Művészetek PalotájaBartók Béla Nemzeti Hangversenyterem2014 január 27 és 28.
Igen, kétszer is elmentem erre a hangversenyre, mert az első olyan élmény volt, hogy repetázni akartam.
Borogyin Polovec táncai az Igor herceg című opera legtöbbet játszott része, mely operát az…
Korunk egy nagy mestere tette le a pálcát ma reggel örökre. Az élete 81. évében járó Claudio Abbado súlyos beteg volt, ami látszott rajta tavaly is, amikor a Művészetek Palotájában vezényelt.
Az akkori koncertje nagy visszatérésnek számított, hiszen előtte hosszú hónapokig…
Határozottan emlékszem (meg aztán hála az index.hu részletes keresőjének, megtaláltam a fórumban), amikor 1999 decemberében Diolen Mobi felvilágosított, hogy Lajkó Félix egy vajdasági szőke csávó, aki úgy hegedül, hogy egy felnőtt ember elbőgi magát. Nem is kellett ezek után…
A Jézuska hozta a jegyet, így eljutottam a Budapest Kongresszusi Központban évek óta megrendezett hangversenyükre. Magamtól nem jutott volna eszembe odamenni, egyszer valamikor régen hallottam őket élőben, azóta többször szerepeltek a tévében, igazán jól szólnak, de ennyi és nem…
ez a bejegyzés még nem publikuskérem, nézzen vissza néhány nap múlva
ez a bejegyzés még nem publikuskérem, nézzen vissza néhány nap múlva
Addig nem akartam megboldogulni, amíg legalább egyszer nem hallhatok egy koncertet az Amszterdami Concertgebouw nézőterén, most ez is megvolt, mert támogatóként elmehettem oda a Budapesti Fesztiválzenekarral. Mahler IX. szimfóniája volt műsoron, amit mostanában már hallottam velük, de…
Tátrai Tibor és barátaiSYMA Csarnok, 2013 december 5.
Rosszat sejtettünk a helyszín felé közeledve: tömeg, rendőrök, dugó.Mi van itt? Fradi meccs? Békamenet?Nem!
Tibuszra volt kíváncsi többezer ember.A Stadion szálló mögötti parkoló 1500 Ft-ot szed az autóval érkezőktől…
Amikor a mezzo tévén a negyedik mű indult Kurt Masur (86) dirigálásával, rossz érzésem lett.Vajon mi történt az 1927-ben született és legutóbb szeptember kitüntetett német karmesterrel?
Úgy tűnik, szerencsére semmi, legalábbis semerre nem találtam azt a hírt, amitől…
Kodály Központ, PécsA baranyai megyeszékhely müpája egy év alatt épült fel arra az alkalomra, amikor 2010-ben Európa kulturális fővárosa volt ehelyt. Elsőre semmiben nem különbözik az elmúlt 15 évben divatossá vált ormótlan beton-üveg kaszárnyáktól, ám közelebbről nézve…