2016 november 2
Magyar Állami Operaház

A halottak napjának méltó megünneplése Verdi Requieme.
Öröm hogy legalább ma elérem ezt az előadást, néhány napja ugyanis csúnyán lemaradtam róla.
Az Opera mára nem vitte túlzásba a tájékoztatást, sehol nincs kinn a szereposztás és nyomtatott műsort sem osztanak, ráadásul a hostessek azt sem tudják, hogy mi a műsor, nem hogy a szólisták vagy a karmester.

Beülünk, elkezdődik.
Azonnal felismerjük Kolonits Klárát, Schöck Atalát, Palerdi Andrást és Szappanos Tibort.
Utóbbi olyan hangon énekel, ahogy még soha az életben nem hallottuk, ráadásul a szólisták közül ő egyedül kotta nélkül, fejből az egészet. Később derült ki, hogy nem is Szappanos Tibor volt, hanem Stuart Neill  amerikai tenor, aki a Metropolitan, a Scala, a velencei La Fenice, a bécsi Staatsoper és a londoni Royal Opera Covent Garden után Budapestre is eljött, hogy elénekelje a leghíresebb szerepét.

A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Daniele Rustioni vezényelte.
Emelkedett előadás volt, emlékezetes pillanatokkal.

Íme az egyik:

Schöck Atala hátborzongató szépséggel énekelt, méltó partnere volt Kolonits Klárának, akiben ma este külön szerettem, hogy mintha egy nagyon szeretett valakinek énekelt volna, aki fenn ült egy jobboldali, első emeleti páholyban, ezen a felvételen is látszik, ahogy a tekintetét keresi. Van egy sejtésem, ki volt az...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.