a Wagner Társaság adventi koncertje
Marczibányi téri Művelődési Központ
2017 december 10.

Nagyon nehezen indultunk el a jó meleg szobából, elfújtuk a koszorún a két gyertyát és kiléptünk a hideg szélbe, mert a kedves meghívásra nem lehetett nemet mondani.Advent második vasárnapján három órakor a fenyőfa piaccal épp körbekerítés alatt álló objektumban volt jelenésünk, amikor más épp a bronzvasárnapi taposómalomban szenved, vagy ebéd után könyvvel az ölében a füles fotelban bóbiskol. 

Wagner Társaság.
Sokat hallottam róluk, a nyáron volt szerencsém rövid interjút készíteni az egyik neves tagjával, Dr. Király Lászlóval, ám egészen másképpen képzeltem a dolgot. Valahogy úgy, hogy összejönnek tudós emberek meg néhány sznob is és rendszeresen kitárgyalják, hogy Wagner mennyire közelítette illetve távolította a végtelen dallam kvintesszenciájának furiozitását és hogy az egyes operákban ciklikusan visszatérő motívumok szervesen vagy szervetlenül kapcsolódnak a vezérmotívumhoz, továbbá hogy a fontosabb áriák szimmetrikusak-e avagy inkább a variábilis diszpozíció volumene felé konvergálnak. Ezek mellett évente legalább egyszer leszögezik, hogy a Verdi rajongók és Fásy Ádám között csupán annyi a különbség, hogy az előbbiek többen vannak.

A képzeletem megint becsapott, talán jobb lett volna korábban tájékozódni.
A kellemes program, a nyitott és barátságos résztvevők hatására kértünk két belépési nyilatkozatot és a társaság tagjai lettünk.

Verdi Macbethjéből Banquo áriáját Cser Krisztián adta elő, zongorán kísérte Köteles Géza.
Wagner Tannhäuseréből a Csarnok áriát Haris Nadin énekelte.
Wagner A Rajna kincséből Wotant ismét Cser Krisztián idézte meg, akit mindjárt meg is ünnepeltünk a születésnapja alkalmából.
Puccini Toscájából a Levélária következett, előadta Balczó Péter. Nagyon érdekes volt közelről látni, ahogy a korrepetítor súgta neki a belépéseket.
Verdi Simon Boccanegrájából Fiesco áriáját Pataki Bence énekelte. Még egy basszus és milyen! Hozzá nemrég édesanyja oldalán a Világjáró Művészeink sorozatban volt szerencsénk.
Giordano: Andrea Chenier-éből Maddaléna áriáját hallottuk, Haris Nadint ünnepeltük.
A szünet után Wagner A nürnbergi mesterdalnokok c. operájából a Versenydalt - újabb meglepetés - a régen hallott Bándi János adta elő.
Rossini A sevillai borbélyából a rágalomária következett, Pataki Bence előadásában.
Puccini Manon Lescaut: Manon halála, Haris Nadin
Gerschwin Porgy és Bess bemutatására készül az Operaház, ebből kaptunk ízelítőt Balczó Pétertől, végül
Giordano Andrea Chenier zárókettősét Rálik Szilvia és Bándi János énekelte. Rálik Szilviának nagyon örültem, Miskolc óta nem hallottam ilyen szépen, mindent beleadva énekelni.

Voltak a teremben gyerekek is, akik nagyon jól viselkedtek, egy pisszenés nélkül ülték végig az áriákat, ám lerítt róluk, hogy mennyire unják az egészet. Nagymama, anyuka, apuka vajon nem mesélte el nekik előre, hogy mi lesz? Nyilván nem, mert a műsort előre senki nem tudta, csak az volt publikus, hogy az Opera művészei jönnek. Ennek ellenére azt mondom, hogy ha már a hivatalos zeneoktatás olyan, amilyen (sajnos már az én ifjúkoromban, a hatvanas években is ölég harmatos volt) azért a család sokat tehet a jövő nemzedékéért, és felkészíthetné őket egy olyan dalestre, ahol nyilván nem a Kispál és a Borz lép föl. Nekem ilyen korú gyerekem már rég nincs, unokám meg még nincs, mégis fel tudnám kelteni egy 8-12 éves gyerek figyelmét, ha alapvető dolgokat elmondok neki, például hogy mi az a tenor, mi a basszus és mi a szoprán,  aztán visszakérdezek, hogy no melyik volt most éppen? Vagy hogy találja ki az a csemete, hogy a bácsi/néni vajh miről énekelhet? Figyelje a dallamot (elmagyarázva a dúr és a moll hangulati különbségeit), az énekes testtartását és arckifejezését, utána meg tessék elmondani a Nagyinak és ha talált, akkor holnap megnézheti a mi Foxi Maxinknak megfelelő mai cuccot a tévében. A gyerek azért van, hogy foglalkozzunk vele, ahogy velem foglalkoztak a szüleim, meg ahogy én foglalkoztam a sajátommal és ez nem merült ki abban, hogy leszel szíves befogni az arcodat és szépen végigülni, amíg a színpadon heppening van.

Lukin tanár úr már 13 éve az igazak álmát alussza, Dinyés Dánielből csak egy van, egy operai társaság meg felvehetné a nemes céljai közé, hogy közreműködjön az opera közönségének utánpótlásában. Szívesen segítenék benne.

Visszatérve a színvonalas estre: köszönettel tartozunk a fellépő művészeknek, akik baráti szívességből áldozták ránk a pihenőidejüket - végülis ők is vásárolhattak vagy a füles fotelben ejtőzhettek volna - és a társaság szervezőinek, akik működtetik ezt a fontos intézményt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.