Puccini: Bohémélet
Magyar Állami Operaház
2015 január 11.

Van valami sajátos bája a vasárnapi matinéműsoroknak és ugyancsak bájos tud lenni az Operaház III. emelete. Utóbbira külön út vezet, ne keveredjen az aljanép a finom urakkal, akiknek márványlépcső, kristálycsillár, vörös szőnyeg és sok egyéb csicsa jár a pénzéért, a filléres jegyek tulajdonosai meg haladjanak szépen a puritán cselédlépcsőn fölfelé. Ezek a népek azután előadás közben sem bírnak magukkal, beszélgetnek, járkálnak, böstörködnek, helyet változtatnak, lepisszegik egymást és kikérik maguknak, kész élmény közöttük ülni az amúgy többségükben szűk, kényelmetlen zsöllyékben.

Ilyen körülmények között mégis élvezhető volt Puccini örökbecsű operája Nádasdy Kálmán közel nyolcvanéves látványosan pazar, meseszerű rendezésében, remek szereplőgárdával. Külön örültem Hábetler Andrásnak, akit manapság műsorvezetőként gyakrabban látok, mint kosztümben a színpadon. Mimi: Pasztircsák Polina, számomra első nagy találkozás, bár mintha egyszer a Fesztiválzenekarral már fellépett volna, de akkor csak szimplán tetszett, most viszont bekövetkezett a meglátni és...
Partnere, Fekete Attila hozta a tőle megszokott formát, az opera elején túlharsog mindent, a végére meg elfogy a levegő és a lendület. Tenorhiány van.
Musetta Váradi Zita, remek hang, jó megjelenés, kiváló alakítás. Kesselyák Gergely vezényelt, a zenekar kiválóan szólt, a mese hatott és nem voltunk meglepődve, hogy az Andrássy úton is szomorkás, esős kép fogadott, alkalmazkodva az odabenn történtekhez.

Ha egyszer Magyarország jobban teljesít, akkor az átlagpolgár egy Újév alkalmából két koncertet is élvezhet.
Nekem korábban is kettő volt, mert ki nem hagytam a bécsi egyenes közvetítést, de este a ZDF-en is megnéztük, felvételről.
Ma Zubin Mehta ötödször dirigálta a Bécsi Filharmonikusokat (eddig 1990, 1995, 1998 és 2007) ám este nem az ismétlést akartuk, hanem a Művészetek Palotájában Hayd Teremtés oratóriumát, a Fischer Ádám irányította Osztrák-Magyar Haydn Zenekar és a Purcell Kórus előadásában. Szólót énekelt Annette Dasch szoprán,  Eric Stoklossa tenor, Daniel Schmutzhard bariton és Sebestyén Miklós basszus.
Sikerült teljesen belefeledkeznünk a zenébe, az előadók messzire repítettek minket, teljes volt a kikapcsolódás, nem is értjük hogy válhatott az az egykor tökéletes világ mára ilyenné. 
Arra sem emlékszem, mikor láttam karmestert ilyen földöntúli boldogságban: Fischer Ádám fejből tudott mindent és munka közben még a kórussal is együtt tudott énekelni.
Páratlan élmény, méltó évkezdés volt.
Az meg nem kis meglepetés, hogy a koncert után, amikor a közönség nagyja már elment, egyszer csak megjelent a miniszterelnök és a försztlédi, különösebb kíséret nélkül.
Másnap az újságban is benne volt, tehát nem álmodtunk :-)

Benkó tanár úrnak hála, élőben is élvezhettem a játékát, talán épp 20 éve a Kongresszusi Központban.
Ezt is eljátszotta, hiszen ez volt a legnépszerűbb száma.

MÜPA, 2014 szeptember 23.

A műsor Ben Haim I. szimfóniájának 2. tételével, a Zsoltárral indult. Nem ismertem Paul Ben-Haimot (1897-1984), a tájékoztatóból tudtam meg, hogy Frankenburger néven Münchenben született, 1933-ban vándorolt ki Palesztinába, hogy segítse az ország zenei kultúrájának megteremtését. Szimfóniájának részlete a két következő mű árnyékában bagatellnek tűnhet, de arra mindenképp jó, hogy felkeltse az érdeklődést. Az enyémet sikerült, a fentebb belinkelt zenei fájlt négyszer hallgattam végig, másodszorra megnyílt, harmadszor kialakult a kép. Élvezhető!

Csajkovszkij VI. Patetikus szimfóniája egyike a kedvenc darabjaimnak. Egy Karajan vezényelte felvételen nőttem föl, de nagyon átrendeződött bennem minden, amikor meghallottam, hogy vezényli Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Patetikus szimfónia fölösleges pátosz nélkül.
Nagyon készültem a rajongott Zubin Mehta értelmezésére - és egy kicsit meglepődtem. Mehta megmutatott néhány felfedezésre váró részletet, ám úgy éreztem, végig a tökéletes technikára koncentrál, a romantikus orosz nagy önéletrajzi összefoglalójában lévő szélsőséges érzelmeket nem tartja fontosnak. Igen száraznak éreztem, túlságosan pátoszmentesnek.

A szünet után újabb meglepetés: Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményének előadásához bevonult két magyar ütős: Dénes Roland és Herboly László, mindketten a Budapesti Fesztiválzenekar kiváló művészei. Utóbb tudtam meg, hogy a zsidó újév miatt a zenekarból néhányan hazautaztak és Mehta mester ki máshoz fordult volna baráti segítségért, mint Fischer Ivánhoz, ő adta kölcsön a két zenészét. Büszke voltam, hogy egy ilyen parádés csapatban a kedvenc zenekarom tagjait látom és hallom. Velük sokkal jobban tetszett a zene, ami más előadásban sem utolsó.

Álljon itt illusztrációképpen egy ritkaság: a saját művét Richard Strauss vezényli!

Zsidó Nyári Fesztivál
Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya
Dohány utcai Zsinagóga
2014 augusztus 31.

A  17. Zsidó Nyári Fesztivál hivatalos megnyitóján a Dohány utcai Zsinagógában vajon ki is lehetne méltóbb fellépő, mint a Budapest Klezmer Band? Kilométeres sorbanállás, a repülőtéri vizsgálatnál szigorúbb ellenőrzés és teltház, a zenekar és Tompos Kátya remek hangulatot csinált, íme egy kis ízelítő, köszönöm annak, aki felvette és feltöltötte.

A koncertről és a zenekarról remek fotók láthatók Vígh György fészbúkos oldalán.

Georges Prêtre volt az első francia karmester, aki a 2008-es bécsi újévi koncerten a Wiener Philhamonikert dirigálta. A kirobbanó siker miatt két évvel később újból meghívták.

Georges Prêtre ma 90 esztendős. Isten éltesse sokáig!

Wahorn András nevét 1980 környékén tanultam meg, amikor a langyos hazai művészvilágba berobbant az A.E. Bizottság. Akkoriban igen menő dolog volt a formabontás, de sok tehetségtelen ember csak az ál-avatgard polgárpukkasztásig jutott, aztán mindjárt el is szállt saját magától, meg szerencsére tőlem is, jó messzire.
Wahornék ijesztően mások voltak, mint a cocialista katyvasz, benne az államilag elismert művészekkel.

Személyesen idén januárban találkoztunk, méghozzá Budapest egyik leghátrányosabb környékén, a Népszínház utcában, ahol egy alternatív étteremben kiállítása volt és a zárás alkalmából tartott egy finisszázst.
Igazi performansz volt, egyszeri és megismételhetetlen, jellegzetes wahornságokkal tele.

Képek a falon, közöttük zene, vagy inkább valami hangszerekkel előadott, nemes zaj.
Wahorn olykor egyszerre két szaxofont fújt és bár CD-n nem venném meg, akkor és ott határozottan élveztem. Olykor elcsitultak a zeneszerszámok, a Művész úr elővett egy ledlámpát, rávilágított valamelyik képére és beszélt róla. Élvezetesen. Az étterem közben úgy megtelt, hogy a későn jövők nem fértek be, voltak ott alternatívok, öreg hobók, megértett és meg nem értett zsenik, fiúk, lányok kutyák.
Utóbbiból összesen négy, ebből kettő műértő, egy közömbös, őt csak az érdekelte, hogy megesik-e valamelyik vacsoravendég szíve a kunyizó telintetén és egy kétségbeesett, mert neki bántotta a fülét a performansznak az a része, amikor nem a Művész beszélt. Ugatott volna is, ha a gazdi engedi, de a gazdi nem engedte.

Jók voltak a képek és a magyarázatok.
Talán a Művész korát, talán a büszke oldalát illusztrálta, hogy szinte valamennyi művén szerepelt a fallosz, mint olyan. Nekem a leginkább az a kép tetszett, aminek a része volt egy valódi olvasólámpa és a hálószoba jelenetben egy meztelen, kalapos férfi indul kifelé, a fegyvere nem a lába között, hanem a kezében és csak úgy maga elé motyogja, hogy megnézi, kijalófasz motoszkál odakinn má'.
A közbiztonságot így is lehet kritizálni.

Kedves András!
Isten éltessen!