Verdi: Traviata 8_1_resize.jpg
Erkel Színház
2017 december 1.

Ki tudja, hányadszor ülünk be megnézni Violetta szomorú végét, mert szeretjük ezt az operát  és frenetikus alakításokat őrzünk belőle. Legutóbb Kolonits Klára és Boncsér Gergely énekelt csúcsot ebben a darabban, az egyikük pozitívat.
Bérletszünet van és teltház.
Felgördül a függöny és elsőre azt hiszem, hogy már megint eltévedtem és más operára ültem be, ahogy nemrég. Plexifal mögött gigantikus csokoládéfólia, villogó színes diszkófénnyel megvilágítva, a kettő között alakok rázzák a ki tudja micsodát - és felcsendülnek a nyitány búskomor hangjai. Még nem tudom megszokni a helyzetet, előttem megszólal egy mobil, mögöttem egy öregasszony a műbőr csizmájával a padlón elkezd csuszkolni, majd ugyanő hangosan odasúgja a férjének hogy "ezek megőrültek".
Reneszánsz korabeli vászoncseléd tolat be a színpadra, derekán lavórt támaszt, kezéből - mint Pavarottinak - fehér kendő lóg alá. Miklósa Erika jön utána, kirántja a kendőt, először rémülten nézi, majd mintha valami jó hírt olvasott volna belőle, pl. hogy holnaptól a rezsicsökkentés behatol a jegypénztárakba is, vagy hogy kitiltják a fotósokat a nézőtérről, felnevet. Végülis az előttünk álló történet és az azt bevezető zene is mind olyan mókás, nem?

Plexifalak nyílnak, ünneplő közönség tódul a színpadra, közöttük Szappanos Tibor Terry Black imitátornak öltöztetve: csilivili lila öltöny széles citromsárga sállal, fején szalmasárga paróka.
Buli van.
A baloldali díszpáholyban a női kórus kokottjelmezben, jobboldalt az urak szmokingban, Héja Domonkos dirigálja őket és épp annyiszor esnek szét, hogy egy ilyen blogban nem lehet nem említeni. Kevés volt a próba? Határozatlan az irányítás? Ki tudja?
A sztorit ismerjük jól, egy párizsi arisztokrata ficsúr beleszeret egy luxuslotyóba, a súlyos beteg Violetta Valéryba, ketten elbújnak a világ elől*, ám a ficsúr apja utánuk oson és megkéri a hölgyet, szíveskedjék ne tovább rongálni a családja jóhírét, mert neki van egy lánya és így nem fogja tudni férjhez adni.
Megjelenik a színpadon az eladó leány is, olyan mint Evetke a Besenyő családból, csúnya, kövér, piros térdzokniban,  hatalmas vattacukorral a kezében és nem vagyok annyira biztos, hogy a pufók szűz a bátyó kifogásolható párkapcsolata miatt nem piacképes.
* Ami a világ előli elbújást illeti, régebben erre a második felvonásban került sor, most ez is komédia-szerűen zajlik. Az ifjú pár rádobja magát egy égszínkék felhőhuzattal ellátott gigantikus kanapéra, ami azon nyomban hanyatt is vágódik,
Szó bennszakad,
hang fennakad, lehellet megszegik,
ez most baleset volt,
vagy a rendező ökörködik?  
Igen, ő.
Már megint.
A diszkó, a lavórral tolató komorna, Terry Black és Evetke a vattacukorral nem volt elég.
A feldőlt kanapé mögül fehér zászlóként előkerül egy szál kamélia, majd Alfréd atlétatrikóban és zokniban, hogy elénekelje, mennyire szereti ezt a Violettát, aki egy heves hancúrozás után a fürdőben szedi rendbe a tollazatát.  A háttérben mindig történik valami, nyilván azért, hogy aki nem szereti Verdit, az se érezze magát elhagyatva: mossák az ablakokat, fehér madarakat ragasztanak rájuk, liftesfiúnak öltözött kommandó nyitja és csukja az ajtókat, halálfej jelenik meg egy óriási álarc alá keresztbe rakott lábszárcsontokkal, szóval ez nem valami avítt, unalmas színpadi produkció, kérem, hanem modern, korszerű, mai a javából, hogy attul kódulunk! 
Balettkar is van, mert egy ilyen vidám vásári komédiából a tánc sem maradhat ki. Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei: Tarasova Kateryna, Cottonaro Gaetano, Genovese Mario, Okajima Takaaki, Morimoto Ryosuke, Mingardo Angela, Taravillo Carlos, Biocca Mark James és a kakukktojás: Lajti Gábor. Ő nyilván migráncs a sok nemzeti között.
Jé, a ferde kártyaasztalnak élő lábai vannak. Valódi, hús-vér emberek először mozdulatlanul tartják a nehéz oválist, aztán ficeregni kezdenek, le is esik róla minden. Újabb fergeteges poén, még Walt Disney is irigyelné. Aztán Violetta egy műanyag villámtól odaszegezve fekszik a földön és keservesen énekel.
Apropó, Violetta.
Kellett hozzá néhány évtized, meg egy Dinyés Dániel, hogy megértsem, mi is a baj vele.
Az teljesen rendben van, hogy Alexandre Dumas a Kaméliás hölgyet egy létező prostituáltról mintázta, de sokáig, nagyon sokáig a színpadon Violetta ugyanolyan úrinő volt, mint azok az előkelőségek, akik a szalonjában mulattak, a felületes néző meg nem tudta hova tenni egyes szereplők fanyalgását.
Miklósa Erika számomra először formázott valódi kurtizánt, ami az elején meglepő volt és nagyon tetszett, hurrá, végre valaki megmutatja Violetta igazi arcát, ám a lelkesedésem addig tartott, amíg túl nem tolta a biciklit és átment közönségesbe.
Egy operaénekestől nemigen várható, hogy ismerje a testükből élő női hölgyeket, arra ott van a rendező, akinek pontosan és a gyakorlatból kell tudnia, hogy hogy fittyen lotyó.
A prostituáltak világában szép és tarka átmenetek lépcsőjén ott tipeg a kamionsoron szakadt harisnyában és hasitasival integető riboszómától kezdve az alosztályvezető előtt pucsító vállalati szépségen és a bájait az interneten kellető háziasszonyon át az apjával egyidős pasijától kapott cicaterepjáróban feszítő nercbundás Lotyóbridzsidáig  mindenki, és igen, Violetta a luxuskurtizán is, ám kötve hiszem, hogy egy felső kategóriás  kéjhölgy olyan közönségesen viselkedne, mint egy kilométernő. Miklósa Erika az elején szerintem jó helyre tette magát a palettán, ám később sajnos eldurvult és a párizsi szalonokhoz méltatlan vehemenciával lökdöste a tutyimutyi Alfrédot. Sok remek pillanatot köszönhetek a hangjának ezen az estén, de sokszor kissé kidolgozatlannak éreztem a remek szerep egynémely részét. különösen a kezdő szopránok nagy kedvencét, a Sempre Liberát és ez bosszantott, mert tőle sokkal többet vártam.
Boncsér Gergely
viszont kellemes meglepetés volt, tavaly életem leggyengébb Alfrédját hallottam tőle, most jobb volt, de még mindig nem elég jó. Sokszor rezzentem össze az intonálás problémái miatt és azt hiszem, soha nem fogom megszeretni a hangját.
Fokanov Anatolij
t nagyjából tizedszer látom ebben a szerepben, de ilyen gonosz eddig egyszer sem volt és ilyen szép lovaglóruhát sem adtak rá, viszont a duettet Violettával ilyen érzéssel és ilyen pianókkal még soha senkitől nem hallottam, percekre megszűnt a külvilág. Huhh.
Két szereplő tetszett még nagyon: Kiss András azaz Grenvil doktor és Kálnay Zsófia, akit a nyáron a három világsztárral hallottunk fellépi a szigeten.
Közeledik a vég,
Violetta az ágyában, égszínkék felhők között haldoklik, szerelme az ágy végébe kucorodva, a hasára tett praclikkal mint egy rakás szerencsétlenség bámulja.
A díszpárnákban több érzés van.
Az eredeti sztorik szerint a szebb napokat megélt és mostanra bukott nő nyomorban végzi, ám itt valami miatt estélyi ruhában haldoklik, végül még egyszer fellángol benne az élet, majd az ágyába visszarogyva elhalálozik.
Függöny.
Elméletben csak, mert a nehéz textília nem mozdul.
Lecseng a zene, felcsattan a taps, Intellektusék rohannak a ruhatárba, a holttest ott fekszik az ágyban, a két Germont, a balfék meg a bűnbánó szomorúan nézi, kicsit hátrébb az orvos meg a komorna gyászol, aztán átmenet nélküli gyors feltámadás jön, Miklósa Erika mosolyogva fölkél, Boncsér Gergely is kászálódik kifelé a barna zoknijában, akár még a súgó is előmászhatna a lyukból, hogy ott mindenki előtt megropogtassa az elgémberedett derekát, elvégre emberek vagyunk, vagy mi és különben is, csak vicc volt az egész....
Sajnos.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr8313410231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.