Minden zeneszerető embernek.
A bécsi újévi koncert már elérhető: 

Nagy László Adrián

(Budapest, 1968.08.30.) - orgonaművész, tanár, zeneszerző, korrepetitor.

Életpályája

Szülei: Nagy László - könyvtáros, Bene Ilona Erzsébet - látszerész, optometrista
A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi Gyöngyi és Falvay Sándor növendékeként tanult majd elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karát, közben Bartl Erzsébetnél orgonálni kezdett. 1997-ben Csanádi László növendékeként orgonaművészként végzett a Zeneakadémia szegedi Konzervatóriumában.

Tanított

• a veszprémi hittudományi főiskola egyházzene szakán, /1997-98/
• a zsámbéki tanítóképző főiskolán /1998-99/
• a Budapest III. kerületi Aelia Sabina AMI-ban /1997-2007/

Felesége Nagy Bernadett fuvolaművész, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Magyar Állami Operaház tagja.
Gyermekei (első házasságából):

• Nagy Sebestyén (2003, ütőhangszerek, zongora, zeneszerzés);
• Nagy Anna Sára (2000. énekes, mezzoszoprán);
• Nagy Botond (1997. hangmester);
• Nagy Réka (1996. gordonka művésztanár, viola da gamba művész)

Hitvallása a zenéről

 A művészetre - így a zenére is - hajlamos a társadalom luxuscikként tekinteni. Mintha csak a hab lenne a tortán. De nem az, mégcsak nem is a torta. Kenyér, mindennapi eledel, mely által az emberi életből Emberi Élet lesz. Út ahhoz, hogy emberként megközelítsük az "igaz, szép és jó" eszményét, és megcsillanjon valami előfénye a Fennvaló Világosságának.

Fellépései, közreműködései

• 1997- az Országúti Ferences Templom orgonistája
• 2002- a Honvéd Együttes Férfikarának korrepetitora
• 2005- SaxOrgan duó, Zsemlye Sándor szaxofonossal
• 2005- a Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája
• 2006-2007 Tango Esperimento, zongorista, zeneszerző, hangszerelő
• 2007- a Modern Art Orchestra produkcióinak közreműködője
• 2009-2015 a Klasszikon crossover együttes zongoristája, hangszerelője
• 2009- a Centrál színház több zenés produkciójának korrepetítora, zongoristája
• 2011-2018 Rúzsa Magdi "Magdaléna Rúzsa" c. önálló estjének zongoristája
• 2013-2018 a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza kórusa, korrepetitor

Orgona szólókoncertek országszerte, kamara- és kóruskoncerteken közreműködés

Jazz-kompozíciók

• Missa Clara
• Országúti mise
• 2018 "Jazznificat" J.S.Bach Magnificat-jának feldolgozása,

Lemezek

• 2003 Hungaroton: Korálfantáziák (orgona szólólemez)
• 2004 Hungaroton: Liszt Ferenc férfikarok
• 2007 (Orgello Music) Saxorgan Simple
• 2007 Etnofon Records: Tango Esperimento - Paso Primo
• 2011 (Klasszikon) Klasszikon - Opera Crossover
• 2011 Warner MG: Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi dalai
• 2019 BMC Records: MAO Plays Contemporary Music
• közreműködés a Honvéd Férfikar saját kiadású cd-in:
  Férfikarok (2011) Nemzedékek zenéje (2013)

Díjai

1999 Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma különdíja

Hobbija

zene, kirándulás, főzés, régebben gyakorolta a shito ryu karatét

Herczenik Anna operaénekes (szoprán), színész.

Család

Szülei Molnár Terézia és Herczenik Gyula, ikertestvére Herczenik Eszter kutatóbiológus.

Cser Ádám zeneszerző karmester felesége. Gyermekük Cser Ármin (2016).

Életpálya

10 évig hegedülni, majd 1992-től négy esztendőn keresztül énekelni tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakán végzett, ahol tanára Pászthy Júlia volt.

1996-ban megnyerte a II. Ádám Jenő Országos és Nemzetközi Dalversenyt és a 10. Ki-Mit-Tud? televíziós verseny operakategóriáját. Többször énekelt az MR Szimfonikus Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

2001-től az OperaStúdió, 2002-től az Operaház magánénekesnője, 2013-tól szabadúszó.

Operaszerepek

Operettszerepek

Filmszerepek

• A Duna TV operatörténeti sorozata Kolozsvári operamesék címmel, 2000
• Hivatal (Nagy Viktor Oszkár filmje, 2015)
• The Boy on the Train (Roger Deutsch filmje, 2015)

Előadások, részletek

• 1998, Gödöllő: Mozart Varázsfuvola, Pamino és Papageno duettje
• 2006, Millenáris Teátrum: Tom Johnson: 4 hangú opera - Variációs duett
• 2011, Szegedi Szabadtéri Játékok: Puccini Turandot, Liu halála
• 2012, Kodály Központ, Pécs: Puccini. Pillangókisasszony Nagyária
• 2013, Spinoza Színpad: Spinoza & Rembrandt - Játékos Opera a Spinozában

Beszélgetések

• Operaénekes és táncművész vehette át a Gödöllő Kultúrájáért díjat
• Szegedi Szabadtéri Játékok 2011
• Marica grófnő Gödöllőn
• Két szék között, vendég: Herczenik Anna, Gödöllő, 2018

Kitüntetés

2013, Gödöllő Kultúrájáért

Lemez

2008: Mozart dalok és operarészletek, Architekton

A zeneblog utolsó lapjára 2018 márciusában pont került, a project végetért.
Szó nincs feltámadásról, folytatásról vagy újrakezdésről.
Új fejezet nyílik ezeken a lapokon.
A korábbi koncertbeszámolók után szeretnék bemutatni néhány, számomra kedves magyar zenészt.

eddig:

Bocskai-Kovács Éva
Herczenik Anna
Nagy László Adrián

Puccini: Tosca
Erkel Színház
2018 február 15.

Harminc éves a mostani rendezés, nem egy nagy dobás, de vállalható, nincs benne semmi idiótaság, pedig lehetne. A ma divatos rendezői önmegvalósítás elvihetné a sztorit Rómából a mai sarkvidékre, aholis Scarpia egy kövér jegesmedve, egyedül ural egy hatalmas jégtáblát és csak az sodródhat vele, aki kedves hozzá. Cavaradossi rokonszenves fóka, a rozmárok elől menekülő lazacfiút elbújtatja a jégtábla félreeső zugában, ezért büntetésből a jegesmedve meg akarja enni Toscát, a fókalányt, aki egy jégcsappal leszúrja Scarpiát, majd szégyenében a jeges vízbe veti magát.

Ez a Tosca még nem ilyen, de mutatott érdekességeket.
Kesselyák Gergely vezényelt, ami azért különleges, mert az előzőleg látott Toscát épp ő rendezte. - és az egy nagyon jól kitalált, korszerű előadás volt.

Fekete Attila korrekt módon végigcsinálta a szerepét, akinek nincs a fülében és a szívében a kép- és a levélária a nagy sztárokkal, mint mondjuk Jonas Kaufmann, annak biztosan nem volt hiányérzete. Kesselyák a levéláriát megtapsolni sem engedte.

Fokanov Anatolijt egész teret uraló, zengő baritonját ebben az évadban ma hallhattuk utoljára.  Sajnos. :-(
Nem tudom elfelejteni, amikor egy kedves operabarát hölgy Tosca és Scarpia összecsapása után csendben megjegyezte, hogy ha Fokanov a rendőrfőnök, akkor ő Floria helyében bizony egy percig sem állt volna ellen neki. (remélem, Csilla asszony ezt sosem tudja meg! :-) )

Haramza László hosszú ideje állandó Spoletta és egyre jobb. Sok énekelni valója nincs, de a játéka egyre bátrabb.
Örültem, hogy ismét láthattam és hallhattam Cseh Antalt, aki a Kesselyák rendezésben Scarpia is volt, itt csak Angelotti rövid szerepe jutott neki.
Hábetler András a játékával életre keltette a sekrestyést, eddig ezt a szereplőt szinte észre sem vettem.

A csúcs azonban a címszereplőt alakító Boross Csilla volt.
Nem emlékszem, mikor hallottam ilyen gyönyörű hangot ebben a Puccini operában, arra pedig végképp nem, hogy találkoztam volna vele bármelyik hazai színpadon. Elnézve a weboldalát, főleg külföldön szerepel és milyen nívós helyeken! Ő is olyan világjáró művészünk, mint Ulbrich Andrea vagy Budai Lívia, akik élvonalbeli színpadokon öregbítik a magyar zenei élet hírnevét - és itthon nem nagyon hallani a sikereikről.
Boross Csilla Toscája is új: hisztérikusan féltékeny, abajgós tyúkból válik öntudatos, kemény nővé, aki a halálba küld egy rettegett figurát és a holtteste fölött még gúnyolódik is: ettől reszketett egész Róma?

*********

Egyszer minden véget ér.
A blogok is.
Szerettem írni, most mégis leteszem a ceruzát.
Ez itt az utolsó oldal.
Mindenkinek köszönöm a figyelmet.

Nőből is megárt
Bethlen téri Színház
2018 január 27

Pataki Éva Nőből is megárt a nagymama című regényét olvasva Tordai Terinek eszébe jutott, hogy milyen jól mutatna ez színpadon és sikerült elérnie, hogy láthassuk.
2017 december 8-án az Óbudai Kulturális Központban beszélgetésen vehettünk részt, hogy megismerjük a művésznőt és a lányát, pályafutások aktuális szakaszát és ezt a darabot.
Tordai Teri nevét akkor írtam le, amikor úgy 10 éve először láttam színpadon a lányát, Horváth Lilit és elaléltam. Az ifjú színésznő akkorát alakított, hogy sokáig szólni sem tudtam, amikor meg igen, akkor az volt az első gondolatom, hogy hogy tudja az alma ennyire túlszárnyalni a fáját?
Bevallom, Tordai Terit filmekben és a színpadon sokkal szebbnek találtam, mint amilyen színésznőnek, szinte mindig úgy éreztem, hogy kilóg a sorból és míg a többiek alakítanak, addig ő szöveget mond (fel).
Ott a beszélgetésen láttam meg, hogy tud ő mást is.
Nagyjából háromszor annyit beszélt, mint a lánya, de mondott érdekes dolgokat is, például hogy amikor Alföldi Róberttel dolgozott, a rendező öreg zsiráfnak hívta őt, hmmm, milyen kedves! :-)
Előadtak két részletet a darabból, akkor döntöttünk úgy, hogy megnézzük.

Érdekes színház lett az egykori Bethlen moziból ott a Csikágó közepén.
Szűk, nagyon szűk, a nézőtér valami eszkábált emelvény, a székek ugyan kényelmesek, de az első gondolatom az volt, amikor felmentünk a legfelső sorba, hogy remélem, nem kerülünk be a hírekbe, mert a tákolmány bizony mindenfelé kilengett, ahogy a nézők a helyeiket keresték.

Aztán megelevenedett a történet.
Anya és leánya, közöttük az összes simogatás és feszültség, ami egy ilyen relációban elfordulhat.
Tegye föl a kezét, aki nem ismer olykor magára, még ha pasiból van is.
Jó, le lehet tenni, hogy írhassam tovább.
Olyan jelenetek követik egymást, mint ha filmet néznénk.
Utóbb tudom meg, hogy a kezdő rendezőt (Cseh Judit) maga Mészáros Márta instruálta.
A két nő olykor három, vagy négy, hiszen Horváth Lili több szerepet is alakít és csak azért tudom, hogy ő az, mert a színlapon két név szerepel.
Nagyon nagy öniróniára volt szükség ennek a regénynek a megírásához és semmivel sem kevesebbre az anya szerepének eljátszásához.
Horváth Lilit eddig is csodáltam, szerettem, most már az édesanyját is.

Anyám tyúkja
Örkény Színház
2018 február 3.

Sajnos már akkor is látatlanban ítélkezem, amikor eldöntöm, melyik színielőadásra ülök be és melyikre nem. Eszembe nem jutott volna jegyet váltani egy olyan előadásra, ahol színészek két órán keresztül verseket szavalnak, ráadásul főleg a középiskolai memoritereket. Kedves ismerős meghívására egy havas szombat este parkolóhelyet találtam a bulinegyedben és nagyon nem szomjas turistákat kerülgetve, cigarettafüsttől  fuldokolva majd a szűk előtérben szorongva az Örkény Színház nézőterén pihegtem ki magam.

Egy parasztház tornácán tizennyolc színész adott elő hatvannyolc (!) költeményt, mely szám most, a performansz másnapján lep meg. Végigültem majdnem hetven, egymás után elmondott verset, ráadásul úgy hogy élveztem is?
Igen!
Parádés volt a szereposztás is, itt nem sorolok fel mindenkit, íme a névsor. közülük is nagyon örültem Pogány Judit, Gálffi László és Epres Attila, közreműködésének.

További meglepetések sora a kétrészes előadás alatt és után.
Sosem gondoltam, hogy Petőfi Sándor Szeptember végén, Arany János Fülemiléjén vagy József Attila Altatóján egyszer nevetni fogok, nem kicsit, hanem nagyon (köszönöm Für Anikó, Kerekes Éva és Ficza István), de azt sem sejtettem, hogy Vörösmarty Szózata egyszer könnyekig hat, ráadásul Csuja Imre előadásában.

Mit üzen, vagy inkább mire tanít ez az est?
Hogy a jól ismert magyar verseket nem árt akkor is elővenni, ha azt hiszem, tudom és ismerem őket, hogy ezeknek látszik az eddigieknél napra készebb, korszerűbb olvasata, hogy más előadásban és más korban egészen mást mondanak és ha a tévedéseimről tanúskodó meglepetésekre gondolok, ez a legfontosabb: szerényedni!

Umberto Giordano: Andrea Chénier
Anna Netrebko vendégszereplésével
Erkel Színház
2017 december 29

Szeptember közepén vettük meg a jegyet, onnantól akár lázban égésről is beszélhetnék, annyian kérdezték, hogy megyünk/jövünk-e a Netrebkóra? Igen, persze hogy megyünk, de most még nem vagyunk elájulva és lehet hogy nem is leszünk, ezt majd mindenképp tessenek nekünk megbocsátani.

Aztán eljött a nagy nap és befértünk mi is az Erkel nézőterére. Teljes teltház.
Annyit nem ér a dolog, hogy a slágvortoknál jobban részletezzem, csak a lényeg.
Giordano operája csodás, kár hogy nem játsszák túl gyakran. Igaz tavaly februárban ment néhányszor az Operában, de előtte ki tudja mikor?
Ha már idejön egy világsztár, Maddalena de Coigny szerepénél énekelhetne valami nagyobbat és ha már ilyen kis szereppel áll a budapesti rajongói elé, akkor jobban is megcsillogtathatná  a hangját. Biztos vagyok abban, hogy a gázsijából nem adott kedvezményt, mert Ókovács Szilveszter olyan szépen mosolygott rá és abban is biztos vagyok, hogy a magyar közönség semmivel nem ér kevesebbet, mint a Met vagy Scala népe - tehát beleadhatott volna egy kicsit többet, énekelhetett volna ugyanúgy, ahogy a ronggyá hallgatott felvételein.
Végig úgy éreztem, hogy spórol a hangjával.
Persze lehet hogy ha kiengedi, akkor a partnerei még harmatosabbnak tűnnek az árnyékában.

Yusif Eyvazov Netrebko férje és elmaradhatatlan partnere, szerintem Annácska nélküle drágább, vele meg kötelező. Bevallom, kellemes csalódásféle volt az ő megjelenése, ugyanis a híre és az eddig hallott felvételei alapján sokkal rosszabbra számítottam. Nos rossznak tényleg rossz, nagyon kellemetlen a hangja, mint egy ráspoly, de volt egy-két igen jó pillanata.
Nem így a Gérard szerepét éneklő  Elchin Azizovnak
Őt hallgatva néha felmerült bennem a kérdés, hogy ezt vajon komolyan tetszenek gondolni?
Biztos komolyan gondolták, mert ott volt és énekelt és én a magam érdekében örültem neki, mert ha nem örülök, akkor is hallgatnom kellett volna őtet a sötétben drága pénzé'.
Az opera koncertszerű előadásban nemigen elevenedett meg, annyi jött át, hogy a kórus szépen fel van öltöztetve és gyönyörűen énekel, a szólisták ki-be járkálnak, a díva meg hol sárga, hol zöld ruhakölteményben spórol a hangjával.
Az Opera Ének- és Zenekarát Jader Bignamini vezényelte.
Ők nagyon jók voltak és mint megtudtam, nem először adták elő ezt a operát, mert nemrég Berlinben igen sikeres előadásokat éltek meg együtt.
Hatalmas siker volt persze, már bontották a színpadot, de egy lelkesen tapsoló csoport kedvéért sokadszor is visszajött a három vendégművész.
Megvolt ez is, kipipáltuk Netrebko budapesti fellépését, aznap este kicsit sem voltunk elájulva, de másnap, sőt most egy hónappal utána sem.
A távolság majd megszépíti ezt is - ha megérjük.

Mozart: Figaró házassága
a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági sorozata
MÜPA Fesztiválszínház
2018 január 14.

Leonard Bernstein Hangverseny fiataloknak című sorozatán nőttem föl és rendszeresen jártam Lukin László tanár úr előadásaira, hogy minél többet megtudjak a zenéről - kiszínezendő a fehér foltokat, amiket alakuló személyiségemben az állami zeneoktatás hagyott.
Később jött Fenyő Gábor sorozata a MÁV Szimfonikusokkal, ahova a lányomat hordtam - és én legalább annyira élveztem az előadásokat, mint a gyerekek, akiknek szánták, aztán sokat lendített a zeneértésemen Fischer Iván munkássága, végül lelkes rajongója lettem Dinyés Dániel operabeavatóinak. Már nem emlékszem, hogy kerültünk a mostani sorozat első előadására, de akkor őszintén sajnáltam, hogy a délutánira nem volt jegyünk. Bőségesen kompenzálni szándékoztam magunkat, amikor bevásároltunk a további előadásokra, a Jézuska is ezt hozta szeretteink egy részének, így kisebb kommandó élén ültünk be a vasárnapi matinéra.

Az mindjárt feltűnt, hogy a decemberi teltházzal szemben a nézőtér most kissé foghíjas. Meg az is, hogy kevesebb a gyerek, több a felnőtt. Bevonul a zenekar, civilben, mint ha próbára érkeznének és nem hangolnak, majd érkezik Dinyés Dániel, Kolonits Klára, a számunkra eleddig ismeretlen Bordás Barbara, csőfarmerben és bakancsban Kálnay Zsófia, akit tavaly ebben és ebben a produkcióban azonnal a szívünkbe zártunk - végül a mi szeretett Cseh Antalunk, akit szerencsére mind sűrűbben látunk és hallunk.

Egy új információ: Mozart operája Rossini Sevillai borbélyának folytatása, jé, többször láttuk mindkét operát (utoljára a Mozart itt és a Rossini itt) és ez a lényeges apróság eddig nem tűnt föl. Az viszont igen, hogy a mai performansz főleg arra épül, hogy Kálnay Zsófia (csinos és kellemes hangú mezzo hölgy) ma fiút fog alakítani. A matiné első része nagyjából ezzel ment el és bár volt benne bajuszfestés, meg nyeglén szétdobált végtagok, valahogy nem volt túl szórakoztató. Jobban tetszett minden, ami a zenéről szólt, de sajnos a zenének jutott a kevesebb szerep. Két évaddal ezelőtt végignéztem vagy inkább végigélveztem a Dinyés-Göttinger páros által vitt Cosi fan tutte sorozatot, aminek talán legfőbb erénye a lendületes, vidám pergés mellett az egészséges mértéktartás és a zene-rendezés tökéletes aránya volt, ez sajnos mára teljesen felborult, Göttinger szétrendezte a műsort, sokkal többet beszélt, mint kellett volna és amit mutatott, az többször nem volt érdekes, mint ahányszor de.

Az opera talán legnépszerűbb áriája (Vége már a szép időnek) közben az volt az instrukció, hogy Figaro olykor érintse meg Cherubinót, ő pedig reagálja túl és essen hanyatt. Ez egyszer-kétszer még elment volna, de ezzel tönkrevágni egy közel négyperces áriát az először még csak unalmas, a második perc végétől már kínos. Cseh Antal éneklés közben meg-megérintette Kálnay Zsófiát, ő pedig idétlen rajzfilm-jelenetek ugrabugra mozdulatait idézve végighemperegte a színpadot - és valahogy nem nevetett senki, még az ifjúság is látványosan unatkozott, pedig mindez ugye nekik szólt volna. Mint ahogy a zenét magyarázó, olykor erősen tankönyvízű, idegen kifejezéseket felvonultató mondatok is, aminek egy részét a laikus felnőtt sem érti.
A szünetben sokan hazamentek.
Ők lemaradtak arról, hogy volt azért egy szép trió, Bordás Barbara megmutatta, hogy a hangja alapján ott a helye Kolonits Klára mellett, utóbbi pedig talán a show kedvéért ásványvízzel nyakon öntötte szegény Cseh Antalt, amire feltámadt a közönség maradék része. Épp elkezdődött volna valami önfeledt játék, de sajnos pont vége lett az előadásnak.

A második részt Dinyés Dániel azzal kezdte, hogy rákérdezett: kik voltak itt délelőtt is? Meglepően kevesen.
A műsor szinte ugyanúgy indult, ahogy az első részben, talán az volt nagyon helyénvaló, ahogy Dinyés rászólt a fiataluras alakítást ismét eltúlzó Kálnayra, hogy ez a hányaveti mozgás inkább emlékezteti egy gorillára, mint egy fiúra - és ezzel el is mondtam mindent, amit érdemes. Jobban unatkoztunk, mint délelőtt, ráadásul a második részben Kolonits Klára egy hangot sem énekelt, csak statisztaként mosolygott a színpadon. Az improvizációnak nem volt eleje, közepe és vége, karmester és rendező között nem látszott semmilyen összhang, előbbi még folytatta volna, utóbbi közölte, hogy vége. Az előadást nem befejezték, hanem félbehagyták.
Mellettünk apuka egy 11 és 12 éves csemetével, akik szép csendben belepusztultak az unalomba:
- Nem baj, gyerekek, ez még mindig kisebb macera, mint amikor a Nagyival mentek templomba.
Többszörös hiányérzettel jöttünk el a Művészetek Palotájából és elnézést kellett kérnünk azoktól, akik karácsonyra kapták tőlünk a jegyet. A műsor nem hozta meg a kedvüket az operához, hanem azt a keveset is elvette, ami volt. Szerencsére elhitték nekünk, hogy máskor ez százszor - ezerszer jobb volt.
Van jegyünk a májusi Don Pasqualékra,
Talán majd elajándékozzuk őket.
Valakiknek, akiket nem nagyon szeretünk...

Makk Zsuzsanna, a mezei néző blogban ugyanerről itt