"Nem értek a focihoz" - és nem is nagyon szeretem, sosem tudott lázba hozni egy Barca-Real meccs, de mondjuk a Jászberényi Bukáz - Vecsési Trapéz bajnoki rangadóért sem adtam volna soha egy száraz pogácsát. A nemzeti tizenegy tegnapi szereplésére mégis kíváncsi voltam, annak ellenére, hogy jelenésem volt az Erkel Színházban egy Rigolettón, ahol a rajongott Fokanov Anatolijunk énekelte a címszerepet.

Ahogy feljöttem a 4-es metró II. János Pál pápa téri megállójából, többszólamú ordítás visszhangzott a hatalmas téren.
- Vagy rúgtunk, vagy kaptunk egy gólt - mondta egy a téren üldögélő hajléktalan a többieknek.
Az Erkel Színház művészbejárójánál korombeli férfi fülhallgatóval figyelt valamit.
- Mi történt az előbb? -kérdeztem, mire ő a boldogságtól sugárzó arccal kiáltotta felém:
- Az előbb Gera rúgott egy gólt a portugáloknak!!!!!!!!!!!!

Az antennaként is funkcionáló fülhallgató hiányában rádiózni nem tudtam a telefonomon, de interneten be tudtam hozni a Kossuthot és a színház bejáratától 50 lépésre a páromat várva hallgatni kezdtem a meccset.

- Még mindig egy nullra vezetünk? - kérdezte egy idős hölgy, akin látszott, hogy együtt ülünk majd a nézőtéren. Igenlő válaszomra hunyorított egyet és andalgott tovább a bejárat felé.
Néhány perc múlva többen álltak körülöttem és kagylóztak, azaz csapatban hallgattuk a közvetítést a félidő végéig. Ekkor már muszáj volt beülni a nézőtérre.
A ritka esemény ellenére teltház volt az Erkelben.

rigoletto.jpgNagy örömömre a mantovai herceget Horváth István énekelte, aki nem csak a megjelenésében, hanem a hangjában is emlékeztetett Pavarottira. Az elmúlt években többször volt szerencsém e Verdi operához és Horváth István nekem jobban tetszett, mint mondjuk Fekete Attila és László Boldizsár együttvéve. 
A szomorú bohócot, Rigolettót a csodás Fokanov Anatolij alakította, aki mindig elvarázsol, ha megjelenik a színpadon és áldom azt a pillanatot, amikor Magyarországot választotta hazájának.
Kolonits Klára, Miklósa Erika, Kertesi Ingrid és Kovács Éva után nehéz lehet ezeken a deszkákon Gildának lenni - és ez sajnos meg is látszott Rácz Rita előadásán. Az ifjú díva egyáltalán nem tudott a fentebb említettek partnere lenni, a szerepét bár korrektül végigénekelte, de ennyi és nem több. A színtelen, nyávogó hangjával és az élettelen arcával nem tudta velem elhitetni sem a szerelmet, sem a csalódást. Korábban egy Hunyadi Lászlóban énekelt Gara Máriát, akkor azt gondoltam, inkább az operettben lehetne primadonna, most már csak valami harmadik udvarhölgy szerepet osztanék rá. A híres bosszúduett (a linken Diana Damrau és Zelko Lucic) végén megspórolta a nagy ugrást, g-ről nem a felső esz-re ugrott, hanem egy kényelmesebb, alacsonyabb hangra, de kár is lett volna a gőzért, mert alig lehetett hallani!

Mondanom sem kell, a szünetben mindenki, beleértve a finom idős hölgyeket és a húsz körüli lánykákat is a meccs eredményével volt elfoglalva, másról sem lehetett hallani, mint hogy akkor most csoportelsők vagyunk, hurrá!

Az operára visszatérve: nagyon tetszett még Schöck Atala Maddalénája. Szép hang, lenyűgöző színpadi jelenlét, meggyőző alakítás és Gábor Géza is hatalmas Sparafucile volt.

Hazafelé az utcákon félmeztelenül duhajkodó "szurkolókat" szívesen kihagytam volna, de nem lehetett. Szerencsére azokat a véleményeket, amik szerint Dzsudzsák góljai kormánydöntéseket igazolnak, azokat el lehet kerülni, méghozzá jó nagy ívben!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zene.blog.hu/api/trackback/id/tr608835262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása