2017 január 22.
MÜPA

Idén valahogy elmaradt a zenei maratonokat szükségszerűen kísérő dünnyögés, amikoris zenei téren nagyon hozzáértő emberek állapodnak meg abban, hogy bár életükben nem csináltak végig egy maratont sem, azért annyit jól tudnak, hogy egyszerre ennyi zenét befogadni lehetetlen!

Korábban kicsit bővebben megírtam: a zenei maraton másfajta élmény mint egy szimpla koncert, az egész napos program hatása hetekig, olykor hónapokig tart. Nem hagytam ki eddig egyet sem: 2008 Csajkovszkij, 2009 Dvorák, 2010 Beethoven, 2011 Schubert, 2012 Mozart, 2013 Bartók, 2014 Bach, 2015 Sztravinszkij, 2016 Mendelssohn-Schumann.

10:30 I. szimfónia
Concerto Budapest, vezényel Keller András.
A nézőtér erősen foghíjas. Mellémül egy ember, hatalmas fényképezőgéppel. Atyavilág, végig fogja csattogni a koncertet? Jaj, dehogy, én a MÜPA hivatásos fotósa vagyok és a gépem hangtalan. Volt már itt probléma csattogással, egyszer a karmester is leállította a zenét és felszólt, hogy elég, de az a fényképész külsős volt. Ebben maradunk.
A karmestert meglátva édesanyám odasúgja: a jövő héten el kell mennem fodrászhoz. Keller András rőzséje tényleg átlagon felüli. A zene remekül szól, a zenekar jó, az irányítás precíz.
A fotós valóban hangtalanul dolgozik, éljenéljen!!!

11:30.
d-dúr szerenád
A Budapesti Vonósok előadása a Fesztiválszínházban. Pilz János a hangversenymester, megszokott minőség, telt hangzás, nagyzenekari élmény,

12:30
II. szimfónia
Győri Filharmonikus Zenekar, vezényel Berkes Kálmán.
A világ több helyén jól csengő nevű klarinétművész 2009 áprilisa óta komoly tényezővé tette a győri zenekart, ám nem tudok elszakadni attól, hogy nem karmester. Brahms II szimfóniáját Sir Colin Davis értelmezésében tettem magamévá, ehhez hasonlítottam az összes többit, egészen addig, amíg Fischer Ivánnak köszönhetően teljesen át nem értékeltem. Nem mondhatom, hogy nem szólt jól a zenekar. korrekt volt az előadás, de hiányoltam belőle azt a sok finom pluszt, amit Davis és Fischer Iván (meg Solti György, Kurt Masur, Sergiu Celibidache) hozzátesz. Azért persze tetszett ez is, de CD-n nem venném meg.

14:00
B-dúr szextett
Kelemen Barnabás, Kokas Dóra, Maxim Rysanov, bravúros előadás, teljes teltház, bombasiker.

15:00
III. szimfónia
MÁV Szimfonikusok, Csaba Péterrel
Lassan kezdek előítéletes lenni ezzel az összeállítással, az elmúlt években ha találkoztam velük, sosem tudtam átengedni magam a zene élvezetének, mindig durva hibák sora zökkentett ki. Biztos valamit én csinálok rosszul, hiszen Csaba Pétert, a Franciaországban élő hegedűművészt választott hazájában nemrég rangos kitüntetéssel ismerték el, én viszont azt tapasztalom, hogy ha ő irányít egy zenekart, az soha nincs egyben. Most sem volt másképp, Brahms nagyszerű műve nem tudta felülírni az előadás kívánnivalóit.

17:00
IV. szimfónia
A Nemzeti Filharmonikusokat a program szerint Kocsis Zoltánnak kellett volna irányítania, de ő lassan három hónapja itthagyott minket.  Kovács János állt a helyére és vezényelte le ezt a gyöngyszemet kiválóan.

18:00
h-moll klarinétötös
Ács Ákos és az Eckhardt vonósnégyes
Aki ismeri a Budapesti Fesztiválzenekart, az tudja, hogy Eckhardt Violetta (első hegedű), Bujtor Balázs (második hegedű), Sipos Gábor (a Fesztiválzenekarban hegedűs, de itt brácsás) és Sovány Rita (cselló), továbbá Ács Ákos
világszínvonalú zenészek, bármilyen színpadon, szólóban is megállják a helyüket, így együtt pedig csodát tettek. A hozzáértő közönség részéről az egyik leglelkesebb ünneplés jutott nekik.

19:00
d-moll zongoraverseny
Vass András irányításával a Pannon Filharmonikusok. A szólista Várjon Dénes iránti rajongásom miatt erre a koncertre készültem leginkább, ám a csalódásom leírhatatlan. Nem szoktam koncerteket otthagyni, de itt kénytelen voltam.
A maraton első programján mellém ült a MÜPA fotósa és egy rövid, barátságos beszélgetést követően el is felejtettem, hogy ott van. Most újabb fotós érkezett, hatalmas, durván csattogó géppel és nekikezdett.
Három  perc után megkértem, hogy hagyja abba, mert így lehetetlen a zenére figyelni, de ő nem hagyta abba, csattogott tovább rendületlenül. Annyi érzés legalább volt benne, hogy a pianók közben nem exponált - akkor visszanézte az addigi felvételeit, ami ugyancsak nem hangtan, felér egy cukorkával csörgő, vagy a műsorfüzet lapjait gyűrögető idős hölgy által keltett zajokkal - de ahhoz már kevés volt, hogy felismerje, vagy használja a gépén a SILENT MODE üzemmódot. Nagyjából kétszer akkora vagyok, mint ő, de koncert közben nem csinálhatok balhét, ezt nem tehetem meg sem a szerzővel, sem az előadóval, sem a többi nézővel.
Győzött a türhőség, felálltunk és kijöttünk.
Nézőtéri ügyelő nem volt, illetve volt, de nem ért rá.
A kedves kis hostessek azt kérték, fáradjak le az információhoz, ott majd segítenek.
Az információnál a panaszkönyvet tolták az orrom alá: írjak bele.
Megtettem, de az ellopott zenei élményt nem tudja visszaadni semmi!

Az ember ilyenkor először megfogadja, hogy megvárja a fotóst és megráncigálja, vagy összefogdossa az objektíveit, esetleg leejti a gépet, vagy őt magát, majd szép lassan lehiggad, kiszellőzteti a fejét, a végén pedig legyint, hiszen a zenei élmény legyőz mindent.

20:00
Nyolc Schumann variáció
A 82 éves Rados Ferenc elfelejttetett velünk mindent, ami az előző órában történt. Aztán az elmúlt év rossz dolgait is.
A zeneblog mottója duplán érvényesült:
Zeneidő. mikor az élet bocsánatot kér azért, amilyen máskor
(Fodor Ákos)

21:00
Budapesti Fesztiválzenekar
meglepetéskoncert
A tavalyi maraton befejezésétől nem voltam elragadtatva, az egész napos koncerthallgatás után valami finomabb dologra vágytam, idén megkaptam. A közönség választhatott, mit játsszon a kedvenc zenekara. És a zenekar játszott! Valami csoda, amikor a zenész is élvezi a saját játékát, ez alkalommal nem csak a közönség mosolygott, hanem a zenészek is. A 2017 maraton méltó befejezést nyert.

A Várjon Dénes koncertje helyett történtekről meg amint lehet, tájékoztatom a kedves olvasóimat.

Gavrilov és Rahmanyinov
Pannon Filharmonikusok
MÜPA
2017 január 20.

Rahmanyinov III. zongoraversenye - amúgy ahogy a második is - a megszólaltatóit igencsak próbára teszi, nagyon kell tudni ahhoz, hogy valaki ki merjen ülni vele a pódiumra, ezért a legtöbb művész már csak érett korában vállalkozik rá.Nem így Andrej Gavrilov, aki a legenda szerint ezzel robbant be a nemzetközi zenei mezőnybe. Igaz nem sokkal előtt előtte 18 évesen megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij-versenyt és a Salzburgi Fesztiválon ő ugrott be Szvjatoszlav Richter helyett is.

Hatalmas karriert futott be annak ellenére, hogy kétszer is évekre eltűnt a pódiumokról, először politikai okokból, kényszer hatására, másodszor saját elhatározásából,hogy filozófiát tanulhasson.  Szerencsénkre  harmadszor is a zenélés folytatása mellett döntött így most eljött, hogy megmutassa, milyen könnyedén is el ehet játszani ezt a nehéz zongoraversenyt. Nem emlékszem, hogy valaha láttam ekkora showmant komolyzenét játszani, ráadásul úgy, hogy a showelemek nem a technikai és tudásbeli hiányosságok elfedését szolgálják, hanem egy hatalmas előadást tesznek felejthetetlenné. Olyat sem láttam még, hogy valaki a zongoraverseny utolsó hangjai közben feláll és elindul kifelé, hogy aztán visszajöjjön meghajolni az ovációban kitörő közönség elé. Gavrilov mindezt ma este eljátszotta.

A koncert második része mintegy ellenpontként nehéz időket idézett.
A hitleri német csapatok 1941-től kezdve közel 900 napig ostromolták Leningrádot, amit a világtörténelem leghosszabb, legvéresebb és legpusztítóbb csatájaként emlegetnek. A körbezárt és kiéheztetett város mintegy pszichikai fegyvert vetette be Sosztakovics VII. Leningrád szimfóniáját, amit ott mutattak be, gondoskodva arról, hogy a német csapatok is hallják a zenét. Feljegyzések szerint több német katona elsírta magát és ekkor szinte biztos lett, hogy ez a város soha nem fogja megadni magát, tehát minden áldozat hiába való.Megrázó zene ez, különösen ha tudjuk, minek állít emléket.
Bogányi Tibor irányításával a Pannon Filharmonikusok nagyon jól szerepelt a Művészetek Palotájában.

egy 31 éves felvétel Gavrilovval:

és a Leningrád szimfónia Leonard Bernstein dirigálásával, megrázó képekkel

Vajon adhat-e nagyobb ajándékot egy ember annál, amikor segít másoknak bővíteni az élvezetek körét?
Amikor megtanít szeretni újabb és újabb, addig felfedezetlen dolgokat.
Van valaki, aki néhány évtizede megálmodta, majd létrehozta Magyarország legjobb zenekarát, ami a történetének első 30 évében bekerült a világ 10 legjobb zenekara közé, ahol együtt jegyzik a Berliner és a Wiener Philharmonikerrel.
Valaki, akinek nevére megtelik az Amszterdami Concertgebouw és a zeneértő közönség állva ünnepli, amikor színpadra lép.
Aki miatt Tajpejben tőlem is autogramot kértek a rendőrkordonok közé terelt rajongói, hiába tiltakoztam, hogy én csak turista vagyok és aki visszavitte Magyarországot a világ kulturális térképére.
Akinek köszönhetem, hogy felfedeztem és megszerettem többek között Bartókot, Mahlert, Richard Strausst, továbbá megtapasztaltam, hogy a kortárs zeneszerzők is alkotnak, fogyaszthatót.
Aki évek óta rendszeresen ellát színvonalas és lélekgyógyító zenei élményekkel.
Amit eddig tőle kaptam, arra kevés az, hogy KÖSZÖNÖM!

Ő Fischer Iván, aki ma 66 éves.
Isten éltesse!

Budapesti Fesztiválzenekar
vez: Pietari Inkinen
csellón szólót játszott: Truls Mork
MÜPA, 2017 január 12

Sibelius: Lemminkälnen visszatérése
Sosztakovics: 2. csellóverseny
Prokofjev: VI. szimfónia

Truls Mork csellista személyében igazi nagyágyú ült be a MÜPA színpadára. Nem ismertem őt, de ahogy megszólalt a hangszere - ő egyedül vezette be a csellóversenyt, miután a szólója nyitja a művet, valahogy az a kérdés ugrott be, hogy csellózni szexi dolog?
Azt hiszem, az.
És akkor még nem tudtam, hogy a művésznek van egy lemeze, aminek címében a csellóját a vágy hangszerének nevezi. Szerencsére van felvétel arról, hogy adja elő Sosztákovicsot.

Prokofjev VI. szimfóniáját kedvec orosz karmesterem, Valerij Gergiev pedig így képzeli:

Mágnás Miska
Fővárosi Operettszínház
2017 január 7.

Kétszer jártam életemben az Operettszínházban, először 1989-ben egy amerikai mormon egyetemista csapat adott elő valami fergeteges folkműsort, másodszor pedig az első magyar klezmeroperetten, a Menyasszonytánc címűn.  Mindkettő életre szóló élmény volt, ám az operettrajongókat esedezve kérem, ne haragudjanak rám, ha nem szeretem a kedvenc műfajukat.

Ajándékba kaptunk két jegyet a Mágnás Miskára, ráadásul az első sorba. Ezért is volt nagyon kellemetlen, amikor fertályórával a függöny első felgördülése után a párom határozottan oldalba vágott.
- Mi baj? - kérdeztem riadtan, mert bár élősúlyban a felét nyomja mint én, azért félek tőle, mint a tűztől! :-)
- Ne horkolj!!!! - sziszegte!
- Nem is aludtam! - lett volna az ilyenkor szokásos válasz, de nem volt, mert igen, bealudtam.
Kegyetlenül untam az előadást, próbáltam csukott szemmel élvezni a zenét, aztán úgy maradtam.
Rossz nyelvek szerint az az énekes megy az operettbe, aki a képességei alapján az operába nem fér be és az ül a nézőtérre, akinek az opera túl magas és a igényei szerényebbek.
Jómagam soha nem tudok egyetérteni az ilyen ostobi általánosításokkal, viszont az is tény, hogy az elmúlt 40 évben ha túl sokszor hallottam kellemetlen hangot, az mind operetténekesé volt.
Itt és most kellemetlen hang nem szólt, viszont egy kicsit sem kötött le, ami a színpadon folyt.
Egészen addig, amíg meg nem jelent Peller Anna.
Aztán jött Peller Károly is.
A két Peller - utánanéztem, rokonok, de ez számukra is később derült ki - elvitte, sőt élvezhetővé tette az egész előadást. Van hangjuk, tudnak mozogni és játszani, az alakításuk pedig teljesen hiteles.

Az előadás címszereplője ugyan Miska, de Miskánál sokkal többet van színpadon Marcsa, a mosogatólány, akiről le nem tudtam venni a szemem. Nem azért, mert csodaszép, hanem mert minden porcikájával alakít, ő maga a szerep.

A youtube-nak köszönhetően megnézhettem, mások hogyan bújnak Marcsa bőrébe, és máris megtudtam, miért kerülöm én az operettet. Túljátszás, ripacskodás, bohóckodás, gyenge hang, intonációs problémák - utóbbi kettőt a közönség talán nem is észleli, hiszen operettes szokásnak megfelelően folyamatos tapssal kíséri az előadást - ám Peller Anna gyöngyszem és nem csak ebben a mezőnyben.

Operett primadonnának lenni nagy felelősség és a folyamatosan örvendező közönség miatt nehéz is, mert valami hallatlan tehetségre és önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne essen túlzásokba és csak annyit tegyen bele a szerepbe, amennyit kell.

Peller Anna ezt az arányt művészien találja el az első perctől az utolsóig és épp ez az alakítása az ékes bizonyítéka annak, hogy kisebb kvalitást igénylő feladatokat is meg lehet oldani művészi szinten.
Ami még megmaradt az előadásból: a női karmester.
Általában nem szeretek olyan buszon vagy repülőn ülni, amit nő vezet (érdekes, a villamossal soha nem volt ilyen problémám) - de azzal talán nem volna bajom, ha a karmester szakma is elnőiesedne.
Szabó Mónika kiválóan kézben tartotta a produkciót, de a legjobb az volt, amikor a végén a színpadról dirigálta a ráadásokat, amiben ő maga is részt vett, énekkel és tánccal.

Délutáni előadáson jártam, a közönség főleg nyugdíjas néniből állt, akik a szünetben a helyükről föl sem állva a retikülből kezdtek táplálkozni és az előadás poénjaival azonos értékű volt a pillanat, amikor váratlanul megjelent a nézőtéren egy jegyszedő, mire a pillanat törtrésze alatt tűnt el félig rágott szendvics, kekszes zacskó, kávéstermosz, üdítős palack, utoljára akkor láttam ilyet, amikor egy délutáni tóparti idillt zavart meg egy átsuhanó ragadozómadár és ami állat csak mozgott törtmásodperc alatt elbújt a víz alá vagy a susnyákosba.
Hiába no, az életünkről van szó!
:-)

Egy korábbi bejegyzéssel kívánok minden jót a Művésznőnek.
Isten éltesse sokáig!

Egy este Kertesi Ingriddel

Budapesti Fesztiválzenekar Titokkoncert
Zeneakadémia 2016 december 26.

Vidám koncert, népszerű muzsikák, Takács-Nagy Gábor vezényletével.

2016 december 16.
MÜPA Bartók terem
Pannon Filharmonikusok
vezényelt Gérard Korsten

A dél-afrikai hegedűművészből lett karmestert két alkalommal volt lehetőségem megtapasztalni, mindkétszer a Budapesti Fesztiválzenekart dirigálta - és egyszer sem voltam tőle elragadtatva. Először a gyerekkoromban kapható műanyag játékra emlékeztetett, a hordón álló kis figurára, amit a hordó aljába  rejtett gomb nyomkodásával lehetett mozgatni: Korsten ugyanúgy rángatózott és pálcájával a dallam ívét is a levegőbe rajzolta, közben pedig a zenéből hiányoztak a megszokott színek.

Brahms d-moll zongoraversenyét Bogányi Gergely közreműködésével adták elő, aki a megszokott Steinway hangversenyzongorához ült le, pedig azt hittük, lesz alkalmunk élőben is hallani a híres Bogányi zongorát. Aztán valahol azt is hittük, hogy Bogányi a tőle megszokott színvonalon játszik - nos ebben is csalódnunk kellett. A d-moll zongoraverseny igen nehéz mű, nagyon nagy technikai tudást és odafigyelést igényel, szeretett művészünk ma este mintha az utóbbit nem tartotta volna olyan fontosnak. Le a kalappal Korsten előtt, hogy egyben tudta tartani a produkciót.
Bogányi a ráadásban egy Chopint adott elő, abban tökéletes volt, ahogy megszoktuk tőle.

A második etapban Dvorák VI. d-dúr szimfóniája szólt, kiválóan, izgalmasan, színesen, kevesebb hadonászással, a végén még  megszeretjük Korstent is?

Magyar Állami Operaház
2016 december 6.

Francis Poulenc (1899-1963) francia zeneszerző neve nem ismeretlen a zenebarátok számára, hiszen ha a hazai  koncerttermekben nem is tengnek túl a művei, a Bartók rádióban olykor hallható némelyik. Ugyanakkor mostanában nem tapasztaltam ilyen sok kéretlen kijavítást, amikoris nagyon művelt hölgyekurak tudni vélik, hogy Poulenc nevét nem pulenknek, hanem pulannak kell ejteni és csípőből félbeszakítják azt, aki a Kármelitákról beszél(ne).
Egy korábbi írásban elmondtam, mit gondolok mások kéretlen kijavításáról  de muszáj volt megnéznem, mi a helyzet ezzel a kortárs francia zeneszerzővel. A forvon két francia mondja ki a nevét, az egyik pulenknek, a másik pulanknak ejti. Schaefer Andrea, a Bartók rádió munkatársa elmesélte, hogy annakidején Kroó György  kiváló zenetörténész, a Bartók rádió Új Zenei Újság műsorának alapítója következetesen pulannak ejtette, ám a többi érintett rádiós tartotta magát a régi hagyományhoz és pulenknek mondja azóta is, a két kiejtés pedig békében megfért a közszolgálatiságban.

Pompás ötlet volt az Operaház részéről műsorra tűzni az eredetileg A kármeliták dialógusai című operát, de kevésbé volt jó döntés a jegyek túlárazása. Ha ugyanis nem 18.000 Ft-ért ülhetünk be a nézőtérre, akkor bizonyára többen váltanak jegyet és hogy ne tátongjon a nézőtér az ürességtől, nem kellett volna az ezerforintos jeggyel a harmadik emeletre beülő közönséget lehozni a földszintre, mert ez azokkal szemben nem tisztességes, akik kipengették az aranyárat.

Ami az operát illeti, érdekes a hatása. Holnap lesz egy hónapja, hogy láttuk, mégis gyakran beszélünk róla, sőt, az ünnepek alatt a youtube-ról kétszer is végighallgattuk. Van fenn felvétel többek között a párizsi operából Seiji Ozawa irányításával, a strassbourgi operából Jean Pérrison vezényletével, de a budapesti minden szempontból jobban tetszett.
Akik megnéztük, megállapodtunk abban, hogy

1. szeretjük Budai Líviát és de jó végre itthon látni-hallani őt
2. az idős apáca halálát nagyon meggyőzően, túljátszás nélkül adta elő (nem mondható el ugyanez a fentebb linkelt két francia előadásról)
3. szeretjük Fokanov Anatolijt és de jó volt őt látni-hallani
4. általában a szereplők nagyon jók voltak, még Boncsér Gergely is, akit nemrég szívesen kihagytunk volna)
5. remek volt az ifjú Anger Ferenc munkáját dicsérő. látványos és ötletteli rendezés, ami teljes mélységében kihasználta az opera színpadát
6. nagyon hatásos a záró jelenet, ami meghagyja az éneknek és a zenének a főszerepet, nem akarja ezeket hatásvadász színpadi elemekkel lenyomni.
7. kicsit hosszú az egész, bár kortárs zene, mégis könnyen fogyasztható

Az már privát véleményem, hogy a két és félórás darab párbeszédekre épül (hiszen az eredeti címben is benne van a dialógus) és nagyon nehéz ezt a kivetítőre figyelve követni, tekintve, hogy franciául csak annyit tudok, hogy guten appetit, de az is németül van ;-)
Több szempontból is megrázó a történet, benne egy fiatal arisztokrata hölgy tépelődései, élet és halál kérdései a keresztény filozófia tükrében, de mindenek előtt a forradalom barbársága. Nem csak a franciáé, hanem bármelyiké.  Engem ez az előadás arra figyelmeztetett, hogy ha eltűnnek a jogállam keretei, akkor oda a rend, itt a káosz, amiben nincs érték, nincs emberség, elszaabdulnak az indulatok, átveszi az irányítást a brutalitás és az erőszak, amivel szemben tehetetlen vagyok. Ahogy a jogállami keretek eltűnését is csak tehetetlenül tudom nézni...

végül egy beszélgetés az ATVről a rendezővel és Létay Kiss Gabriellával.

8013049

2016 december 5
Szent Imre ház

Mikulás előestéjén és a Csányi Tamás karnagy által szerkesztett sorozat évzáró akkordjaként az öt fiatal énekművészből álló Jazzation adott hangversenyt. Bolyki Sára, Kanizsa Georgina, Várallyay Katus, Fábián Attila és Homor Máté együtt és külön külön is megmutatta, hogyan kell énekhanggal elvarázsolni a közönséget.

Szívesen hallgattuk volna tovább is őket, a műsoridő hamar eltelik, ha kiváló az előadó.
Végül az időpontra tekintettel Szent Miklós püspök hagyományait követve a távozókat Merci csokival lepte meg a ház.
Jövünk máskor is!