Szegedi Nemzeti Színház
2017 február 4.

Nem is olyan régen volt szerencsénk Donizetti vígoperájához az Erkelben, Káel Csaba rendezésében és Szvétek László kiváló alakításával, de azóta volt egy Simándy József énekverseny, aminek a két legújabb győztese, Kovács Éva és Hanczár György együtt játszott ebben az operában, így muszáj volt elutazni Szegedre. Ami a szereposztást illeti: az Ördögkatlan Fesztiválok opera beavatói óta rajongásig szeretjük Cseh Antalt és Horváth Istvánt, ám sajnos nem volt olyan előadás, ahol együtt szerepelnének a két ifjú versenygyőztessel.

Apró kitérő, nem zenei, de fontos információ: a Szegedi Nemzeti Színház szomszédságában van a Tisza Hotel, ami a netes közvélemény szerint nem túl jó, de hogy 2 percre van a színház bejáratától, elviselhetővé teszi a nagyon szűk szobát, a kéttenyérnyi, nem szellőző vizesblokkot, a gyerekméretű paplant, a derékfájdító ágyat, a hajnali kettőig üzemelő kocsmára néző ablakot és az előzetes információknál nagyságrenddel jobb reggelit, aminek a gyümölcsléként kipakolt színes és íztelen vizecskék mellett volt két érdekessége: a bolti csomagolásban tettek mindent a svédasztalra, továbbá volt egy spéci fogás az ételek között, egy aprópénzzel teli tál, nyilván a személyzet külön borravalót várt, ami azok után, hogy az érkezéskor előre ki kellett fizetnünk mindent, egyáltalán nem meglepő. De hagyjuk ezeket az enyhén izomszagú apróságokat, zenei élmények végett érkeztünk a Tisza partjára, nem morogni.

don-pasquale-09.jpgA színház épülete kívül-bévül gyönyörű, egy apró bakinak köszönhetően lehetőségünk támadt a nézőtér akusztikáját a harmadik emeltről és a negyedik sorból is letesztelni. Igen érdekes, hogy fentről a zenekari hangzás igencsak ösztövérnek tűnt, ám lentről olykor elnyomta az énekeseket. Láttam már olyat, hogy a karmester a próbán átadta valakinek a pálcát és amíg az vezényelt, ő bejárta a nézőteret, hogy merre hogyan szól az egész, ezt érdemes lenne Szegeden is kipróbálni és igazítani valamit az egészen.

Összességében  jó előadás volt, klasszikus rendezés, történelmi díszlet és kosztümök, meg néhány kérdés.
Vajon miért ábrázolták értelmi fogyatékosnak az egész személyzetet? Így akarták demonstrálni, hogy 2017-re minden használható ember elhagyta az országot és csak a gyagyások maradtak? Nem tanulták meg a leckét, hogy Magyarország jobban teljesít? Ejnye-bejnye!

Don Pasquale, a zsenge pipihusira kiéhezett öreg farkas szerepébe Altorjay Tamás bújt. A hangja remek, ám a játéka a második kérdés. Végig az volt az érzésem, mintha tartana valamitől és nem merné elengedni magát. Néha kicsit meresztgette a szemét, mint anno ugyanezeken a deszkákon Gregor József, de töredékét sem használta ki a jól megkomponált szerep lehetőségeinek. Próbáltuk kitalálni, vajon miért? Zavarta őt a nagy előd és nem akarta utánozni? Vagy agyonrendezték őt és eleve másképp csinálta volna, mint a mindenható nagyfőnök? Ki tudja?

Szépen énekelt és valamivel elengedettebben játszott Hanczár György, érdemes volt érte 200 kilométert utazni (persze a többiekért is!) - ám hangban és játékban a prímet Kovács Éva vitte, aki sokadszor győzött meg arról, hogy a legjobb szoprán főszerepekben van a helye. Gyönyörűen csengő hanggal és a legjobb komikákra jellemző felszabadultsággal állt színpadra és sosem felejtem azt a pillanatot, amikor a szende szűzből átváltozott dögös csajszivá és úgy lekoloratúrálta a nyámnyám vénember fejét, hogy én is behúztam a nyakam ijedtemben. Talán ő volt az egyetlen szereplő, aki mert a vígopera hangulatához méltóan megnyilvánulni.
Öröm volt az első találkozásunk László Dorinával, aki ma este Norina társalkodónője volt, máskor pedig a szeretett tenor. László Boldizsár leánya.

Jó kis hely ez a Szeged, jövünk máskor is, mert a színház repertoárja igencsak ígéretes!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr10012445733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása