2015 nyarán röppentette föl a média, hogy kötelező lesz az iskolákban a mindennapos éneklés. Mindjárt kis vita is gerjedt, hogy most akkor énekóra lesz mindennap vagy csak éneklés, de egy ideje mindennapos az effajta terelés is.
Nagyon meglepett, hogy hosszú ideje ez az első kérdés, ami nem az obligát pártpreferenciák mentén osztotta meg a nagyérdeműt, ugyanis legalább annyi ellenzéki támogatóval beszéltem, mint ahány kormánypárti ellenzővel. Megkértem néhány jó ismerőst, fejtse ki a véleményét és névvel vagy név nélkül tegye közzé a zeneblogban.
Ma, amikor megalakult az állami Mindennapos Éneklés Bizottsága, időszerű elkezdeni a sorozatot.
Még bárki csatlakozhat a saját véleményével!

Az elsőt, az eddig leghosszabbat egy kétgyerekes anyukától kaptam.
Vitaindítónak szánom!

Vajon szükség van-e a mindennapi éneklésre?

Semmiképpen.
Fajsúlyosabbá kellene-e tenni az ének-zenei nevelést az iskolákban?
Nem. És mielőtt bárki is felhördülne, hogyan képes ezt valaki kategorikusan kijelenteni Kodály és Bartók országában, vegyük sorba az érveket. És hogy ne légből kapott mondvacsinált okokat hozzunk fel, vegyük alapul a NAT 9-10. osztályos diákok számára készített tankönyvét (Lukin László-Ugrin Gábor, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest).

1. Szeressük a zenét vagy inkább tanuljuk meg megérteni?

A gyerekek szeretik a zenét, ahogy a felnőttek többsége is – de ahogy mi sem rajongunk minden műfajért, nagy eséllyel ők sem fogják ének órán csillogó szemmel és átszellemülten hallgatni Josquin Des Prés egyik motettáját sem. Öreg hiba, a NAT 15 évesen ugyanis ezt várja el tőlük. Egyszer egy énektanár ismerősöm koncertre ment, én pedig botorul megkérdeztem, mi lesz műsoron. A válasza annyi volt, barokk zene, ő már megtanulta megérteni. Neki mondjuk erre volt pár éve a főiskolán meg el is múlt már 25. De miért várjuk el ugyanezt a gyerekektől, azaz hogy megtanulják érteni a zenét? Nem lehetne inkább azt hallgattatni velük, ami tetszik nekik, ami megragadja őket, aminek már a kezdő taktusa odaszögezi őket a padba? Vajon hány gyerek zajongana, mobilozna a pad alatt Orff Carmina Buranája alatt, amikor még a két zongora is ütőhangszerként üzemel?

2. Sokkal több gyerek szereti a zenét, mint ahány hajlandó tevőlegesen foglalkozni vele.

Ne feledjük el, a zenével aktív foglalkozás azért megkíván bizonyos tehetséget – így azok, akiknek nincs ritmusérzékük meg botfülűek, kész szenvedés a szólóéneklés annak ellenére, hogy még a tömegközlekedésen is ott a fülükön a zene. Mert valljuk be, mi felnőttek is élvezettel röhögünk a tehetségtelen, önkritika nélküli tehetségkutatósokon, akkor ők mire számítsanak az osztálytársaiktól? És senki se jöjjön azzal, hogy ott vannak a népdalok, azok egyszerűek – a NAT még olyan népdalokat is ajánl (Hajtsd ki, rózsám), ami hajlításokkal és olyan ritmusképletekkel van tele, aminek elénekléséhez bizony még a tanár is felkötheti a gatyáját. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a szövege nem igazán szívderítő, különösen egy kamasz számára. Vajon ilyen dalokra gondolnak odafent, amikor azt mondják, kell a gyermekek lélkének a zene? Vagy azért biztos, ami biztos, tanuljon olyan dalt is a gyerek, amit közvetlen kútbaugrás előtt még el tud énekelni?

A mindennapi énekóra/éneklés kötelezővé tétele a gyerekek egy részénél a kudarcélmények kimeríthetetlen tárházát jelentené – ráadásul nagy nyilvánosság előtt, napi megaláztatások formájában.

3. Az énekórák a mai formájukban kínszenvedés a diákoknak.

Ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki a NAT mellett kardoskodik, olvasson bele a fent említett hivatalos énekkönyvbe. Vajon hány 15-16 éves gyereket érdekel, mi az a dodekafónia, az orgonapont, a maggiore-minore, vagy épp a korál? És vajon hány gimnazista képes Beethoven hegedűversenyének Rondó-témáját d-mollban lekottázni? És ember legyen a talpán az a tanár, aki rendet tud tartani a következő tankönyvi feladat végrehajtásánál:

„Hallgassátok meg egymás után többször J.S.Bach: II. Brandenburgi verseny I. tételét.

1. a tétel során kövessétek végig a concertáló hangszerek (hegedű – oboa – blockflöte – natúrtrombita) belépéseit.
2. a pergős, gyors tétel utolsó harmadában a zenei feszültség tetőpontján Bach hirtelen elnémítja a zenét. A kottába beírja a G.P. (generálapusa = általános szünet) jelzését. A zenekar egy pillanatra elhallgat, s azt követően unisono (egy szólamban) idézi fel a már ismert témát. Figyeljétek meg azt a pillanatot is!

Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, a saját kamasz gyereke tuti értékeli a zenei feszültség tetőpontját és nem inkább a tanár feszültségének tetőpontját keresgélné szívesen. Részemről egyáltalán nem irigyelem az énektanárokat, akik Sziszifuszként óráról órára követik egy, a zene megszerettetésére képtelen tankönyv utasításait. Talán csak azok ússzák meg könnyebben, akik „komoly” tárgyat, például magyart is tanítanak az adott osztályban – akkor a diákok tudják, amit adnak, azt majd kamatostul visszakapják ott, ahol számít is, azaz nem éri meg rendbontani.

4. Vajon miért kell a gyerekeknek teljesen hasznavehetetlen zeneelméletet a fejükbe erőltetni?

A tankönyv zeneelméleti összefoglalója például részletesen foglalkozik a kvintkör/kvintoszlop dúr és mól hangnemeivel. Kérdem, minek? Vajon a gimnazisták hány százaléka tud egyáltalán kottát olvasni nyolc-kilencévnyi iskolai énekóra után? És ha a ritmust-ütemet felismeri ugyan, a zeneiskolában hangszeres zenét tanulókon kívül ki merészkedik el vajon az összes előjegyzés és hangnem világába? Vajon józan paraszti ésszel elvárható tőlük, hogy tudják, mi a különbség a Fisz-dúr és a Cisz-dúr között?

Most képzeljük el, mi lenne, ha heti egy-két óra helyett a jövőben mindezekkel naponta kellene szembesülni a gyerekeknek. Hát jobb kedvűek nem lennének, az biztos.

De vajon hogyan lehetne megszerettetni a felnövekvő nemzedékkel a zenét és az éneklést?

Ha klasszikus, az legyen népszerű – ki ne emlékezne Hacsaturján Spartacusára, ha egyszer is hallotta már, vagy a Dongóra? De magával ragadó a Kis éji zene, a Török induló, a Für Elise, a Bolero, hogy Csajkovszki b-moll zongoraversenyéről vagy a Sorsszimfónia kezdő taktusairól már ne is beszéljünk. De akár visszafelé is haladhatunk, a ma műveiből – hogyan fogalmazza át például a mai zenész, például a Jethro Trull Bach Bourreéját? Vagy hozzátett, esetleg elvett Vanessa Mae a szintén Bach remekmű d-moll Toccata és Fugájához? És hogyan szól a klasszikusok popritmusban? Jobb lett? Rosszabb lett? Ne értelmezni tanítsák meg a gyerekeknek a zenét, hanem élvezni és a jót értékelni. És mit szeret az átlagember, azaz az átlagdiák? Ha a youtube nézettségi adatai alapján választunk, esetleg a különböző „legnépszerűbb 100 klasszikus” CD-kiadványokat mazsolázzuk, valószínűleg eltaláljuk, mivel érdemes próbálkozni.

A hangszerek világa hihetetlenül izgalmas, csak olyan számokat kell mutatni a gyerekeknek. Ott van a nagy klasszikus, a Péter és a farkas, de ha már a feldolgozásoknál tartunk, jöhetnek a mai népszerű előadó művészek, mint például a 2 Cellos, Lindsey Striling, Ian Anderson, illetve mai népszerű zene hangszeres áldolgozásai („cover”-ek). Mire lenne az internet, ha nem erre, hogy maguk a gyerekek keressenek különböző verziókat, olyanokat, amelyek megragadják őket?

Az emberi hang is lehet hangszer – gondoljunk csak az acapella műfajára, népszerű hollywoodi filmek is szólnak erről a témáról és a fiatalok énekversenyeiről, vajon miért nem kalandozhatnának el erre is a gyerekek? A Voca People formációnak például komplett rövid zenetörténeti összeállításai vannak, már csak be kell mutatni az eredetiket. (https://www.youtube.com/watch?v=rJIJdYk1x98&list=PLE5kGuNOHbbuwUzts6I0K_V8m62bzDeuH&index=3)

Azt is tudomásul kellene venni, hogy már nem a fonóban töltjük az estéket és szombatonként nem a táncházban ropjuk. Ez a világ elmúlt, és bárhogy is erőlködnek egyesek, nem tudják visszahozni, a XXI. század szelleme már régen kiszabadult a palackból, hogy a sokszor átkozott multikultit ne is említsük. A gyerekeink nem dunántúli ugrósra meg gyimesi héjszára kelnek meg fekszenek, ahogy csürdöngölőt sem kell járni kalákában. Ez van, ideje megbékélni vele. És azzal is, bizony az oktatott népdalokat is aszerint kellene összeválogatni, hogy kiváltsa a gyerekek érdeklődését – lehetne például kiindulási alap, melyeket dolgozták fel olyan együttesek, mint a Republik, a Nox vagy épp a Kowalsky meg a Vega.

Nem kellene megijedni a feldolgozásoktól – gondoljunk csak Vujicsics Tihamér örökérvényű „Az árgyélus kismadár” paródiájára (https://www.youtube.com/watch?v=qw7btyFQVto), ahol meghallgathatjuk a népszerű népdalt tűzoltó zenekar meg latin ritmusban is.

Feltehetjük a kérdést, miből mi lett, mi mivé alakult? Mit merített a népzenéből annak idején az Illés és az István a király? És hogyan néptáncolnak ma falubulin a Quimby Most múlik pontosan című számának Trianon dallá átszövegezett variációjára? A zene él, a zene változik, épp ez benne a szép.

És nemcsak a magyar népzene feldolgozásai lehetnek érdekesek – gondoljunk csak a Macskajajj balkáni cigányzenéjére vagy akár a Gyűrűk urában és Hobbitban megjelenő kelta muzsikára. A zeneszerzők visszanyúlnak, ihletet kapnak a régiből, leporolják, újraértelmezik. Miért ne élvezhetnék a gyerekek ezt az újat?

Biztos nagyon érdekes az ókor zenéje, de vajon leköt egy iskolást? Nem. Akkor miért ne lehetne olyanokat nézetni-hallgattatni velük, ami megragadja őket? És igen, a hangsúly a „nézetni”-n is ott van – hiszen számtalan film klasszikus zenével operál, kezdve a Sivatagi Show Csajkovszkijától egészen a Mission Imposible éppen most bemutatott részének Turandotjáig. Miért ne lehetne bemutatni a gyerekeknek, figyeljétek a jó főszereplőt, ahogy épp a Puccini opera Nessun Dorma áriája alatt aprítja a rossz bácsit, aztán később a lírai jelenetekben az aláfestő filmzenében vissza-visszatér a komolyzene, immáron könnyűzenévé alakítva? És ha már a Nessun Dormánál tartunk, a Rettegés arénájában is erre törlesztnek a jók minden elszenvedett rosszért. (https://www.youtube.com/watch?v=JuRBU8UVhDU) De Wagner is nagyszerűen beleillik az Apokalipszis most ba (https://www.youtube.com/watch?v=TqtehtSB0LI), ahogy a 2001: A Space Odyssey is klasszikussal, azaz Richard Straussal hengerel le minket https://www.youtube.com/watch?v=ypEaGQb6dJk).

Ma már a számítógépes játékok is professzionális zenével készülnek – lehet, hogy nem az eredeti dalok csendülnek fel bennük, de a hangulatuk már jól megalapozzák az adott korszakot, ráadásul a gyerekek, és főleg a fiúk ismerik és igen gyakran szeretik is ezeket. Tipikus példa erre a Stronghold zenéje (https://www.youtube.com/watch?v=v6otXDTS0KU), ha pedig ezt már befogadják a diákok, lehetne tovább menni az eredeti felé, valószínűleg nem lenne radírdobálás és rendbontás azok alatt sem.

Miért ördögtől való az, ami Bartók meg Kodály után történt a zenében? Hát nem kortársunk Webber vagy épp Nino Rota, Mancini vagy Ennio Morricone? Vajon meg tudja szerettetni a komolyabb könnyűzenét a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera vagy épp a Hair? Felkeltheti a Biblia utáni érdeklődést a József és a színes szélesvásznú álomkabát musical? Hát biztos jobban, mint bármelyik középkori vallásos zenemű.

Az sem lenne ördögtől való, hogy az énekórák segítenének eligazodni a mai zenei irányzatokban – metal, beat, pop, rock, jazz, house, dubstep és a többi, necsak az épp divatos irányzatokat ismerje a gyerek, azaz azokat a számokat, amelyek épp dömpingjüket élik a médiában. Miért ne hallgathatnák és szerethetnék meg nagyapáik-apáik zenéjét is, Frank Sinatrát, a Beatlest, Elvis Presleyt, a Queent, a Twisted Sisterst, Tom Jonest, Leonard Cohent, hogy csak egy párat említsünk a sok száz különböző stílust képviselő nagy művészből. Ráadásul tovább lehet menni a sima ismertetésnél, hiszen egy-egy műnek rengeteg könnyűzenei feldolgozása és újraértelmezése van, gondoljunk csak például a Hallelújára vagy a My Way-re, lehet válogatni, kinek melyik verzió jön be.

A XXI. században élünk, felgyorsult a világ, sokfajta inger éri a diákokat is rövid idő alatt, a gyerekeket pedig valószínűleg sokkal jobban leköti a zene, ha kép is társul hozzá. Vajon nem lenne egyszerűbb a barokk zenét a barokk királyi udvarokkal, palotákkal, ruhákkal együtt bemutatni, megszerettetni? De hatásos képi világ csatlakoztatható a gregoriánhoz, Bach orgonamuzsikájához, hogy Vivaldi Négy évszakjáról már ne is beszéljünk. Igaz, az ilyen módszer alkalmazásához nem lenne elegendő egy 328 oldalas lexikon-szerű énektankönyv két évre, ehhez fantázia és sok-sok pénz kellene, arra pedig csak sejtésünk lehet, melyikből van kevesebb a mai diákok tananyagának összeállítása során.

A legnagyobb kihívás pedig a közös éneklés megszerettetése, bárhogy is nézzük. A népdalok jó része már elavult és nem is trendi a mai gyerekeknek. A magyar nóták jó része soha nem is volt elég színvonalas, maximum a félig részeg lakodalmas közönségnek, a lakodalmas rock vadhajtásairól pedig már ne is beszéljünk. Vajon mi magyarok milyen közösségi zenéhez tudnánk visszanyúlni, mit énekelnének szívesen a mai gyerekek is? Ráadásul a közösségi zenében az a jó, még a leghamisabban éneklő is bátran kieresztheti a hangját, nem számít, az élmény a lényeg. A mozgalmi daloknak vége, ma már senki sem énekli a Mint a mókus fenn a fán-t sem. De akkor mit helyette? Ehhez az idézett tankönyv sem ad segítséget, legalábbis én egyetlen olyan dalt sem találtam benne, amit tábortűz mellett vagy osztálykiránduláson a buszon szívesen zengenének a diákok. Mert valljuk be, azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy majd a Kormos Pistát Simontornyán megfogták című népdalból lesz az osztály slágere. És ha az oktatási kormányzat az éneklés szeretetét, a pozitív közösségi élményt szeretné erősíteni a gyerekekben, elősegítve azok jobb közérzetét, itt az ideje erre a problémára gyors megoldást találni.

Mindenesetre a kormányzat képviselői így értelmezik a lelket melengető közösségi éneklést:

Az itt közölt vélemények a szerzőik álláspontját tükrözik, a megjelentetésükkel nem az egyetértésemet fejezem ki!
Benke Péter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.