MÜPA
2017 március 8.
Budapest Concerto, Keller András, Érdi Tamás

Ezt a hangversenyt a tavaly november 6-án elhunyt Kocsis Zoltán vezényelte volna, ezért az ő emlékének ajánlották. Talán ezért, talán a nőnap miatt volt a színpad jobb szélén egy gyönyörű, fehér virágcsokor.

Mozart népszerű a-dúr zongoraversenyét Érdi Tamás játszotta (fotó Gordon Eszter), akit nem először láttam-hallottam. Most Keller András kísérte őt a zongorához és ami az eddigiekhez képest számomra új volt: a nemlátó művész szokatlanul bizonytalanul mozgott és nagyon izgult - és a szüleit sem találtam az első sorban - de amit megszoktam tőle, az ezúttal sem maradt el: miután leült a zongorához és kiszámolta, melyik billentyűkön kell kezdenie a játékot, valami páratlan érzékenységgel és finomsággal játszott, ahogy másoknak csak nagyon ritkán sikerül. Kocsis Zoltán, Érdi Tamás mestere és példaképe mesélte egyszer, hogy egy koncertjén muzsika közben elment az áram, és ő a nemlátó tanítványára gondolva fejezte be a darabot a sötétben.
A közönség lelkesen ünnepelte, Keller András többször ki- és bekísérte, ám ráadást nem kaptunk.

A koncert második részében Beethoven IX. szimfóniája következett a Nemzeti Énekkarral, Szabóki Tünde szoprán, Schöck Atala alt, Megyesi Zoltán tenor és Bakonyi Marcell basszus közreműködésével. Szívesen átengedtem volna magam Beethoven monumentális alkotásának, ám nem tudtam elszállni a művel, ugyanis sok apróság kizökkentett az élvezetből. Keller András helyenként újra értelmezte a tempót, gyakran kérdeztem volna, ha illik zene közben beszélni, hogy hova sietünk? Nem tudtam nem észrevenni a fúvósok pontatlanságait, a kürtösök és a trombitások felől gyakran jöttek fals hangok, de a klarinét hangjára is kedvem támadt volna néha felszisszenni. A piccolo pontosan, de túl hangosan szólt, eddig nem is nagyon vettem észre, hogy van a IX. szimfóniában. A Nemzeti énekkart végig tudtam élvezni. A szólisták közül Bakonyi Marcell basszus szólal meg először, őt jólesett hallani, arr4a gondoltam, hogy hú de jó lesz, ha ez végig ilyen marad, ám ahogy mások is énekelni kezdtek, eltűnt. Talán mert a négy szólistát eldugták a fúvósok mögé a leghátsó sorba? Schöck  Atala onnan is tökéletesen hallatszott, Szabóki Tündének pedig nem lehetett túl jó napja, vagy hangerőben nem akart lemaradni azt alttól, mert többször is bántóan élesen szólalt meg.
A közönség két nyelven is ,megkapta az Örömóda szövegét, reméltük, hátha lesz valami közös éneklés, de ez elmaradt, ahogy a katarzis is.
Érdi Tamás játékába és Mozartba kapaszkodva indultunk haza.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.