Erkel Színház
2016 március 19.

Nem sokkal a felújítás után láttam Erkel második legfontosabb operáját és nem tudtam mit kezdeni a harsány rendezéssel, repülőtéri jelenetekkel, hollóba átcsapó repülőgéppel, bőröndökből előkerülő relikviákkal, ha jegyet váltok egy operára, akkor legkevésbé a rendezői agyamentségek megfejtése motivál.

Néhány évvel a premier után úgy tűnt, kevesebb a fura ötlet , de vannak újabbak, kevésbé zavaróak, mint pl. hogy László király és Cillei Ulrik kijön a nézők közé és ott énekelnek.
Ezen az estén igazán parádésra sikerült a szereposztás, a zene és az énekesek teljesítménye szerencsésen a háttérbe szorította a rendezői szárnyalást.

Kolonits Klára LaGrange áriája az Erkel Színház legjobbjai közé tartozott, de amilyen ováció követte, az még a sokat megélt falak között is ritkaság. Cser Krisztián kiváló Cilleit hozott, kár hogy olyan hamar legyilkolták szegényt. Hunyadi László Boldizsár hozta a tőle megszokott formát, szép hang, okosan beosztva, színészeket megszégyenítő játék és olykor a nézőtéren is hallható súgó.
Nem igazán tudtam mit kezdeni Szappanos Tibor V. László király figurájával, a művész szépen, pontosan énekelt, de az alakja inkább hasonlított valami pipogya mamakedvencére, mint egy igazi királyra. Vajon ez is rendezői koncepció?
Nekem rögtön lejött, hogy az ifjú Hunyadi Mátyást alakító kisfiú közelében ki az a hasonlóan öltöztetett női hölgy (Simon Krisztina), aki a szopránszerepet énekelte (Matyi magyar hangja) de sokan körülöttem értetlenkedtek miatta. Nekem inkább az volt a problémám vele, hogy alig hallom őt, pedig közel ültem a színpadhoz.
Gara Mária szerepében Rácz Rita pont olyan volt, mint akit hirtelen átkértek a Csárdáskirálynőből és nem árulták el neki, hogy mit alakít. Kellemetlen, harsány hangon énekelt, egyáltalán nem lepődtem volna meg, ha a börtönjelenetet egy virtigli csárdással és egy oszvaldmarikás cigánykerékkel is feldobja, ha egyszer a hős bajnokát nemsoká lenyakazzák, hát hadd élvezzen még valamit szegény az életből.
Kicsit bajban voltam a jelmezekkel is, mintha a közelben felszámoltak volna valami katonai jelmezkölcsönzőt és akciós gúnyába bújtak volna többen is, kinek mi jutott, V. Lászlónak osztrák császári, Cilleinek cári orosz katonatiszti, a statisztáknak porosz csendőrmente, a magyar nemeseknek meg tulipános láda.

A Kocsár Balázs irányította zenekar és kórus a fent említett énekesekkel el tudott varázsolni és háttérben tudta tartani az onnan minduntalan előtolakodni akaró rendezőt.
Szerencsénkre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.