kritikus.jpgEz a zenekar a Ferrari! - lelkendezett a pekingi koncert után a képen látható úr, aki egy pekingi napilap zenekritikusa. A nevét is ideírom majd, amint elküldte nekem az ígért beszámolót az élményeiről. Igen, egy Ferrari - mondta a Budapesti Fesztiválzenekarról - maga a luxus, csendes, halk, gyors és messzire repít.

A koncert helyszíne kívül mint egy hatalmas félgömb, a makett biztosan jól nézett ki, belül mint egy betonbunker, szürke, rideg, hideg, zegzugos. Reptereket megszégyenítő biztonsági ellenőrzést és útlevél-vizsgálatot követően léphetünk be és marcona biztonságiak irányításával jutunk el az öltözőkhöz.

A nagyterem is olyan, mint az egész épület. Szürke, penészzöld, rideg, barátságtalan - és nem is a legjobb akusztikájú. A szélén ülve pl. a szóló hegedű csqak akkor van együtt a zenekarral, ha épp felénk fordul, ha nem, akkor mandinerből érkezik hozzánk a hangja, egy gondolattal később, mint a zenekaré.

A nézők kabátban foglalják el a helyeiket.
Valószínűleg van ruhatár is valahol - igaz én ilyet nem láttam, de nagyon hideg van. Nem fűtenek, vagy fűtenek és megy a légkondi is, nem tudni, mindenesetre hideg szél fúdogál és az első blokk végére átfagynak a zenészek, mert ők nem ülhetnek oda nagykabátban.

pekinginezoter.jpgSzűk kétharmad ház van, ami azt jelenti, hogy kábé kétezren voltak kíváncsiak az európai zenészekre. Szívesen felvettem volna a kapcsolatot néhány nézővel, de senkivel nem találtam közös nyelvet. Egy barátságos helybéli oroszul próbálkozott volna, de oroszul az ismert csúnya kifejezéseken kívül csak annyit tudok, hogy " kákdá búgyet uzsé mir", ez meg pont Pekingben nem biztos hogy jó poén, így semmit nem tudtam meg a helybéli zenei kínálatról és a fogyasztási szokásokról.

A vasfegyelem viszont nem volt nem észrevehető.
Árgus szemekkel figyelték a nézőket több helyről is és azonnal lecsaptak, ha valami elhajlás történt. A zenekar már bejött, a karmester még nem, de valahonnan kiszúrták az ölemben lévő kikapcsolt kamerát és lézerceruzával addig rezegtek rajta, amíg el nem csomagoltam. Ugyanígy járt, aki zacskóval zörgött, beszélgetett, vagy csúnyán ült. A kóruson két fiatal lány is csinált valami nagyon rosszat, mert először lézerezték őket, aztán az ajtónálló személyesen ugrott hozzájuk, végül kikísérték mindkettőt.
Mi olt a bűnök?
Nem tudni.
Szemben ültek velem, nem mocorogtak, nem kameráztak, nem beszélgettek, nem táplálkoztak.
Talán ellenséges gondolatot forgattak a fejükben, de erre gondolni sem merek!
Szünetben a mellettünk lévő kijáraton akart kimenni egy néző, de az ajtónálló nem engedte ki.
Veszekedni, kiabálni, majd dulakodni kezdtek.
Miután visszatértem a vizesblokkból - a másik ajtónálló bilétát adott és csak ezzel léphettem vissza a nézőtérre - még mindig tartott a kakaskodás, de több résztvevővel. Mondanom sem kell, nem a tiltott kimenést elkövetni akarók szaporodtak, hanem a formaruhás ajtónállók, akik a testőrökéhez hasonló fülesrádión tartották egymással a kapcsolatot.

A körülmények ellenére a zenekar megint csodálatosan muzsikált.
Borogyin Polovec tánca után jött Capucon és a Glazunov hegedűverseny.
Valamivel jobb volt, mint Hongkongban, de kicsit elszomorodtam: itt valami csodának kell történnie ahhoz, hogy jó legyen. Nem is igazán értem, ez a Capucon fiú mitől akkora világsztár, hiszen így a Fesztiválzenekar bármelyik hegedűse eljátszaná ezt a darabot, de abban is biztos vagyok, hogy jónéhányan még jobban, igényesebben, pontosabban is.
A ráadás megint ugyanaz, ugyanúgy.
Állítólag 10 éve óta változatlanul.
Hmm és megint csak hmmm.
A második hmmm azért, mert ebből kettő még hátra van és nem várom olyan nagyon.

A Beethoven viszont kárpótol mindenért. Nem a VII. szimfónia, hanem ez a páratlan előadás, no ezt alig várom!

Fischer Iván Hongkongban kantoni nyelven szólt a közönséghez és konferálta föl a ráadást, itt a jóval nehezebb mandarint használta, amit a közönség imádott. Úgy megéljenezték minden mondatát, mintha valami pártkongresszuson ígért volna a főtitkár ingyen sört és örök életet mindenkinek. Bartók Román tánca zárta itt is a koncertet - és ütemes vastapssal köszönték meg a pekingiek a fantasztikus estét.

pekingi-koncert-bfz-1.jpg

Beszélni nem tudtam velük, de az örömtől sugárzó arcuk mindent elárult!
A Ferrari őket is messzire repítette.

 

Benke Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr415851402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása