csemer.jpgGratulálok Csemer Boglárka Boggie-nak, mert sikerrel képviselte Magyarországot az 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, mert bejutott a döntőbe és mert bejutott az első húszba is, a kapott 19 pontjával megelőzve a 0 pontos házigazdát, Ausztriát, továbbá  Németországot (0), Franciaországot (4), az Egyesület Királyságot (5), Lengyelországot (10), Ciprust (11), Spanyolországot (15) és az elődöntőn kiesett 16 országot.

Az elődöntön és a tegnap esti döntőn a drukkolás miatt tökéletesnek tartottam a magyar produkciót, most újból végignéztem és azt gondolom, Boggie szépen énekelt, jól szólt a vokál és remek volt a színpadkép is, csak kérdés, hogy a pókerarccal előadott békedal megszólítja-e azokat az ifjú leánygyermekeket, akik Európa-szerte a győzelmet jelentő sms-ek zömét küldik.
Mint a mellékelt ábra mutatja, nem szólította meg.
Nem is olyan nagy baj, szerepeltünk ezen a fesztiválon kifejezetten gyenge tucatprodukciókkal (Csézy, Ádok Zoltán, Compact Disco) és olyanokkal is, amikor a maguk nemében jól voltak, csak a nemüket előzte meg sok minden más. (Wolf Kati, Nox)

Nem tudtam nem észrevenni, hogy a ciprusi versenyző ByeAlex két évvel ezelőtti nyerő produkcióját másolta, szerintem volt neki egy olyan hülye sapkája is, csak azt már nem merte föltenni, és több más versenyző is felhasznált olyan elemeket, amik régebben másoknak bejöttek - most nekik nem.

Szeretem ezt a versenyt, jó látni, mikor melyik ország mit tart érdemes arra, hogy képviselje őt Európa színe előtt és érdekesek a reakciók.  Olykor nagyon meglepő eredmények is születnek, de ha a popiparosok előre tudnák, hogy a közönség mikor mire a vevő, sőt, hogy mikor épp ki a közönség, akkor sokkal szürkébb lenne ez az egész ciriburi.

Évről évre visszatérő dolgok, hogy megjelenik egy kiöregedett bájgúnár, valamelyik balkáni országból, a legtöbbször Montenegróból, hogy Franciaország és az Egyesült királyság nem vesz tudomást az idő múlásáról és avítt, múltszázadi produkcióval képviselik magukat, hogy bizonyos országok általában akkor is egymásra szavaznak, ha gyenge a teljesítményük, hogy valaki mindig megpróbálkozik a szánalomra építkezni és ez nem jön be neki (a fogyatékos előadók általában a döntőbe sem jutnak be), hogy mindig akad valami magyarázat az alacsony pontszámra, de soha nem az, hogy elcsesztük és hogy még mindig nem szól senki a résztvevő országokból bejelentkező pontszámközlőknek, hogy ha nem köszönik meg a csodálatos műsort és nem húzzák az időt valami kis magamutogató pózolással, akkor a pontbegyűjtés lemenne egészséges 20-25 perc alatt és nem húzódna bő egy óránál is tovább.

Persze lehet, hogy akkor egy másik műsor lenne :-)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr687487598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása