Ha a népeknek kötelezően szolgáltatandó cirkuszt nem számítom bele, a megasztár féle gigaprodukcióknak két haszna volt: Caramel és Rúzsa Magdi. Értük érdemes volt végighallgatni a sok kutyaütőt, beleértve a zsürik és a műsorvezetők becses megnyilvánulásait is.

ruzsamagdi.jpgA 2014-es kőbányai majális az Óhegy parkban igen gazdag programmal csalogatta a nagyérdeműt, ám mit nekünk főzőverseny, kézműves foglalkozások, vurstli és más finomságok, mi Rúzsa Magdiért mentünk oda és nagyon jól tettük.

Azok közé tartozunk, akik szeretjük Magdi hangját és a dalait is.
A szabadtéri koncertet kiváló hangmérnöki munkával úgy keverték be, hogy minden hangszert külön lehetett hallani, az ilyenkor szokásos - laza zenészek lezserségeit jótékonyan elfedő - zaj meg egyáltalán nem volt.
Zenei alap sem.
Playback sem.
Egy nagyon igényesen összeállított műsor igen!
Élveztük és nem zavart a tömeg sem, a félrészegen kóricáló, a műanyag söröspohárral kezükben ugráló, a lármától megszeppent kutyáikkal vagy gyerekeikkel ordibáló, egyik cigarettáról a másikra gyújtva füstöt okádó nézőtársak sem.

Magdi számai, feldolgozásai, népdalok.
Egytől egyig kincsek.
A mieink.

 

 

A végén az a szám, ami megváltoztatta az életét. Igen, a Highway to hell, amivel feltűnt a Megasztárban. Sokan emlékeznek még az első megjelenésére.
Dicséretes dolog, hogy ő sem felejtette el... 

A koncert és a ráadások után a boldog közönség 2 perc alatt szétszéledt, ölég kellemetlen lehetett Kőbánya farmeröltönybe bújt polgármesterének, hogy senki sem volt kíváncsi a záróbeszédére, amit így a választói hátának mondott el.
Talán legközelebb bevonja a szereplésébe azt a sztárt is, aki odavonzotta neki a tömegeket. :-)
Talán...

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr436169446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása