Sok művésszel volt szerencsém találkozni és még több emberrel, aki művésznek tartotta magát, mégis bajban lennék, ha nekem kellene megválaszolnom, mitől lesz valaki művész?

Azt gondolom, a művész klasszisokkal a nagy átlag színvonala fölött fungál, a tehetsége, a tudása, a szorgalma és az életvitele alapján felnézhetünk rá, csodálhatjuk, bálványozhatjuk, isteníthetjük, mert valamit tud, amit mi nem.

A művész valahol az ember transzcendencia igényét is képes kielégíteni, hiszen a tevékenységével átmenetileg egy másik létsíkba repíti a befogadót és sokan vannak, akik számára a látható és megtapasztalható valóság felemelőbb, mint ami csak a hit létén vagy erején múlik. A faragott képek imádatát már Mózes törvényei is tiltották, a művészekét nem.

A művészt a rajongók imádata is kiemeli az átlagból, a művészt más mércével mérjük, a művészre szeretünk fölnézni és a művészt ez az elvárás kötelezi.

Következésképpen bizonyos dolgokat egy művész nem tehet meg, mert ha megteszi, az olyan, mintha arcul ütné a rajongóit, akik felnéznek rá és akik bíznak benne.

Szerény véleményem szerint egy művész

• tudjon nemet mondani és csak olyan felkéréseknek tegyen eleget, amik nem rongálják a színvonalát
• ne vállalja túl magát, mert a túl sok munka egészen biztosan a színvonal rovására megy. Ide föltétlen igaz, hogy a kevesebb több, meg talán az is, hogy nem kell a vízcsapból is folyni.
• tűrje a kritikát akkor is, ha az éppen nem tetszik neki
• semmiképp ne szálljon le a kritikusok szintjére, mert a kutyaugatás nem hallatszik az égig, a sas nem kapkod legyek után és kritikusnak még nem állítottak szobrot
• ha reagál egy negatív kritikára, horribile dictu még sértődötten is, azzal messze a tőle elvárt színvonal alá süllyed. Olyannyira, hogy amióta 2015 áprilisában egy addig sokra tartott zeneművész nyilvánosan üzente meg a kritikusának, hogy "idefigyelj te barom ... kibaszlak a teremből... stb.", azóta kínosan kerülök minden olyan előadást, ahol ő is színpadon van, mert egyszerűen nem tartom hitelesnek és nem vagyok rá kíváncsi.
• maradjon távol a napi politikától! A madáchi "kutyáknak harca ez egy konc felett" uránbányányi szinttel van a művészet alatt.
• ha szüksége van a facebook nyilvánosságára is, akkor reagáljon a rajongói üzenetekre, legalább egy köszönömmel nyugtázzon minden lelkendezést. Ha ez nem fér bele az idejébe, akkor inkább ne is fészbúkozzon.
• igyekezzen megfelelni annak, amivel a közönsége felruházta őt és amikor nincs bálványállapotban, inkább kerülje el a nyilvánosságot
• ismerje föl, amikor kezd elmúlni a ragyogás és tudja akár a csúcson - vagy kicsivel utána - abbahagyni. Nincs szánalmasabb egy olyan előadónál, aki már csak árnyéka a régi önmagának, de még mindig nem tud elszakadni a világot jelentő deszkáktól. Hadd mondjak két példát: Plácido Domingo és Omega.
  Ebben épp a kritikusok lennének a jó segítség, de sajnos egynémely művész csak a hozsannát szereti meghallani.

Nekem pedig továbbra is szükségem van olyan művészekre, akikért rajongani tudok.
Szerencsére sokan vannak ilyenek, és ha néha valaki ki is esik a körből, mindjárt jön helyette újabb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.