Addig nem akartam megboldogulni, amíg legalább egyszer nem hallhatok egy koncertet az Amszterdami Concertgebouw nézőterén, most ez is megvolt, mert támogatóként elmehettem oda a Budapesti Fesztiválzenekarral. Mahler IX. szimfóniája volt műsoron, amit mostanában már hallottam velük, de ebből sosem elég.
A remek előadás mellett nem tudom szó nélkül hagyni a következőket:

1. a patinás teremben fel van tüntetve néhány fontos név, közöttük Bartók Béláé
2. az intézményben nincs ruhatár, fogasok vannak a falon, az érkező oda akasztja a kabátját, a koncert alatt ott lógnak az egyszerű ballonok, a finom gyapjúkabátok és a drága bundák, majd a koncert után ki-ki felveszi a sajátját és hazamegy. A lopás, a tülekedés és a sorbanállás ismeretlen
3. a büfé "included", azaz bennfoglaltatik a jegy árában, mégis a közönség alig harmada veszi igénybe. Elképzeltem ugyanezt itthon...
4. itt nagyon szeretik a mi Fischer Ivánunkat, mert a közönség akkora ovációval fogadta a megjelenését, amilyen itthon még a lármás befejezésű darabok után is ritka
5. standing ovation azaz az álló ünneplés a szimfónia elhangzása után, pedig a saját halálát megíró Mahler műve egyáltalán nem dobja fel a hallgatót.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.