A MÁV Szimfonikusok Szőke Tibor mesterbérletének első hangversenyén Wiedemann Bernadett énekelt operaáriákat, Fekete Attila közreműködésével és Kesselyák Gergely vezényletével.

Az est jó hangulatát Hábetler András színesen könnyed műsorvezetése fokozta. A közönség sok érdekes újdonságot hallott a fellépőkről és a zeneművekről, egyszer Lukin tanár urat elevenítette meg, másszor Kovács Sándor "Samut", a Zeneakadémia kiváló tanárát és a Bartók rádió Muzsikáló Reggelének szellemes műsorvezetőjét, de neki köszönhetően Arkagyij Rajkin is megjelent egy pillanatra.

Az első blokkban francia, a másodikban olasz operaslágerek szóltak.
Az operairodalom mostohán bánt a drámai mezzo énekesnőkkel, mert az összes női címszerep inkább szoprán, ennek ellenére Bizet-től  Saint-Saëns-on (ejtsd szenszansz és nem szenszan!) át Poulencig illetve Verditől Mascagnin át Cileáig volt mit elővezetni.

Hábetler feladta a leckét a közönségnek: tessék minimum négy olyan olasz zeneszerzőt mondani, akinek nem i-re végződik a neve, Cileát nem ér, mert szerepel a műsorban. A megoldást végül nem kérdezte senki, így itt mondok négy nem i-re végződő nevet: Palestrina, Arrigo Boito, Leoncavallo és Domenico Cimarosa. Ráadásnak még három: Ennio Morricone, Guido és Maurizio de Angelis. :-)

Wiedemann  Bernadett világklasszis, ezt legutóbb egy hónapja és egy hete írtam le, viszont tegnap este megértettem és elfogadtam valamit.

Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle

Ady sorai piszkáltak és az, hogy ezt a csodálatos hangot miért nem ünnepelheti az egész világ?
Hábetler András rámutatott a legfőbb okra.
Egy szép szál fiatalemberre, aki ott ült a tizenvalahányadik sorban.
Wiedemann Bernadett fia, aki a művésznő életének legfontosabb része.
Való igaz, egy világsztár nehezen lehet anya, de jó anya semmiképp.
Az elmúlt évtizedek ünnepelt énekesnőinek túlnyomó többsége feláldozta a családot a karrierért.
A sztárság sokkal rövidebb ideig tart, mint az anyaság.
Az pedig nem kérdés, melyik ér többet.
Talán ezért énekel Wiedemann Bernadett szebben, mint bármelyik másik drámai mezzoszoprán.



 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr9315223216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása