé ismert Verdi operát úgy, hogy külföldről hoznak karmestert és főszereplőt és a félház előtt zajló premiert nem követi egyetlen előadás sem. Nem akarom megérteni, inkább csodálkozom egy kicsit.
Azon hogy de szép ez a Verdi opera, azon hogy milyen jó előadás volt, azon hogy mennyire nem volt fontos a széksorok megtöltése és azon is, hogy befektetett munkához képest a darabnak utóélete sem nagyon van.

Fényárban úszik színpad és nézőtér, zenekar árok lefedve, a zenekar is színpadra kerül, háttérben az opera kórusa szép formaruhában, bejönnek a szólisták, a mexikói Hector Lopez Mendoza (tenor), Bakonyi Anikó (szoprán) Fokanov Anatolij (bariton) Boncsér Gergely (tenor) Cser Krisztián (basszus) Szerekován János (tenor), Heiter Melinda (mezzo) és a karmester, Christian Badea (amerikai román).

A színpad mögött vetített háttérkép, a reformáció 500. évfordulójára emlékezik. A nézőtéren is ragyog tovább a fény, ez öt perc után már zavaróan igénybe veszi a szemet, de legyen ez a legkisebb baj. Kevesen vagyunk, de lelkesek.

stiffelio.jpg

Olvastuk az opera sztoriját, ami nagyjából annyira izgalmas és fordulatos, mint amikor valaki beül egy étterembe, ebédet rendelne, de meg van győződve arról, hogy becsapják, ezért elhatározza, hogy beír a panaszkönyvbe, végül mégsem teszi. Lehet hogy ez a történet nem is érdemelt volna egy igazi színpadra állítást, viszont a koncertszerű előadás egy kis reklámozást vagy rábeszélést mindenképpen, mert Verdi zenéje csodálatos, az énekesek többsége ugyancsak - és sajnáljuk, hogy ebből nem jut másoknak is. Nekik egy kis kárpótlás, igaz a mi énekeseinkről egyszer és mindenkorra lemaradtak.

Essék szó róluk. Bakonyi Anikó áriái közben megállt a levegő, a "Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik" állapotot a libabőr követte, továbbá a felismerés, hogy koncertszerű előadáson a szék és a kottaállvány között is lehet szerepet játszani, mert ha nem is megyünk sehova, akkor is van testtartásunk és arckifejezésünk. Cser Krisztián sajnos csak néhány mondat énekelt el, de az bevésődött a nézőbe. Fokanov Anatolijnak ezúttal az öreg Germontéhoz hasonlóan ismét az aggódó apa szerepe jutott és nagyon jó volt őt is hallani.
Nem volt rossz a címszerepben Hector Lopez Mendoza, de igazán nem is találtuk őt olyan kiugróan jónak. A szólamát becsülettel elénekelte, de a hősszerelmes ömlengésen kívül nem mutatott semmit
, pedig a szerepében lett volna lehetőség bőven. Itthon elővettük őt Cavaradossiként és összehasonlítottuk Jonas Kaufmann előadásával - nos a mexikói nem szólt rosszul, de Kaufmann ezer árnyalattal többet jelenít meg.
Heiter Melinda szépen énekelt, Boncsér Gergely kicsit jobban, mint megszoktuk tőle, Szerekován Jánost pedig sokszor inkább csak látni lehetett, mint hallani.

Sok munka volt ebben az előadásban, kár hogy csak egyszer volt látható és az is keveseknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr213147742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.