Donizetti: Lammermoori Lucia
Erkel Színház
2016 december 3 és 4.
+ az Opera japán turnéja

Némelyik előadás olyan hatással van rám, hogy sokáig, olykor hosszú hónapokig keresem a szavakat és ha nincs valami megfelelő apropó, akkor az idő múlása miatt kimarad a blogból.
Donizetti Lammermoori Luciája is ilyen lett volna, ha közel egy évvel az előadások után nincs valami meglepő aktualitás, valami újabb meglepetés, mert az volt eddig is.

2016 december 3.
Bérleti előadás. Kolonits Klára, Horváth István, Cseh Antal - akiket az Operabeavatóknak  köszönhetően van alkalmunk közelről is nagyon szeretni. Kicsit fanyalgunk a fura rendezés miatt, úgy néz ki, mintha valami építkezésen lennénk, alumínium állványzat, vödrök, rumli, odafentről szép csendben hullik a cement, majd máskor nem tetszenek dobálni a zsákot és akkor nem reped ki, oké, hogy vízpermet, de a szürkés fényben akkor is cementnek néz ki és akkor is építkezési rumli. A rendezés végül is nem sokat zavar, hamar meg lehet szokni, de a zene és az előadás úgyis elfeledteti, maximum néha sajnálkozunk egy kicsit, hogy milyen nehéz lehet úgy énekelni, hogy közben felülről folyamatosan áztat minket a vízpermet, amitől a színpad is kellemetlenül csúszóssá válik. Lucia megöli a ráerőltetett vőlegényt és megjelenik a vértől csöpögő ruhájában, hogy elénekelje az operairodalom egyik legszebb és legnehezebb áriáját, Enrico bátyó nagyon megharagszik, mert a húga miatt meghiúsultak a számító hatalmi törekvései, a hősszerelmes Edgardo pedig Lucia halálhírét hallva leszúrja saját magát és itt leesik nekünk egy elmés rendezői fogás (a fenébe is, mindig megfogadom, hogy készülni fogok  a rendezésből, interjúkat olvasok el, de ez mindig elmarad) - a háttal álló emberek Edgardo halott rokonai, igaz ezt mondja is, amikor egyszerre hátra néznek, Edgardoban akkor merül föl először a halál gondolata, amikor másodszor, akkor már Edgardó a tőrrel a törzsében a közönségnek hátat fordítva beáll közéjük, no ez tényleg egy szép kép és a halál ötletes színpadi ábrázolása. Három kiváló szereplőt fentebb említettem, Enrico Szegedi Csaba, Arturo Szappanos Tibor, Alisa Kun Ágnes Anna, Normanno Ujvári Gergely.  Összességében jó előadás, katartikus élmény, éljenek az alkotók és a szereplők!

2016 december 4.
Az ölünkbe esett két jegy, ajándékba kaptuk, hogy menjünk el és nézzük meg Poulenc Kármeliták című operáját. Beültünk az Erkelbe és kicsit meglepődtünk, hogy a hostessek a Lammermoori Lucia színlapját nyomták a kezünkbe. Biztos eltévesztették. Amikor felcsendültek az első hangok, kiderült hogy icipici tévedés történt, az Operaházban kellene ülnünk, mert a Kármeliták ott megy (később megnéztük azt is) - de a jegyünk ide szólt. Az első taps alatt gyorsan megállapodtunk abban, hogy ugyanaz az opera két egymást követő nap talán túl sok, ezért a szünetben lelépünk - és aztán nem így lett.
Nem hagytuk ott az előadást, hanem egyszerűen odaragadtunk.
Hiába énekeltek előző nap a kedvenc énekeseink, a második előadás egyszerűen lebilincselő volt. Kálmándi Mihály csodás baritonja nem csak a színpadot és nézőteret uralta, Miklósa Erika pedig ott előttünk őrült meg. Eszembe jutott egy évtizedekkel korábbi előadás, amikor Miklósa ebben a szerepben debütált és a végén sírva fakadt attól a ritka tombolástól, amit a nézőkből kiváltott. Balczó Péter Edgardója kicsikét megosztott minket, a páromat meggyőzte, engem nem, de a tegnapi tenornál én is jobbnak találtam, Megyesi Zoltán és Kovács István pedig méltó partnere volt a remekelő többieknek.
Másodszorra a rendezésből is több jött át.
Lassan egy éve ennek a meglepetés-sorozatnak és még mindig nem tudtuk eldönteni, mi volt a második előadás titka. A szereplők? Az ismerősnek tűnő látvány? Az ismétlődő hatások ereje?
Rejtély.

2017 november 15
Újabb meglepetés: Balczó Pétert és Kelemen Zoltánt fedeztem föl egy külföldön feltöltött külföldi előadás felvételén.
Lammermoori Lucia.
A címszerepben Edita Gruberová.
Gyors körkérdés az operabarátok között és kiderült, hogy a Magyar Állami Operaház Japánban turnézik, a kalózfelvétel ott készült.
Még újabb meglepetések.
Az első, hogy Japánban is megszólal a mobil a nézőtéren.
A második, hogy kiderül: tavaly azért építési állványok között játszódott az előadás, mert az alkotók által megálmodott  díszlet nem készült el határidőre.
A harmadik, ahogy Gruberová énekelt.
Szörnyűségesen!
A negyedik, hogy a csodás Kolonits Klára és a fergeteges Miklósa Erika után vajon miért ő?
Az ötödik, hogy a hazai szaksajtó a jobb napokat megélt, hetvenéves szopránt dicsérte.
Nincs fülük?
Nekem van.
Valamikor rajongtam Editát, de ezek után már nem!
Hogy miért, az ebből a felvételből kiderül.
Akinek nem, attól elnézést kérek.
Akinél esetleg megint kiveri a biztosítékot, hogy az enyém most is eltér az ő közvéleményétől, az megérdemli.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.