Élet és halál táncai
Pannon Filharmonikusok
Bogányi Gergely, Cristian Mandeal
MÜPA, 2017  november 17.

Cristian Mandeal román karmesterről nem túl sok magyar nyelvű információt találni a neten, röviden megemlékezik róla a port.hu a Nemzeti Filharmonikusok és a Pannon Filharmonikusok weblapja  és egyik sem túl szószátyár. Én először találkozom a nevével, amikor a kezembe veszem a műsorfüzetet és mindjárt az jut eszembe, hogy amikor a halálát követő napokban a mezzo tv megemlékezésének köszönhetően megismertem a román Sergiu Celibidache nevét, egy művelt  zenebarátot kérdeztem, hogy vajon ő ismerte-e korábban, mire  visszakérdezett, hogy "miért, Celibidache mondta, hogy ismer engem?"  Szóval akkor még nagyon nem ismertük Celibidachét és sokat vesztettünk, ami most elmondható Mandealról.

Bartók Béla Táncszvitjével indult a műsor. Az első ami feltűnt, hogy a karmester mennyire érzi Bartókot, mennyire otthon van a világában, mintha Bartók legjobb utódai nevelték volna. a második, hogy milyen szépen kidolgozták a legapróbb részleteket is és hogy a Pannon Filharmonikusok eddig soha nem tapasztalt érzékenységgel reagálva a legfinomabb jelzésekre is viszi végig a közönséget a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára komponált ünnepi zene népek táncait felidéző tarka vonulatán.

Liszt Ferenc Haláltáncát Bogányi Gergely közreműködésével játszották. Bogányi megint csak nem a saját híres zongoráján játszott, viszont sokkal jobban, mint legutóbb. A szólista és a zenekar tökéletes együttműködéséből nem mindennapi produkció született, ami egyszerre volt felemelő, megrázó, játékos és elgondolkodtató.

A szünet után Richard Strauss Hétfátyoltáncával folytatódott a program. Az Oscar Wilde betiltott tragédiája alapján készült opera talán legismertebb jelenete morbid és erotikus, kiváló alkalom karmester és zenekar számára, hogy megmutassák, milyen színeket és hangulatokat képesek a nagyérdemű elé tárni. A nagyérdemű meg egyenesen el volt varázsolva.

Végül Claude Debussy: A tenger szimfonikus költeménye szólt, hogy aki ma este zenei természetképekre vágyott, az se menjen haza üres kézzel. El kellett telnie három évtizednek, mire megbarátkoztam a francia impresszionistával és további másfélnek, hogy megszeressem. Ezt a tengert most ajándékba kaptam, reggel még nem gondoltam, hogy a Ferencváros szélén az óceán végtelen távolába révedhetek - és ez megtörtént.
Szerző és előadók még a sós tengeri levegő illatát és behozták a terembe.

Sokszor hallottam már ezt a zenekart, de így még egyszer sem szóltak.
Fejlődés? Irányítás? Ki tudja?
Alig várom a következő találkozást!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.