Jó éjszakát, Mád
Mád, 2017 június 10:

Az a jó ezekben a nyári fesztiválokban, hogy a zenefogyasztó megismer előadókat, akikkel amúgy soha nem találkozna. Ölég sokféle zenét tudok szeretni, de van néhány, mondjuk a rap vagy a francia sanzon, amelyikre nemhogy az életben nem váltanék jegyet, hanem inkább valami puha és semleges dolgot tömnék a fülembe és legyen az új, az énekes Vazul, aki akar.

A csapat úgy döntött, hogy Szederrel kezdünk, francia sanzonok lesznek, jó, mondtam, a fene fog vitázni, beneveztem egy hűs, száraz furmintra és a talpas pohárral a kezemben leültem a Barta pincének nevezett mádi kastély egyik bieder kanapéjának szélére. Az sem zavart, amikor annyira tele lett a terem, hogy a földön is ültek mindenfelé.

Megjelent egy kicsi, ropi lány, bemutatta a tangóharmonikást, akit a közönség megtapsolt, majd mondta, hogy ő a Szeder, erre nem tapsolt senki. Kicsilány elmosolyodott és biccentett, mire a közönség felnevetett és felcsattant a taps. 1:0 oda, szerintem a nagy többséget megnyerte.

Nomármost. Volt az a kis francia veréb, az Edit Piaf, aki nem is akármilyen nyomot hagyott a XX század zenetörténelmében. Oké, hogy azok is francia sanzonok, meg hogy már 30 éve is a könyökömön jöttek ki, de ami ennél is rosszabb, hogy sok művésznő odáig vetemedett, hogy elénekelje a Piaf számokat, ami megfelelő hang hiányában sokkal több, mint könnyelműség. Volt olyan előadó, akire csak legyintettem, de volt egy színésznő, akit addig kifejezetten szerettem, amíg elő nem adta többek között a Padam padamot, és mivel nagyon ösztövér hangocskája van, csúnyán kiabált, hogy a nagy előd nyomába lépni lássék, vajmi kevés sikerrel. Ne tessék kérdezni, ki volt az, akkor sem mondom meg, ha cserébe Szeder egy este csak nekem fog énekelni!

Tehát Szeder, leánykori nevén Szeder-Szabó Krisztina nekiállt francia sanzonokat énekelni, egy szál tangóharmonika kíséretével. Nem a kezemben lévő talpas pohár és nem is a folyamatosan sűrűsödő tömeg miatt először odaszögezett a helyemre.  Tátott szájjal hallgattam és gúvadt szemekkel néztem, aztán egyszer csak a múlt század közepi Párizsban éreztem magam. A műsornak volt eleje, közepe, vége, (aminek jaj de tudtam örülni egy nemrégi farkatlan katyvasz után) az összeszedett és tartalmas összekötő szövegek egésszé fogták össze a szót és a dallamot, a kicsi lány tisztán érthetően beszélt és a francia szöveget is meg tudtam volna ismételni utána, még ha egy kukkot sem értettem belőle. No jó, néhányat igen, de Szeder mindig elmondta, hogy miről fog énekelni és ez fogyaszthatóvá, sőt, élvezhetővé tette a francia sanzont. Piaf óta nem hallottam ezeket a számokat ilyen ütős előadásban.

Fokozható volt ez is.
A harmonikás kicsit megpihent, Szeder elővett egy gitárt és saját, magyar nyelvű dalokat kezdett énekelni. A harmadik számától olyannak tűnt, mint egy Palya Beába oltott Nyeső Mari.
A műsor francia sanzonokkal fejeződött be, a siker óriási volt.
Szederről ma hallottuk először - tudom, a mi hibánk - de innentől figyelünk rá.

Itthon persze megnéztem, mi látható/hallható róla/vele, két évvel ezelőtti felvételeket találtam és úgy tűnik, sokat fejlődött azóta is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.