plakat.jpgKi gondolná, hogy a Margit körutat a XVIII. században bécsi Landstrassénak nevezték és Mária Terézia korában, 1752-ben kezdték felépíteni azt a templomot, ami ma a budai ferenceseké. (A templom történetéről bővebben itt)

Ki gondolná, hogy ebben a templomban egy szép szeptemberi vasárnap délután orgonaest hallható? Aki az itt látható plakáttal találkozott, az biztosan.

Bartl Erzsébet rangos orgonaművész lehet, hiszen a hangversenyén nem más lapozott neki, mint a Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája, Nagy László Adrián.
Egyszer a pápa gépkocsivezetője fejfájásra panaszkodott, de a feszített program megkívánta a tempót, így az utasa ült a volánhoz, ő pedig hátra. Az őket igazoltatni akaró rendőrt meglepetten kérdezte a  kollégája:
- Miért engedted el ezt a kocsit?
- Mert az Isten ült benne.
- Megbuggyantál?
- Dehogy! Ki másnak lehet a pápa a sofőrje?

Bartl Erzsébet orgonaművész-tanárról megtudtam, hogy az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és mily kicsi a világ, ezt az intézményt Kenessey László vezeti, aki valamikor régen az esztergomi ferenceseknél egy rövid ideig énektanárom volt.

Műsoron César Franck négy műve volt, igazi mennyei muzsika, elmélkedésre, magunkba szállásra ösztönző. A ferences templomban kis létszámú, ám annál kellemesebb közönség volt, köhögés, telefoncsörgés, beszélgetés és cukorkázás nélkül, akik békésen szunyókáltak egy kicsit a vasárnapi ebéd után, azok sem zavartak senkit.

 

 

Több kedves ismerősöm kérte, hogy ha lehet, előre szóljak, mikor hova megyek, mert jönnének ők is.  Most szólok, hogy a következő országúti orgonaest szeptember 27-én lesz, amikor Nagy László Adrián szólaltja meg a ferences templom csodálatos orgonáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr437788720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása