2016 november 28.
Szent Imre Ház
Szvorák Katalin és Kudlik Júlia lemezbemutatója
szvorak-kudlik.jpg
Nagyra becsülöm Kudlik Júliát, a Magyar Televízió nagy ... izé .. ikonját és méginkább nagyra Szvorák Katalin népdalénekes művészetét.

Reményekkel teli mentünk el a Móricz Zsigmond körtér mellékutcájában lévő Szent Imre Házba, mert a két hölgy adventi lemezbemutatót hirdetett és advent első vasárnapjának másnapján mi sem jobb, mint egy színvonalas adventi performansz.

Teltház volt most is, mint a legutóbb Sándor György előadásán, a két előadó odaállt Mindszenty József szobra elé, mögöttük barokkos feszület, előttük szabályos adventi koszorú egy égő gyertyával és elkezdték.

Nagyon tetszett.
Az elején.
Aztán egy kicsit kezdett monotonná, majd unalmassá válni.
Kudlik Júlia az adventhez kapcsolódó hagyományokról olvasott föl, sokkal kisebb átéléssel, mint ahogy anno a Deltában a tudomány és a technikai újdonságait vezette föl. Fél óra után már nem is kellett odanézni, mert tudtuk, hogy most megint fölemeli a szemöldökét és egy kicsit bólogat és csak mondta, mondta, mondta.

Szvorák Katalin pedig a fejét félrebillentve, mindvégig ugyanazzal a mosollyal énekelte az adventi dalokat. A harmadikig élveztük, utána őt is elkezdtük unni, de ha már egyszer eljöttünk, akkor végigcsináltuk becsülettel.

Szerettem volna megtudni, hogy ez a most bemutatott lemez ugyanaz-e, mint amit már két és fél éve is dedikáltak, de a művésznő fészbúkos megkeresése nem vezetett eredményre.

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr2812101027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása