Zeneakadémia
2015 december 28.

A Fesztiválzenekar karácsonyi évzárója mindig hatalmas élmény, még az ünnepek között is kiemelkedő. Amit idén kaptunk, az kissé kilóg a sorból. Nem nagyon szoktam feszengeni BFZ koncerten, most viszont sikerült.
Nagyon színes, lendületes bevezetés után (benne egy kiváló ütős produkcióval, Fábri Boglárka, Herboly László, Kurcsák István és Pusztai Gábor adta elő Minoru Miki Marimba spiritualját) sok lett az egyforma dal, Tasszisz Krisztojannisz görög énekes szimpatikus figura és szép a hangja, de nyolc (!) nehéz saját versmegzenésítést énekelt,  továbbá az oldalerkélyen szűkek a székek és már a második sorból sem látszik a színpad, csak a túlsó harmada, így néhány látványelemről lemaradtunk. Nem láttuk, csak hallottuk, ahogy a Fesztiválzenekar két művésze a gyermekével duettben ad elő egy-egy számot (Szőke Zoltán kürt és Szőke Borbála fuvola, valamit Bazsinka József tuba és Bazsinka Mihály szaxofon), ezek jól szóltak, és a közönség morajából úgy észleltük, hogy a zenén kívül más is történik odalenn, de előttünk (alattunk) titok maradt hogy mi. 
Végül Fischer Iván lánya, Fischer Nóra énekelt nehezen számomra nagyon emészthető.dalokat, Luciano Berio Folk Songs című ciklusát. Fischer Nóra bemutatta, hogy az alma nem eszik messze a fájától, hiszen sokféle nép sokféle dalát énekelte sokféle hangon, de a kényelmetlen széken az egyre levegőtlenebb, túlfűtött teremben sok volt.
A végén Mahler III. szimfóniájának utolsó tétele, aminek az alcíme: "Amit a szeretet mesél" csodásan szólt, de a nem könnyű előzmények után elandalított, az utolsó két perc monumentális fanfárjai hoztak vissza a valóságba. Ráadás nem volt.

Tele vagyok zenei élményekkel, amikről napok, hetek, sőt hónapok óta szeretnék itt megemlékezni, mégis, a legfrissebbre kaptam ihletet (a többit majd az év utolsó hetében, amolyan visszaemlékezésként)
Szól a Bartók rádió a háttérben.
Hallom a bemondó hangját, hogy Schönberg és zongoranégyes. Aztán jön a zene és minden van benne, csak a zongora hiányzik  meg a schönberges hangzás. Nyilván összekeverték a rádióban a felkonfot, ugye nem élő egyenesben megy, hanem felvételről és volt már olyan, hogy véletlenül a bemondó bazmegelése is adásba került, épp a Bartókon.
De mi lehet a zene?
A vége felé olyan, mint Brahms valamelyik magyar tánca, de azokat ismerem, egyik sem.
Dvorák valamelyik szláv tánca?
Olykor van hasonlóság a szőrmók német által alkotott magyar táncokkal.
De nem, nem az.
Vége a zenének, pechemre megint csak foszlányokat hallottam abból, hogy mi hangzott el.
A zongora egész biztos benne volt a szövegben meg Schönberg is.
Irány a  Bartók hangtára, itt még 3 hétig 11:16-tól visszahallgatható.
Innen is kézcsók az egyre kellemesebben beszélő Schaefer Andreának, azért is, ahogy a lengyel karmester, Jacek Kaspszyk nevét kimondta (csak tessék megpróbálni, hányadszorra sikerül az hogy kaszpsik! :-) )
Először a közvetítés végét hallgattam és itt bizony az hangzott el, hogy ez Brahms-Schönberg g-moll zongoranégyese.
Zongorát márpedig egyet sem hallottam!
Felhívtam egy másik zenerajongót, bejátszottam neki egy jellemző részletet, szerinte mi ez?
Először azt mondta, Mendelssohn, aztán azt hogy Brahms, amikor én Schönberget említettem, akkor meg azt hogy majom.
Milyen jó is a youtube.
Találtam egy eredeti kamarazenét, a Gustav Mahler Zongoranégyessel:

aztán a Bartókon bemutatott Schönberg átiratot az egyik kedvenc karmesteremmel, Gennyagyij Rozsgyesztvenszkijjel

végül megleltem azt a lengyel változatot is, ami a rádióban lement:

Egyik jobb, mint a másik!

Benkó Sándor (1940-2015)

Sose tudhatod, mikor látsz valakit utoljára színpadon (vagy akárhol)
Zoltán Béla hirtelen távozása hihetetlen volt, aztán májusban Halmos Vilmosé is, de ez a tipikus derült égből villámcsapás. Pont Kodály és Beethoven születésnapján?
Nincs még egy ember a hazai könnyűzenében, aki ilyen életművet tudhat a magáénak.
Kitüntetés a számomra, hogy ismerhettem.

Nem lehet könnyű az elektronikus média szereplőinek, hogy amilyen hirtelen jön a hírnév, ugyanolyan gyorsan el is múlik. Akit néhány hétig nem látunk a képernyőn, vagy nem hallunk a rádióban, hamar elfelejtjük.
Velem azonos korosztályba tartozó hölgy kérdezte, hogy kinek az előadóestjére megyünk?
Szalóczy Pál.
Tudod, rádióbemondó, tévé híradós.
A Bolyki Gospelben basszust énekel.
Mellesleg a MÁV az ő hangján mondja, hogy hány percet késik a kanizsai gőzös, ő kéri az utasok elnézést és megértését, de a metróban is ő figyelmeztet, hogy záródnak az ajtók. Nem lehet egy szabad perce! :-)

Most, hogy november 15-én hetvenéves lett (Isten éltesse sokáig!) a Fészek Klubba invitálta az érdeklődőket, hogy meséljen és énekeljen nekik. Az egykor szebb napokat megért intézmény mára  alaposan megkopott, a földszinten olyan vendéglátó objektum működik, ahol a vendégek minimum fele fegyvert rántana, ha valaki viccből pukkantana egy staniclival, a második emeleti színháztermet hősugárzók fűtik úgy ahogy, a hangosítás úgy szól, mint régen a Szabad Európa Rádió - a szervezők külső céget bíztak meg, de ők egyszerűen nem jöttek el, így maradt a helyi, recsegős cucc - viszont megjelent Sumonyi Papp Zoltán  író és rádiós újságíró, hogy bemutassa azt a személyt, akiért megtelt a terem.

Remek kis előadás kezdődött ekkor, afféle zenés beszélgetés, ami nagyon nélkülözte öntömjénezést, magamutogatást és a többi ilyenkor szokásos narcisztikus elemet, Sumonyi kérdezett, Szalóczy válaszolt, a közönség élvezte, a párbeszédet csak úgy, mint a zenés betéteket.
Fényes Szabolcs és Szenes Iván kupléjával kezdődött, stílszerűen a Papíron már túlvagyok a hetvenen cíművel, (a linken megjelenő régi felvételen Mensáros László énekel), de a csodás basszushangon megszólalt Sarastró Mozart Varázsfuvolájából, majd felvételről és élőben is megidézte Paul Robsont. Sokan itt tudtuk meg, hogy Szalóczy Pál nem rádiósként kezdett énekelni, hanem az 1968-as Ki Mit Tudon tűnt fel a Budapesti Spirituálé Quartettben  és a döntőben Kincses Veronikát kellett volna legyőzniük (nem sikerült) - de itt figyeltek föl a hangjára és hívták meg egy rádiós pályázatra, amit többszáz jelentkezőből ő nyert meg. 
Tévésként is hallhattuk őt énekelni, pl. Kertész Zsuzsával a Hello Mary Lou c. számot.
Elhangzottak prózák is, pl. Örkény egypercese, de másfajta vidámságban is volt részünk: Szalóczy Pál elmondta, hogy egyszer nagyon régen a színpadon elfelejtette egy dal következő sorát és bár a közönség nagyrésze nem vette észre, ő azóta nem mert puska nélkül a színpadra lépni.
A következő dalt úgy adta elő, hogy ott volt a kezében a szöveg, de a megjelentek nagy derültségére eljátszotta, hogy elvesztette a fonalat és nem találja a papíron a következő sort. Hatalmas tapsot kapott!
Itt avatkozott be Hegedűs Valér zongorista, akit tavaly egy születésnapi partyn hallottam anekdotázni és ott többen azt mondták, hogy jobb előadó mint Antal Imre - szóval ő felállt és elmesélt egy sztorit, hogy vagy 40 éve egy bolgár énekes állt a színpadon és belesült  az aktuális dalba, amit ráadásul mindenki ismert. A közönségből azonnal önkéntes segítői támadtak, akik kórusban mondták a következő sort, mire leintette őket, hogy "nyet text, melógyia!" - vagyis nem a szöveg, hanem a dallam esett ki neki :-)
Ezen az estén is jött valaki a közönségből: egy joviális úr mandolinnal a kezében az egyik szám közepén fellépett a színpadra és beszállt. A fellépők valószínűleg tudtak róla, mert egyikük sem lepődött meg, a közönség annál inkább, különösen amikor kiderült, hogy a szólóban is remekül mandolinozó művész nem más, mint a hírlapírók lordja, Békés Attila Bumbi.

Kétszer is felmerült a kérdés, hogy vajon hogyan alakul Szalóczy Pál élete, ha annak idején a neki szánt pályát választja, vagy operaénekesnek megy, esetleg a rádiós pályázattal szemben a spirituálé együttesnél marad. Nem válaszolt senki, de tudtuk és éreztük,  hogy egy kiváló hanggal szegényebbek lennénk. Valamennyien.

Úgyis aktuális, a múlt felidézése hadd zárjam egy aktuális flashmobbal, amin Szalóczi Pál a legjobban 1:44-nél látható, de végig kiválóan hallható:

Szeretem az Experidance tánccsapatot, egy kivételével az összes előadásukat láttam, némelyiket többször is. Legutóbb a Szenvedélyem, Velence címűről emlékeztem meg, azóta megvolt a Fergeteges is, amiben Sissy és Andrássy gróf románcát mondják el a Száztagú Cigányzenekar kamaraegyüttesének élő kíséretével. Tényleg fergeteges!
Bistei Judit (Bisu) az Experidance szólótáncosa, amellett testépítő és fitness bajnok.
Az elmúlt napokban végigszurkoltam a világbajnokságot és nem hiába!
Bisu lett a világbajnok!
Rég örültem ennyire valaki más sikerének, amihez szívből gratulálok.
(Megjegyzem: az Experidance is folyamatosan öregbíti a magyar kultúra jóhírét világszerte, mostantól van egy más múfajban világbajnok tagjuk is. )

Ez volt a győztes produkció, nem tudom hányszor néztem végig.

 utóirat:
nem tudtam nem észrevenni, hogy az Experidance fészbúk oldalán megszületett az első rosszízű beszólás. Hiába no, vannak a sikertelen, irígy emberek, akik beszólnak másoknak és vannak a külföldiek...

Puccini Tosca
Miskolci Nemzeti Színház
2015 október 30.

Nándi megmondta, hogy induljak időben, mert Nándi mindent tud.
Én viszont okosabb vagyok mindenkinél és mivel a legutóbb 3 óra elég volt Miskolcig, ma sem siettem el a dolgot.
Vesztemre, mert az M3-mason nem egy, hanem két baleset miatt volt kilométeres kocsisor, egy Mogyoródnál, a másik pedig Füzesabonynál, így a Tosca első felvonásáról lemaradtam, amit sosem bocsátok meg magamnak és máskor hallgatok Nándira!.

Kesselyák Gergely állította színpadra a népszerű Puccini darabot és örültem, hogy végre egy nagyon újszerű rendezés, amiben nincs semmi elrugaszkodott idiótaság és nincs semmi húdenagyonművészi magamutogatás.

Tosca szerepében Herczenik Anna igazi érzéki vadmacska és nagyszerű hang, őt egy 4 évvel ezelőtti balkoncerten hallottam először, ott is Puccinit énekelt és azóta vártam az alkalmat, hogy végigülhessek egy olyan előadást, ahol nem csak néhány percig hallom a hangját. Megkaptam, köszönöm, viszem magammal és életem végig a részem lesz.

Jekl László énekelte Scarpiát. Őt néhány hónapja Sarastronak hallottam és nem lett a kedvencem, de többen mondták, hogy neki a bariton jobban megy, majd meglátom, milyen jó Scarpia lesz. Nem lett. Az maradt meg belőle, hogy egy érdekes rendezői elképzelés következtében a vacsoráját költötte el a színpadon és remekül énekelt tele szájjal is.

A színház szereposztása szerint Cavaradossit hárman éneklik, két számomra ismeretlen külföldi és egy számomra nagyon ismerős magyar. László Boldizsár. Örültem, hogy ezen az estén ő jutott nekem, mert szépen énekelt és igen meggyőzően játszott.

Az a látványos rendezés azonban mindent vitt, szívesen megnézném még legalább egyszer! Herczenik Annával, László Boldizsárral és Cseh Antallal.

Könyvbemutatóra kaptam meghívót a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termébe, aholis Winkler Gábor legújabb, Fokanov Anatolijról szóló könyvét ismerhette meg a nagyérdemű. A hétköznap délelőtti időpont és az szomorkás, esős időjárás ellenére a terem zsúfolásig megtelt, a rajongókon kívül számtalan szakmabeli is megjelent, láttam ott többek között Kováts Kolost és Jávori Ferenc Fegyát is. A beszélgetést a Tudomány Kiadó igazgatója, Guti Péter bevezetője nyitotta, majd Winkler Gábor orvosprofesszor és Fokanov Anatolij operaénekes beszélgetett az Opera főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek a moderációjával. A közönségben helyet foglalt Szász Lula asszony, Szász Endre festőművész özvegye, Fokanov Anatolij rajongója.

A beszélgetést dedikálás és állófogadás követte. No meg az hogy megvettük a DVD mellékletet tartalmazó könyvet.

2015 november 7
a szerző otthona :)

A koncertek igazi szerelmese kis szerencsével olyankor is bejut a szentélybe, amikor a bizonytalanra indul el otthonról, mert a kinézett koncertre minden jegy elkelt. Így jártunk Kertesi Ingrid dalestjével, amit az Operaház Székely Bertalan termébe hirdettek, a Dalszínház utcai dalestek  rendezvénysorozat részeként.

Egyszer már volt szerencsénk egy ilyen előadáshoz, a Nyesztyerenko helyére beugró Fokanov Anatolij kedvéért mentünk el az Operába és nagyon jó benyomásokat szereztünk annak ellenére, hogy a dalest nem a kedvenc műfajunk.

Ma nem volt szerencsénk, ugyanis hiába mentünk oda egy órával a kezdés előtt, jegyet egyszerűen semmilyen módon nem kaptunk. A pénztáros sajnálkozva tárta szét a kezeit, a Dalszínház utcai bejárathoz érkezőket pedig hiába kérdezgettük, senkinek nem volt fölösleges jegye.

Úgy tudtuk, 100 jegyet adtak el és százfősre rendezték be a termet, volt alkalmunk megszámolni a közönséget és bosszankodni a létszám miatt: 62 néző jött el, a maradék 38 hely pedig ott árválkodott üresen, amikor lett volna még érdeklődés.

Nem akartunk Kertesi Ingrid nélkül maradni, ezért úgy döntöttünk, akkor is vele töltjük az estét, ha az Operában így jártunk.
Hazamentünk, a Dalszínház utcai dalestek szokásának megfelelően kinyitottunk két üveg finom bort és a youtube portál segítségével megidéztük a művésznőt. Ezeket hallgattuk és közben felidéztünk egy aranyos jelenetet, amikor egy évekkel ezelőtti koncerten megjelent Kertesi Ingrid, a közönség elcsöndesedett, egy nagyothalló idős néni pedig odasúgta a mellette ülőnek: ettől a kishölgytől kérdeztem meg, hogy merre van a véce! - ezt az egész terem hallotta és végighullámzott az elfojtott nevetés, a művésznő szegény pedig nem tudta mire vélni a dolgot. :)

Halottak napja környékén általában Mozart vagy Verdi Requieme szól sok koncertteremben.
Erre az évre igen jó kis szereposztással állt össze egy produkció Verdi halhatatlan művére: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkart Antal Mátyás vezényli, szólót énekel Kolonits Klára,Meláth Andrea, Fekete Attila és Kováts Kolos.

Legnagyobb meglepetésemre már a Bajcsy-Zsilinszky úton is akkora rendőri készültség volt, mintha az amerikai, az orosz elnököt vagy magát Kim Dzsong Unt várták volna a környékre: párban ácsorgó rendőrök mindenfelé, rendőrautók, Police feliratú kordon az út szélén és a mellékutcákban is és szúrós tekintetű, fekete kabátos, felnyírt civilek a Szent István téren.
Egy lyukas zászlós karszalagot és nyakba akasztható azonosítót viselő idősebb úr - aki NEM tartozott a rendezők közé - világosította fel a készültség miatt kissé értetlen turistákat arról, amit bárki láthatott: a Bazilika le van zárva és akárki nem juthat be a vasrácsok mögé, de hozzátette, hogy ha állami ünnep van, az vajon miért nem nyitottabb, ha meg ilyen titkos, miért nem éjszaka vagy egy eleve zárt helyen csinálják?

Az éneklés csak akkor jó, ha szívből jön. Ha belülről indul ki. Ez a siker titka!                                      
Legyen akár éneklésről, munkáról, vagy egy egyszerű cselekvésről szó.

A „belülről jövés” konkrétan az a folyamat, ami önmagát tartja fent. Hosszútávon.
Iránnyal rendelkező folyamat, ami önmagából indul ki, majd kiáramlik és önmagába tér vissza.                          
Ha valami a kiáramlás pillanatában kívülről érkezik, megerősítő erőt képezve kapcsolódik bele ebbe a belülről induló és önmagába visszatérő folyamatba.
Mégpedig kétféleképpen.
Megerősít vagy kiolt!
Szerencsés esetben ezzel az erővel megtoldja az alapkört és egy újabb áramlatot indít be, még nagyobb hullámokkal.
Így circulus vitiosusszerűen fejlődést generáló folyamattá válik.
Itt lehet a tehetséget felfedezni és megtartani, DE nem kötelező jelleggel.

Mert ami kötelező, az kívülről jön és ezért büntetéssel egyenlő.

A csak „kívülről jövés” hosszútávon azért életképtelen, mert a belső motivációval „táplálkozik.”

Emögött szigorú szociálpszichológiai ún. attribúciós folyamat zajlik.

Oktulajdonításról van szó. Pl. Ha valamely tevékenységet, pl. az éneklést kívülről jutalmaznak vagy büntetnek, vagy kötelezővé tesznek, akkor az oktulajdonítás észrevétlenül áttevődik belülről kívülre. Azért csinálom, mert …(jutalmak, büntetések felsorolása) Ezzel együtt a motiváció is átkerül belülről kívülre. Így rövidtávon nyert ügynek látszik a teljesítmény fokozódása révén, de csak mennyiségi fejlődés jelenik meg, minőségi nem. Hosszútávon viszont veszteséges az ügy, mert meggyengül, vagy egészen megszűnik a belső motiváció. Énekelhet a gyerek, akár többet is, de az biztos, hogy nem fogja szeretni az éneklést. Az élvezeti foka, a benne megélt örömképesség meggyengül.

Egy jó pedagógus egyet tehet, megmutatja az éneklés örömét, boldogító erejét, és szabad utat enged a rácsatlakozásnak. Érzékeny lehet arra, hogy a gyermekre figyelve a megfelelő pillanatban adjon megfelelő mértékű külső megerősítést.

Tompa Györgyi, pszichológus

Továbbra is várom a véleményeket pro és kontra a zenekronika@gmail.com címre