Benke Péter 2016.03.19. 14:15

Macskabúcsú

Zöld Macska Diákpince, Budapest IX. Üllői út
Egykori szenespincéből kialakított romkocsma, kézműves sörökkel, nagyon megfizethető árakkal és dohos színházteremmel, ahova VasZoli és barátai miatt jártunk évek óta. Vas Zoltán, Bakos Özséb és Baffia Tamás számtalan hangszer és olykor egy-két vendégelőadó segítségével mondja el a közönségének, hogyan látják a világot. Amikor 2015 szeptemberében az évadnyitó koncertről írtam, nyilván még senki nem gondolta, hogy az utolsó évadjuk kezdődött a Macskában, mert Zoliék új helyet keresnek.

A fészbúkon a Búcsúzunk a Zöld Macskától  című eseményből értesült a nagyérdemű, hogy ott többet nem lesz koncert.
 Az utolsó performanszra többen jöttek el, mint az egész évad összes koncertjére, még a csilláron is emberek lógtak volna, ha lett volna csillár. A színpad hátrébb - értsd a pince belseje felé - költözött, be kellett iktatni több sort, de állóhely sem maradt.
A fiúk kitettek magukért, hallhattuk és velük énekeltük a megunhatatlan slágereiket, sztárvendégként olykor beszállt Halper László és én először hallottam Bornemissza Ádámot, akinek a sajátosan magyarított Hey Joe-ját soha nem fogom elfelejteni. Végül VasZoli dedikálta a frissen megjelent dalszöveges könyvét.

Ízelítőül hadd illusztráljam a búcsút néhány kedves (nem saját, ezért jó) felvétellel:

 

91012338

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr598498742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása