Kodály Zoltán Háry János
Erkel Színház
2016 április 6.

Bevallom, Kodály Zoltán Háry Jánosa soha nem tartozott a kedvenceim közé. Rossz emlékeim vannak az általános iskolából, ahol ének-zene tanítás címén alibiből hónapokig boncolgattuk, elemeztük és hallgattuk egy recsegős iskolai magnószalagról, 12 évesen láttam először színpadon és nagyon untam, később - még mindig tizenévesen - vájtfülű zenebarátok rosszallását kiváltva kimondtam, hogy szerintem a Háry János egy gyenge fércmunka, van benne néhány kiváló részlet, több közepes népdal-feldolgozás, a többi szimpla időhúzás, a sztori pedig giccsbe hajló csacskaság.

A Primavera fesztivál 2013 óta létezik, zseniális ötlet, ami a vidéki operajátszást támogatandó egy héten keresztül átadja az Erkel Színház deszkáit a Budapesten kívüli társulatoknak, hogy bemutathassanak egy operát a repertoárjukból. Ennek köszönhetően volt szerencsém egy szegedi Rigolettóhoz és egy debreceni Traviatához, de ha jól emlékszem, ide tartozik Alföldi Róbert Varázsfuvolája is.
haryjanos.jpg2016 tavaszán a Győri Nemzeti Színház hozta az Erkelbe a nagyotmondó obsitost.
Hosszú percekkel az előadás előtt a zenekari árokban egy fúvós a bécsi harangjáték részletét gyakorolta és nagyon rosszul ment neki, csak néztünk egymásra, hogy mi lesz ebből az előadásra. (semmi nem lett, jól sikerült!)
Nem a szerzőn és talán nem is a rendezőn, sokkal inkább a szereplőkön múlt, hogy mégis remekül szórakoztunk. Nem vették ugyanis túl komolyan a dolgot, hanem amellett, hogy énekben kivétel nélkül kiváló teljesítményt nyújtottak, ők maguk is élvezték a játékot.
Ha egyszer e darab műfaja kimondottan daljáték, akkor nagyon helyénvaló azt előre kidolgozott vagy a színpadon improvizált poénokkal feldobni és ez a fiatal gárda remekelt ebben.
A Pimpi szerepét alakító Ungvári István pl. kivonulás közben visszaszólt a karmesteri intésre énekelni kezdő Kun Ágnes Annára, hogy "Örzse, lelkem, várd meg, amíg kimentem!" - amit hatalmas nyíltszíni taps követett, mint ahogy több hasonló megmozdulást, amivel az előadók feldobták a művet.
Lenyűgözött a címszerepben  tündöklő Fejszés Attila. Már a megjelenésével aratott, ugyanis ha reszkető fejű nagymamáktól kezdve az álmodozó bakfisig valaki elképzeli, milyen lehetett az a sokat emlegetett "nyalka huszár", nos olyan. Jó kiállású, kackiás bajszú, magabiztos mosolyú, egy kicsit csélcsap, amellett énekelni és játszani is tud, ha kell, márpedig ebben a szerepben mindkettőt kell.
A Simándy énekverseny győzteséről, a szegedi Kovács Éváról sokadszor állapítom meg, hogy kiváló színész is, mert a hisztis Mária Lujza szerepe szinte kínálja magát az operettes ripacskodásra, az ifjú szoprán azonban ezúttal is eltalálta az arany középutat, szellemes volt és aranyos, de nem vitt túlzásba semmit.
Kedves gesztus volt a győri színház részéről, hogy az öreg huszár szerepét Szilágyi Istvánra osztották, sok dolga nem volt, de legalább megmutatta magát a közönségnek, aki nagyon szerette őt.
Jó kis előadás volt, megnézném mégegyszer!

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr58690272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása