a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ
Kecskemét 
2017 december 11.

Én még Erdei Ferenc Művelődési Központnak ismertem Kecskemét cityben azt a modern épületet, ahova kifejezetten azért mentünk el mi hárman zenebarátok, mert hírét vettük, hogy Cser Krisztián Bach kantátát énekel. Cser Krisztián, aki egy nappal korábban a Wagner Társaság estjén kápráztatta el a nagyérdeműt és aki szépen lassan betölti az űrt, ami Polgár László távozásával keletkezett.

Izgatott közönség zsong a négyszáz fős teremben - amit onnan tudok, hogy 27 éve ennyi ember előtt beszéltem ugyanitt másfél órán keresztül - és ma olyan szűk kétharmad ház lehet. Az átlag életkort sok fiatal néző javítja, Kecskeméten, Kodály Zoltán városában ugyanis hírös zeneiskola működik, talán ezért. A zenekarban is sok a fiatal.
Taps fogadja őket.
Szikár hölgy jő, aki szokásos tiszteletkörök után ismerteti a műsort és felsorolja Erdei Péter karmester érdemeit.
Szép lista.
A nyitó zeneszám nincs ilyen szép.
Bach: d-moll csembalóversenye,  közreműködik Papp Rita.
Zavaróan sok a pontatlanság a zenekar és a szólista részéről is és az összhang sem makulátlan.
Nézem a karmestert, nehéz lehet az irányítása alatt muzsikálni, különösen egy zeneiskolai növendék kevés tapasztalatával.
Határozottan beint a sor elején, majd előre mutat a pálcával és hosszú ütemeken keresztül nem mozdul. A sor végére már nagyon nincs együtt a zenekar. A koncertmester is ifjú hölgy, rá sem nagyon lehet építeni, de ahogy elnézem a többieket, senki nem keresi a szemével, megy minden a maga útján, helyenként még jól is, de összességében nem.
Udvarias taps.

img_20171211_194431.jpg

Zenekar ki, színpadot átrendezik, zenekar vissza, kórus be.
És a szólisták.
Szabóki Tünde szoprán, Schöck Atala alt, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus.
Maestro Erdei vissza, felemeli a pálcáját - és mintha nem ugyanaz a csapat lenne a színpadon, mint akik az első számot játszották. Kecskeméti Énekes Kör - 2*12 ember, gyönyörű hangok és tökéletes összhatás.
És a szólisták.
Az énekhang elfed minden egyéb hiányosságot, libabőrhöz közelítő hatás.
Bach: Ein feste Burg-kantáta. Nyilván a reformáció 500. évfordulója alkalmából került műsorra a címében az evangélikusok köszönését (Erős vár a mi Istenünk)  megörökítő mű.
Egyszerűen pompás, kár hogy olyan rövid.
A szünet után Mendelssohn V. Reformáció szimfóniája teszi egyértelművé a mai koncert apropóját és ismét megmutatkozott az énekesek hiánya, ami a kantáta alatt elfedte az egyéb hiányosságokat. Immáron civilben a közelünkben foglalt helyet Szabóki Tünde, akit egy nemrégi alakítása óta még jobban szeretünk. Mellette ült a fia, aki sokak szerint a jövő baritonja. Egy-egy bántóbb hangzás hatását kerestem az arcukra sandítva: rezzenéstelenül ülték végig a műsort, amit a kecskeméti közönség végül vastapssal nyugtázott.

Már kabátban beszélgettünk az előtérben, amikor az egyik zenész rámköszönt, hogy szervusz. Aztán a másik is, még barátságosabban, mint az előző. A harmadikhoz odamentem és megkérdeztem: tessék mondani, kire hasonlítok? Jaj, elnézést, ne haragudjon. azt hittem, Kuna Lajos, pont úgy tetszik kinézni. Kun Alajos? Nem, Kuna Lajos! Zenetanár és a városi fúvószenekar vezetője. Semmi baj, akkor nagyon örülök a hasonlóságnak.
Itthon kikerestem.
Tényleg hasonló a fizimiskánk.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr5113501007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.