A fenti nevek hallatára megtelt a hongkongi MÜPA, a kétezer fős teremben egy tűt nem lehetett volna leejteni.
Fény derült a közönség nagy fegyelmének egyik okára is: az ajtónál ülő hostessek és hostok azonnal ugranak, amint valami deviancia tapasztalható, legyen az egy elővett telefon, vagy épp egy halkan zörgő zacskó.

Ez a közönség más, mint a tegnapi.
Több az elegáns ember és a sötét öltöny, ugyanakkor elmarad a tételek közötti taps.

Már Borogyin Polovec táncai felvillanyozzák az egykedvűen üldögélő embereket, a Renaud Capucon (balra, a fotó a próbán készült) tolmácsolta Glazunov hegedűverseny pedig meghökkenti őket: jé, van ilyen is?
A darab a megszokott három tételes versenyműveknél rövidebb, csupán egy vagy inkább két összekötött tételből áll, de abban nagyon kell tudni minden résztvevőnek. Capucont most láttam élőben először, kicsi csalódást okozott, hogy kottából játszott és hogy sokszor volt pontatlan, de van még hátra ebből két előadás, a végére be is érhet a dolog.
A ráadásban a francia hegedűművész megmutatta, mit tud.
A Stradivarija csodálatosan szólt - bár szólhat-e egy Stradivari másképp? - a hibátlanul, ám  kissé érzelgősen elővezetett muzsikától - a tőle megszokott Gluck Melodiától -  a mellettem ülő hölgy egyenesen elsírta magát.

Beethoven VII. szimfóniáját így még nem hallottam.
Fischer Iván mindig tud újat mutatni és ez az egyik dolog, ami naggyá teszi, hiszen Toscanini, Furtwängler, Karajan, Bernstein, Solti, Abbado és mondjuk Gardiner után nemigen lehet ebből a műből újat kihozni - gondolná az átlag zenefogyasztó - egészen addig, amíg a rajongott Fesztiválzenekarát követve és mélyen a zsebébe nyúlva el nem repül a földgolyóbis másik felére, hogy meghallgasson valami rendkívül különlegeset.
Új hangsúlyokat, ritka pianissimókat, érdekes tempókat, ismeretlen utakat, több katarzist.
Amikért - egyelőre - még mindig érdemes ezen a világon maradni.

A közönség magából kikelve tombolt, annyira, hogy az első részben udvariasan megtapsolt francia vendégművész ki is somfordált a nézőtérről, talán mert irigyelte a BFZ sikerét.
Fischer Iván ezután kínai nyelven szólt a közönséghez, ami már az első szótól felhördült és megéljenzett mindent, ami ezután jött, de főleg Bartók Román táncát.

Megint jó volt külhonban magyarnak lenni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.