Igen, a január elsejei koncert Bécsből. Idén január elsején is néztem a tévében, ahogy teszem 1969 óta minden évben.   Az első alkalommal ottragadtam a szünidei matiné után és nagyon tetszett, ahogy Willi Boskovsky a koncerteken kötelező komolyságot félretéve viccelődött a zenészekkel és a…

Szeder duo X Terrace Summer Session 2017 július 26. Akvárium Klub Volt Lokálazaz Gödör Nemrég jártunk Mádon és ott találkoztunk egy elbűvölő kisleánnyal, aki egy szál tangóharmonika kíséretével bő egy órára odaragasztott egy teremnyi embert, akik tátott szájjal hallgatták. Szeder Szabó Krisztina…

Lehet arról vitázni, hogy ifj. Johann Strauss művei könnyűek avagy sem, én azt gondolom, nagyon sok múlik az előadáson. Akinek van kedve játszani velem, kérem, hallgasson végig egy bő négyperces vidám polkát háromszor egymás után. Az első a bécsi filharmonikusok, Zubin Mehta irányításával, Bécsből,…

Steve Savanya és Pomázi Zoltán estje  Bonyai étterem, 2017 július 19. a Parnasszus:hegység Görögországban, a múzsák lakhelye, az esztétikum és a költészet otthona, kiemelkedő és mindenképpen egyfajta magasságot jelent Szaniszló Ferenc:Kádár János idején moszkvai tudósító, majd a tévé…

süti beállítások módosítása